
Két Bartók-premierre készül a Magyar Nemzeti Balett
Venekei Marianna A csodálatos mandarin és Várnagy Kristóf Táncszvit című koreográfiáit is bemutatják Velekei László tavaly színre vitt A fából faragott királyfi című alkotása mellett a Magyar Nemzeti Balett...

Spanyolországi turnéra indul a Szegedi Kortárs Balett
Spanyolországi vendégjátékkal nyitja idei évadát a Szegedi Kortárs Balett, előbb Murciában, majd Mallorcán lépnek fel

A Lear király táncadaptációját mutatja be a Szegedi Kortárs Balett
A Lear király táncadaptációját mutatja be premierként a Szegedi Kortárs Balett, Juronics Tamás koreográfiáját Szegeden április 28-tól, a fővárosban május 6-tól láthatja a közönség

Új otthona van a Székesfehérvári Balett Színháznak
A Székesfehérvári Balett Színház új otthonra lelt a Kaszap István utca 6. szám alatt

Egyensúlyban címmel készült el a Nemzeti Balett új estje
A Magyar Nemzeti Balett Egyensúlyban című új, modern estjén először láthatja színházban a közönség Thierry Malandain francia koreográfus Don Juan, valamint Venekei Marianna Tűzmadarak című koreográfiáját

Szimfonikus zenekar, tánctársulat és bábszínház koprodukciójában adják elő A diótörőt Pécsen
A Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ), a Pécsi Balett és a Bóbita Bábszínház közös előadásában elevenedik meg A diótörő című darab december 22-én és 23-án a pécsi Kodály Központban

Három egyfelvonásos táncjátékot mutat be a Szegedi Kortárs Balett
Bartók Béla, Lázár Dániel és Molnár Viktor zeneműveire koreografált három egyfelvonásos táncjátékot mutat be a Szegedi Kortárs Balett és a Szegedi Szimfonikus Zenekar november 26-án a szegedi Nagyszínházban

A Székesfehérvári Balett Színház tavaly online bemutatott darabjait is színpadra viszi
Az idén hároméves Székesfehérvári Balett Színház a most induló 2021/22-es évadban megmutatná a közönségnek a tavaly online bemutatott darabjait

A francia forradalom korát idézi a Magyar Nemzeti Balett új online bemutatója
A Párizs lángjai című klasszikus balett az Opera Otthonra streamsorozatában szombaton látható

Debütált a Diótörő
Hatalmas sikerrel debütált a Budapesti Operettszínházban Csajkovszkij Diótörő című örök klasszikus karácsonyi meséje. Mint ahogy a premiert megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: 30 év után láthat ismét balettbemutatót a közönség, amelyben...

Az Anna Kareninát mutatja be a Győri Balett
A premiert szombaton a Győri Nemzeti Színházban láthatja a közönség, december közepén pedig a Művészetek Palotájában tartják a darab budapesti bemutatóját

Mesés évadra készül a Szegedi Kortárs Balett
A következő évadban kicsiknek és nagyoknak egyaránt mesét állít a színpadra Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője

Újabb Balanchine-koreográfiát mutat be a Magyar Nemzeti Balett
Újabb Balanchine-koreográfiát is bemutat a Magyar Nemzeti Balett pénteken az OMG (Oh My God!) című balettesten a budapesti Erkel Színházban

Negyvenedik évadát kezdi a Győri Balett
Negyvenedik évadát kezdi a Győri Balett társulata idén, az új szezonban két bemutatót tartanak, és további hat darab marad műsoron – közölte a társulat igazgatója csütörtökön az évadnyitó társulati...

A Pécsi Horvát Színházban mutatja be új előadását a Pécsi Balett
A megújult Pécsi Horvát Színházban tartja Diamonds című, új előadásának bemutatóját a Pécsi Balett május 10-én.

Először tart közös táncestet a Pécsi Balett és a PTE Táncegyüttes
Először tart közös táncestet a Pécsi Balett és a PTE Táncegyüttes, amelyre május 14-én kerül sor a pécsi Kodály Központban.