Premier
Történelmi drámát mutat be az Újszínház pénteken
Herczeg Ferenc Bizánc című színművét mutatja be az Újszínház; a történelmi drámát Nagy Viktor rendezésében pénteken láthatja először a közönség.
Ajánlom magam, Határtalanul, Látcső
II. Teátrum Neked!
Zentai Teátrumi Napok, 2018. február 21-24., Zentai Magyar Kamaraszínház Folytatódik a Magyar Teátrumi Társaság tavaly útjára indított fesztiválja Zentán! Az idén már négy naposra bővült rendezvénysorozat, a II. Teátrum Neked! keretei...
Röviden
Ismét közös produkcióra készül a nemzeti színház és a nemzeti táncegyüttes
Az Egri csillagok előadására készül a Magyar Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
Röviden
Gálaműsorral ünneplik vasárnap a magyar széppróza napját
Gálaműsorral, novellaíró versennyel, antológia-bemutatóval és koncerttel ünneplik vasárnap a magyar széppróza napját a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), a Nemzeti Színházban délután a Versek szódával programmal várják az...
Röviden
Barnák Lászlót választották a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának
Barnák László színész-rendezőt választotta egyhangú döntéssel a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának a Tisza-parti város közgyűlése pénteken.
Próba
Rockzenés játékot mutatnak be a Soproni Petőfi Színházban
Megzenésítették Schiller Ármány és szerelem című drámáját; a rockzenés játékot február 24-én mutatják be a Soproni Petőfi Színházban – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Röviden
Roberto Alagna és Aleksandra Kurzak lép színpadra a Ring Estély díszvendégeként
Roberto Alagna világhírű francia tenor és Aleksandra Kurzak lengyel szoprán lesz a Magyar Állami Operaház Ring Estély elnevezésű farsangi gálaestjének díszvendége szombaton az Erkel Színházban.
Röviden
Elhunyt Horesnyi László Jászai Mari-díjas színművész
Életének 81. évében elhunyt Horesnyi László Jászai Mari-díjas színművész – adta hírül Facebook-oldalán a Madách Színház pénteken.
Röviden
Tizenkét produkciót hívnak meg a Komlói Amatőr Színházi Találkozóra
A seregszemlét idén – rendhagyó módon – május 31. és június 3. között rendezik meg – hangzott el a mecseki városban tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Röviden
Hátrányos helyzetű gyerekeket lát vendégül hétvégén az Erkel Színház
Az ország legkülönbözőbb részeiről és országhatáron túlról érkező, hátrányos helyzetű gyerekeket lát vendégül a Klauzál Lions Klub és a Magyar Állami Operaház közös jótékonysági előadásán az Erkel Színházban, ahol...
Röviden
Rétvári Bence: több színház és szélesebb színházi kínálat Magyarországon
Az utóbbi nyolc évben nőtt a magyarországi színházak száma, nagyobb lett a színházi kínálat és egyre szélesebb a közönség is – mondta el az MTI-nek kedden az Emberi Erőforrások...
Röviden
Újvidék művészeti élete mutatkozik be a Miskolci Nemzeti Színházban
Három napon át Újvidék színházi, képzőművészeti és irodalmi élete mutatkozik be a Miskolci Nemzeti Színházban a csütörtöktől szombatig tartó Határtalan Napok rendezvénysorozat keretében.
Röviden
Az Andrássy útra költözik a Fővárosi Nagycirkusz szervezési csoportja
A Fővárosi Nagycirkusz februártól társbérlőként használja a Nemzeti Színházzal az Andrássy út 28. szám alatti jegyirodát, így már a Fővárosi Nagycirkusz jegypénztára mellett az Andrássy úton is lehet jegyet...
Díj
Gálffi László kapta az idei Páger Antal-színészdíjat
Gálffi László kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) makói polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
Röviden
A Hunyadi Lászlóval és A víg özveggyel mutatkozik be a Magyar Állami Operaház a Felvidéken
Erkel Ferenc operájával, a Hunyadi Lászlóval és Lehár Ferenc operettjének, A víg özvegynek a balettfeldolgozásával mutatkozik be februárban a Magyar Állami Operaház három felvidéki városban, ahol korábban még sosem...
Röviden
Májusra elkészül a felújított szabadtéri színpad Nyíregyházán
Várhatóan májusra befejeződik a szabadtéri színpad rekonstrukciója Nyíregyházán, az 1,2 milliárd forint értékű beruházás során teljesen megújul a nyírségi megyeszékhely jellegzetes kulturális ingatlana.
Röviden
Átadták a Magyar Táncművészeti Egyetem új pedagógiai központját
Átadták a Magyar Táncművészeti Egyetem Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézetének új épületét csütörtökön Budapesten.
Röviden
Arany és Madách a témája a Nemzeti Színház internetes színháztörténeti vetélkedőjének
Újra elindítja a Nemzeti Színház középiskolásoknak szóló vetélkedőjét, amelynek témája idén Arany János és Madách Imre munkássága lesz.
Röviden
Mintegy kétezren látták a III. Pajtaszínházi Szemlét
Kétezernél is több néző volt kíváncsi a vidéki amatőr színjátszókat bemutató III. Pajtaszínházi Szemlére, amelyet a hétvégén rendeztek a Nemzeti Színházban.












