
Lélekdobbanások a Sopron Balettől
Bemutatták a Sopron Balett Lélekdobbanások című kis történetét a SopronDrumon, a Fertőrákosi Barlangszínházban a nyáron. Demcsák Ottó a tHUNder Duo, azaz Horváth Kornél és Dörnyei Gábor két ütőhangszeres témájára...

Vörösmarty Színház: a 200 éves fehérvári színjátszás jegyében telik az új évad
A Színjátékok 200 éve szlogen jegyében zajlik majd a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2018/19-es évada, amelyben tizenegy bemutatót terveznek és a város színjátszásának kétszáz éves jubileumát ünneplik.

Hat nagyszínpadi előadást mutat be az új évadban a Hevesi Sándor Színház
Hat nagyszínpadi előadást, köztük bohózatot, színjátékot, musicalt és ifjúsági darabot mutat be a 2018/2019-es évadban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház.

Hat nagyszínpadi bérletes bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház
Hat nagyszínpadi bérletes bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház a 2018/2019-es évadban – közölte a hétfői évadnyitó társulati ülésen a teátrum igazgatója. Balázs Péter elmondta: szeptemberben mutatják be Hunyady...

A beszélő köntös – Ősbemutató október 5-én
– Amikor Cseke Péter feltette a kérdést, hogy vállalnánk-e a csapatommal A beszélő köntös színpadra állítását, ráadásul musicalként, egy óriási ’Igen!’ volt a válaszom – mondta a rendező Szente...

Hat bemutatót tervez a Magyar Színház az új évadban
Hat bemutatót tervez a Magyar Színház az új évadban: a műsoron szerepel a Folytassa, Ciceró!, az Időfutár, a Tündér Lala, a Legyetek jók, ha tudtok!, a Pinokkió és A...

Csíksomlyói passió – Tízállomásos turnét tervez a Nemzeti Színház
A Csíksomlyói passió című nagyszabású produkcióból tízállomásos turnét tervez a Nemzeti Színház, amely a jövő évadban bátor, kompromisszumok nélküli programmal várja a közönséget – erről Vidnyánszky Attila igazgató beszélt...

Nyolc bemutatót tervez az új évadban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
Összesen nyolc bemutatót – négy nagytermit és négy kistermit – tervez új, 74. évadában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely 17 korábbi előadást is műsoron tart –...

Magyar évad a nosztalgia jegyében
Ünnepélyesen megnyitotta a 2018/2019-es évadot az egri Gárdonyi Géza Színház.

Tizennégy előadást tűz műsorára a következő évadban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
Tizennégy előadást láthat a közönség a 2018/19-es évadban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

Tizennégy bemutató a kecskeméti Katona József Színház új évadában
Több mint 120 ezer néző látta az előző évad előadásait a kecskeméti Katona József Színházban, ahol a 2018/2019-es, új évadban tizennégy bemutatót terveznek – hangzott el a teátrum keddi...

Négy premierrel készül az évadra az önállóvá váló salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Négy premierrel, három vígjátékkal és egy drámával készül a 2018/2019-es évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, amely szeptembertől önálló jogi személlyé válik – hangzott el a társulat évadnyitó ülésén...

Debreceni Csokonai Színház: 363 előadás, 78 ezer néző
A most befejeződő színházi évadban 363 előadáson több mint 78 ezer nézője volt a Csokonai Nemzeti Színháznak. Az előadásokra 12 és fél ezren váltottak bérletet – hangzott el a...

Fülöp Péter igazgathatja tovább a Csiky Gergely Színházat
Az intézményt jelenleg is igazgató Fülöp Pétert bízta meg további öt évre a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetésével a somogyi megyeszékhely közgyűlése csütörtökön.

Tizennégy premier a debreceni Csokonai Nemzeti Színház következő évadában
Tizennégy premierrel készül a 2018-2019-es évadra a debreceni Csokonai Színház – jelentette be a teátrum leköszönő igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

A magyar V4-elnökség lezárásaként rendezik meg a váci VéNégy fesztivált
A magyar V4-es elnökség átadása alkalmából június 29-én ünnepi díszelőadással kezdődik a váci VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amelyen július 5. és 8. között változatos kulturális programok várják a...

Gemza Péter a Csokonai Színház új igazgatója
A teátrum eddigi művészeti vezetője július 1-jén veszi át a színház igazgatását.

Négy saját bemutatóval és vendégjátékokkal készül a Zenthe Ferenc Színház az új évadra
Négy saját bemutatóval és számos vendégjátékkal, köztük a Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház és a Veszprémi Petőfi Színház produkcióival várja a közönséget a következő évadban a salgótarjáni Zenthe Ferenc...

Fekete Péter lett az új Kultúráért felelős államtitkár
Áder János köztársasági elnök kedden az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették. Az államfő a miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve...

Tizenegy bemutatót tervez a Vörösmarty Színház következő évadában
Tizenegy bemutatót tervez a székesfehérvári Vörösmarty Színház a következő évadban; a premierek között lesz a Perelj, Uram!, a Mercedes Benz, Az én kis hűtőkamrám, a Chicago, a 80 nap...