Mintegy 130 ezer nézőt fogadott 99,2 százalékos kihasználtság mellett most záruló szezonjában a Játékszín, ahol 418 előadást tartottak. Az évad legjobb színésznője Zsurzs Kati, legjobb színésze Vadász Gábor lett....
Színházművészetre épülő összművészeti fesztivált rendeznek Szerencsen, külhoni társulatok részvételével a várban és környékén – mondták a szervezők az M1 aktuális csatornán szombaton. Goldschmied József, magyART Fesztivál szervezője elmondta: július...
Ma kezdődik a tíznapos XIII. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán, amelyen új bemutatóra, filmvetítésekre, utcaszínházra és workshopra is készülnek a szervezők. Új bemutatóval, a Kulcsár Noémi koreográfus jegyezte Szentivánéji álom...
Nemzetközi Színházi Műhely nyílt Kaposváron, a tíznapos kurzuson három országból mintegy nyolcvan színész szakos felsőoktatási hallgató és rendező gyakornok vesz részt – mondta az esemény főszervezője a somogyi megyeszékhelyen...
Legendás írók és művészek születésnapját ünneplik az Esztergomi Várszínház 29. szezonjában, a produkciókkal Szabó Magda, Máté Péter, Kabos Gyula előtt tisztelegnek. A nyitóelőadás pénteken a Hair című musical lesz...
Moliére A képzelt beteg című darabját mutatja be az idén 40. évadát kezdő vajdasági Tanyaszínház, a társulat ezúttal huszonhét helyre látogat el. Magyar Attila főkoordinátor az MTI tudósítójának kedden...
Vári Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő tavasszal jelentette be visszavonulását a színpadtól, a Játékszíntől pénteken búcsúzik, ahol A hölgy fecseg és nyomoz című darabban láthatják a nézők. Távozásával...
Sikeres évadot zárt a Győri Balett, amely jelenleg a 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) július 23-i nyitóünnepségére készül – mondta a szerdán tartott évadzáró társulati ülést követően...
Augusztus 13-ig ötven programot, három új színházi bemutatót és öt fesztivált rendeznek. Csütörtökön, a "nulladik napon" az ExperiDance társulat Nostradamus – Világok vándora című előadásával veszi kezdetét a nyári...
Szerda este kezdődik Rufus Wainwright Prima Donna című operájának magyarországi bemutatójával a 10. Armel Opera Festival a budapesti Thália Színházban. Az Armel úgy terjeszti és ápolja a magyar operakultúrát,...
A Magyar Állami Operaház társulata 297 előadással várja az Erkel Színházban a nézőket a 2017/18-as évadban, amelynek tematikáját Richard Wagner ihlette – mondta el Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója...
A 2016-2017-es évad utolsó bemutatójaként Tennessee Williams A vágy villamosa című klasszikus művét viszi színre a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Az erdélyi teátrum hétfői közleménye szerint a darabot Tom...
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliom című előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján – tették közzé a szervezők a...
Rekordszámú, több mint 600 ezer nézővel zárta a 2016/2017-es évadot a Magyar Állami Operaház – mondta el Ókovács Szilveszter főigazgató vasárnap este Budapesten, ahol gálaesttel és a társulat kiemelkedő...
Puccini Toscájával június 30-án kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok évada, a Dóm téren már felépült az ország legnagyobb színpada és a négyezer fős nézőtér is – közölte Herczeg Tamás...
Teltházas bemutatókat tartott az erdélyi Hargita megye három városában a kecskeméti Katona József Színház társulata, ahol Marc Camoletti Boeing, Boeing című vígjátékát mutatták be – közölte Cseke Péter igazgató...
Két és félszeresére nőtt a kultúrára szánt fejezeti előirányzat a polgári kormányzás évei alatt, jövőre 127 milliárd forint lesz, de kultúrára összességében 40 milliárddal több jut, mint idén –...
Győri L. János és Győri Katalin Menekülők című drámája nyerte el a debreceni Csokonai Színház, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a városi önkormányzat Akikre nem volt méltó e világ...
Jelenet a Győri Balett Romance című, a Kodály-emlékév tiszteletére készült egyfelvonásos darabjából a 13. Magyar Táncfesztivál ünnepi nyitógáláján a Győri Nemzeti Színházban 2017. június 19-én. Mintegy harminc előadást láthat...
Csaknem háromezerrel növelte bérletes nézőinek számát a Veszprémi Petőfi Színház – mondta a teátrum igazgatója a társulat évadzáróján hétfőn Veszprémben. Oberfrank Pál kiemelte: a 2016/2017-es évadban 195 nagyszínpadi és...