
Fülöp Péter igazgathatja tovább a Csiky Gergely Színházat
Az intézményt jelenleg is igazgató Fülöp Pétert bízta meg további öt évre a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetésével a somogyi megyeszékhely közgyűlése csütörtökön.

Tizennégy premier a debreceni Csokonai Nemzeti Színház következő évadában
Tizennégy premierrel készül a 2018-2019-es évadra a debreceni Csokonai Színház – jelentette be a teátrum leköszönő igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

A magyar V4-elnökség lezárásaként rendezik meg a váci VéNégy fesztivált
A magyar V4-es elnökség átadása alkalmából június 29-én ünnepi díszelőadással kezdődik a váci VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amelyen július 5. és 8. között változatos kulturális programok várják a...

Gemza Péter a Csokonai Színház új igazgatója
A teátrum eddigi művészeti vezetője július 1-jén veszi át a színház igazgatását.

Négy saját bemutatóval és vendégjátékokkal készül a Zenthe Ferenc Színház az új évadra
Négy saját bemutatóval és számos vendégjátékkal, köztük a Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház és a Veszprémi Petőfi Színház produkcióival várja a közönséget a következő évadban a salgótarjáni Zenthe Ferenc...

Fekete Péter lett az új Kultúráért felelős államtitkár
Áder János köztársasági elnök kedden az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették. Az államfő a miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve...

Tizenegy bemutatót tervez a Vörösmarty Színház következő évadában
Tizenegy bemutatót tervez a székesfehérvári Vörösmarty Színház a következő évadban; a premierek között lesz a Perelj, Uram!, a Mercedes Benz, Az én kis hűtőkamrám, a Chicago, a 80 nap...

Önállóan működik tovább a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Önállóan működik augusztustól a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, ehhez átalakítják a teátrumot is működtető kft.-t. Salgótarján közgyűlése csütörtökön hozta meg a döntést azért, hogy a színház kiemelt előadóművészeti szervezetté...

Kilenc bemutatót tervez a Békéscsabai Jókai Színház a 2018/2019-es évadban
Kilenc bemutatót tervez a Békéscsabai Jókai Színház a 2018/2019-es évadban, ebből hat magyar szerző műve – jelentette be a színház igazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

A komédia kapja a főszerepet a Soproni Petőfi Színház jövő évadának műsorában
A komédia kapja a főszerepet a Soproni Petőfi Színház 2018-2019-es évadának műsorában, amelyben tizenöt premiert tartanak – tájékoztatta a teátrum kedden az MTI-t.

Lukács Gyöngyi és Ramón Vargas önálló estjei tavasszal az Erkel Színházban
Lukács Gyöngyi, az Operaház örökös tagja pályafutásának 30 éves jubileumát ünnepli nagyszabású gálakoncerttel az Erkel Színházban március 12-én, míg Ramón Vargas mexikói tenor március 19-én egy temperamentumos, latin és...

Nemzeti Színház – Vidnyánszky Attila marad a vezető
Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház vezetője – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel.

II. Teátrum Neked!
Zentai Teátrumi Napok, 2018. február 21-24., Zentai Magyar Kamaraszínház Folytatódik a Magyar Teátrumi Társaság tavaly útjára indított fesztiválja Zentán! Az idén már négy naposra bővült rendezvénysorozat, a II. Teátrum Neked! keretei...

Több mint 500 ezer nézőt fogadott idén két színházában a Magyar Állami Operaház
Összesen 23 bemutatót, valamint 420 nagytermi és 50 kamara-előadást tartott két színházában a Magyar Állami Operaház, amely december végéig több mint 500 ezer nézőt fogadott, ezen kívül 72 belföldi...

A Győri Nemzeti Színház felújítása alatt az Olimpiai Sportparkban játszik a társulat
A Győri Nemzeti Színház tervezett felújítása miatt 2019-től várhatóan két évadon át az Olimpiai Sportpark nagycsarnokában játszik majd a színház és a Győri Balett társulata – mondta Győr polgármestere...

Továbbra is Cseke Péter irányítja a kecskeméti teátrumot
Újabb öt évre Cseke Pétert bízta meg a kecskeméti Katona József Színház vezetésével a város közgyűlése csütörtöki ülésén.

Nemzetközi egyetemi művészeti fesztivált rendez az SZFE februárban
Jövőre is megrendezi a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a FACT (Festival Arts Cinema Theatre) elnevezésű nemzetközi fesztivált: 2018. február 1. és 4. között öt külföldi és két magyarországi színművészeti...

Ókovács Szilveszter: a minőségi fejlődés a legnagyobb feladat
A legnagyobb feladat minőségi fejlődésbe fordítani mindazt, amit infrastruktúrában és mennyiségben már elértünk – jelölte meg a következő évek egyik fontos célját Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója,...