Maradjunk kapcsolatban!

Látcső

A magyar V4-elnökség lezárásaként rendezik meg a váci VéNégy fesztivált

A magyar V4-es elnökség átadása alkalmából június 29-én ünnepi díszelőadással kezdődik a váci VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amelyen július 5. és 8. között változatos kulturális programok várják a közönséget.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a fesztivál fővédnöke a rendezvényről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón az esemény jelentőségéről szólva kiemelte, hogy a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó a visegrádi négyek együttműködésére irányítja a figyelmet. Mint hangsúlyozta, az európai kultúra megmentése szempontjából is kulcsfontosságú, hogy a visegrádi négyek egymást megismerjék, tiszteljék és egymás kultúráját, öntudatát erősítsék.
Vác és környéke országgyűlési képviselőjeként kiemelte, hogy a térség kulturális színfoltja a fesztivál. Kiemelte: a fesztiválok támogatását megháromszorozták, míg 2016-ban 250 millió, az idén már 750 millió forintot tett ki az erre a célra fordítható összeg, a korábbi 26-ról 58-ra emelkedett a támogatott rendezvények száma.
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a fesztivál a fiatalokat is megszólítja és számos program a családoknak szól. Hozzátette: fontos megismerni egymás kultúráját, mert akkor várhatjuk el, hogy elfogadják, megértsék és tiszteljék a mi kultúránkat, ha mi is ezt tesszük másokéval.
Az immár hatodik alkalommal megrendezett fesztivál június 29-én közép-európai cirkuszművészeti kavalkáddal veszi kezdetét – mondta Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház és a fesztivál igazgatója. Elmondta: a Duna-parti helyszínen július 5. és 8. között minden nap kora délutántól hajnalig kulturális programok várják a közönséget. A színházi sátorban cseh, lengyel, szlovák és magyar produkciók láthatók. A fesztiválon a V4-es országokból érkező zenekarok lépnek fel, a koncertek között pedig egy ukrán utcaszínházi társulat, a Jaroszlav Fedorisin vezette lvivi Vasárnap Színház műsora látható.
Hozzátette: a fesztiválon június 25. és július 8. között Jaroszlav Fedorisin vezetésével a négy ország művészeinek workshopot rendeznek, az ennek nyomán létrejövő produkciót a rendezvény zárásaként mutatják be.
A június 29-i hivatalos nyitóeseményt követően július 5-én nyílik a Duna-parti helyszín kortárs mozgásszínházi produkciókkal és a prágai Svandovo Színház Sírj, bébi, sírj! című előadásával. A rendezvényen látható továbbá a lengyelországi CHOREA Színház Hamlet esettanulmánya és a szlovákiai Colorato Színház Szeget szeggel című előadása is.
A fesztiválon fellép mások mellett a Bëlga, a Punnany Massif, a Tankcsapda, az Ivan and the Parazol, a Vad Fruttik, a Kiscsillag és a Quimby.
A sajtótájékoztatón az idei fesztivál programjainak ismertetése mellett bemutatták a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó elmúlt öt évéről szóló kiadványt is.
Varju Krisztina Dóra Magyarország V4 elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztos kiemelte: a magyar V4 elnökség az elmúlt egy évben igyekezett azokat a kezdeményezéseket támogatni, amelyek az ifjúságot szólították meg, a kreativitást helyezték előtérbe. Ebbe a sorba illeszkedik a VéNégy fesztivál, amely a Nemzetközi Visegrádi Alapnak is kiemelt programja.

Hirdetés

Látcső

Fülöp Péter igazgathatja tovább a Csiky Gergely Színházat

Az intézményt jelenleg is igazgató Fülöp Pétert bízta meg további öt évre a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetésével a somogyi megyeszékhely közgyűlése csütörtökön. (tovább…)

Tovább olvasom

Látcső

Tizennégy premier a debreceni Csokonai Nemzeti Színház következő évadában

Tizennégy premierrel készül a 2018-2019-es évadra a debreceni Csokonai Színház – jelentette be a teátrum leköszönő igazgatója szerdán sajtótájékoztatón. (tovább…)

Tovább olvasom

Látcső

Gemza Péter a Csokonai Színház új igazgatója

A teátrum eddigi művészeti vezetője július 1-jén veszi át a színház igazgatását. (tovább…)

Tovább olvasom

Látcső

Négy saját bemutatóval és vendégjátékokkal készül a Zenthe Ferenc Színház az új évadra

Négy saját bemutatóval és számos vendégjátékkal, köztük a Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház és a Veszprémi Petőfi Színház produkcióival várja a közönséget a következő évadban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. (tovább…)

Tovább olvasom

Látcső

Fekete Péter lett az új Kultúráért felelős államtitkár

Áder János köztársasági elnök kedden az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették. Az államfő a miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezési okiratot adott át. A köztársasági elnök 2018. május 22-ei hatállyal Fekete Pétert az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárává nevezte ki. (tovább…)

Tovább olvasom

Látcső

Tizenegy bemutatót tervez a Vörösmarty Színház következő évadában

Tizenegy bemutatót tervez a székesfehérvári Vörösmarty Színház a következő évadban; a premierek között lesz a Perelj, Uram!, a Mercedes Benz, Az én kis hűtőkamrám, a Chicago, a 80 nap alatt a Föld körül, Az ember tragédiája és A vágy villamosa című darab is. (tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: