
Az online térbe költözött a CSIP
A Csokonai Ifjúsági Program csapata a karantén idején is tevékeny, s arra biztatja a diákokat és a felnőtteket egyaránt, hogy legyenek részesei annak az alkotótérnek, amely rendszeresen kínál majd...

A Magyar Teátrumi Társaság üzenete a Színházi Világnapon
Március huszonhetedike van, ez a nap 1961 óta a Színházi Világnap. 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntik e napot. Az üzenet, melyet minden évben a világszínház egyik jelentős alkotója...

Tizenhárom almafát ültettek el a Nemzeti Színház művészei
A Nemzeti Színház Trianon 100 rendezvénysorozatának részeként, a Tizenhárom almafa című Wass Albert-bemutatóhoz kapcsolódva a teátrum színművészei csütörtökön elültettek 13 őshonos, oltott almafát

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács
Orbán Viktor miniszterelnök meghívására megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Kulturális Tanács Budapesten, a Karmelita kolostorban

Kistelepülésekre is elviszi a színházi kultúrát a Déryné Program
A színielőadásokkal eddig rosszul ellátott kistelepüléseket célozza minőségi színházi produkciókkal a Nemzeti Színház szervezésében, egymilliárd forintból elinduló Déryné Program

Emmi: kiszámítható helyzet és felelősségi viszony jön létre a színházak fenntartásában
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint átlátható működési modellt, “kristálytiszta, kiszámítható” helyzetet és felelősségi viszonyokat teremt az Országgyűlés előtt lévő kulturális törvényjavaslat a színházak fenntartásában

Közgyűlést tartott a Magyar Teátrumi Társaság
Hat új taggal bővült a Magyar Teátrumi Társaság (MTT), amelynek hétfői budapesti közgyűlésén szó volt az előadóművészeti többlettámogatási rendszer eddigi tapasztalatairól, a Pécsi Országos Színházi Találkozóról és a résztvevők...

Átadták a megújult kaposvári Csiky Gergely Színházat
A mintegy 9,5 milliárd forintból felújított és kibővített kaposvári Csiky Gergely Színházat hétfőn adták át

Ingyenes előadást hirdetett a Nemzeti Színház hátrányos helyzetű felnőtteknek
Tamási Áron Vitéz lélek című darabjának ingyenes előadására várja november 14-én a Nemzeti Színház mindazokat, akik másként nem juthatnának el színházba

Szentpéterváron lép fel a Nemzeti Színház
A Nemzetközi Színházi Olimpián lép fel a budapesti Nemzeti Színház társulata a Rocco és fivérei című előadással

Csütörtökön indul az őszi évad a Játékszínben
Indul az őszi évad a budapesti Játékszínben, ahol csütörtökön az előző évad nagy sikerű vígjátékát, Szente Vajk Legénybúcsú című darabját láthatja a közönség

Három lábon állnak Székesfehérváron
Huszonötödik évadát kezdi szeptemberben az önálló társulattal rendelkező székesfehérvári Vörösmarty Színház

Hat bemutató lesz a Soproni Petőfi Színházban
Az első nagyszínpadi bemutató Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettje lesz október 19-én

Tizennégy bemutatót tart idei évadában a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
Hét nagyszínpadi, három stúdiószínpadi gyermek- és négy kamara- előadást tekinthet meg a közönség a Móricz Zsigmond Színház 2019/2020-as évadában

Musical és operett is lesz a Vígszínház következő évadában
A Vígszínház nagyszerű évadot zárt, amelyben kiemelkedő előadások születtek

Tizenöt bemutatóra készülnek Békéscsabán
A felnőtt bérlet keretében hat – négy nagyszínpadi és két kamaraszínházi -, az ifjúsági bérletben pedig négy bemutató készül

Öt új bemutató szerepel a Gyulai Várszínház 56. évadában
Június 26. és augusztus 13. között hét héten keresztül szinte minden nap művészeti programokkal várja a teátrum a közönséget

Tíz bemutatót tervez a 2019-2020-as évadban a Weöres Sándor Színház
Ebből ötöt a nagyszínpadon, négyet a Márkus Emília teremben, egyet pedig augusztus közepén a Savaria Karneválon a karneválszínház keretében tekinthet meg a közönség

Tizenhárom új bemutatót tervez a következő évadban a kecskeméti Katona József Színház
Hat nagyszínházi bemutató mellett öt kisszínházi és két gyermekelőadással készül a kecskeméti Katona József Színház a 2019/20-as évadra

Hat nagyszínpadi bemutató a Győri Nemzeti Színház következő évadában
Korok és történetek címmel hirdette meg a Győri Nemzeti Színház a 2019-2020-as évadát, amelyben hat nagyszínházi darabot mutatnak be