Tizenhárom almafát ültettek el a Nemzeti Színház művészei

A Nemzeti Színház Trianon 100 rendezvénysorozatának részeként, a Tizenhárom almafa című Wass Albert-bemutatóhoz kapcsolódva a teátrum színművészei csütörtökön elültettek 13 őshonos, oltott almafát – tájékoztatta a színház az MTI-t.

A közlemény szerint a március 6-án bemutatandó előadás szereplői Budapesten, Somoskőújfalun, Balassagyarmaton, Tompán, Kelebián, Tarpán, Újszalontán, Dunaszigeten, Magyarszombatfán, Berzencén, Sátoraljaújhelyen, Gyálaréten és Nagylakon ültettek emlékfát.

A budapesti ünnepséget a Nemzeti Színház kertjében tartották, ahol Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója, az előadás rendezője és Szarvas József színművész ültette el a Tündérkert Projekt által biztosított, Wass Albert regényében szereplő Pónyik almafát.

Ezután a Nemzeti Színház 12 színművésze, Szarvas József mellett Rátóti Zoltán, Tóth Auguszta, Szabó Sebestyén László, Bakos-Kiss Gábor, Nagy Márk, Tóth László, Rácz József, Rubold Ödön, Nagy Mari, Horváth Lajos Ottó és Bordás Roland elindultak a határmenti településekre, ahol a helyi képviselőkkel elültettek egy-egy almafát.

“A Nemzeti Színház célja a faültetéssel az volt, hogy közösen emlékezzünk a 100 évvel ezelőtti eseményekre olyan határmenti magyarországi településeken, amelyek Trianon következtében közvetlenül élték át a szétszakítottság fájdalmát, és annak következményeit” – hangsúlyozták a közleményben.

Mint fogalmaztak, “Trianon ma nem csupán a veszteséget jelenti, hanem hitforrásként is szolgálhat minden magyar számára: a nagy tragédia után is vagyunk, létezünk”. A Nemzeti Színház által elültetett tizenhárom almafa ezt szimbolizálja.


Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/magyarteatrum/public_html/wp-includes/functions.php on line 4344