Tag: Street Aesthetic


Elhunyt Schwajda György

Gyógyíthatatlan betegség következtében 67 éves korában elhunyt Schwajda György író, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója – adta hírül a sonline.hu Schwajda György 1943. március 24.-én született Kispesten Schwajda...


Reflektorfényben: Tóth Judit

A kőszívű ember fiai Baradlaynéja Márciusban mutatta be a Soproni Petőfi Színház Jókai Mór: A kőszívű ember fiai című művét. Az előadás megindította a soproni közönséget, bizony sokan megkönnyeztük...


Szerepátvétel vastapssal

Csarnóy Zsuzsanna bravúrja a Csárdáskirálynőben Mindössze két próba után bravúrral vette át a Csárdáskirálynőben Cecília szerepét Csarnóy Zsuzsanna, a Veszprémi Petőfi Színház művésznője. Teljesítményéért óriási vastapsot kapott a közönségtől....


Nemzetiségi színházak szövetsége

A magyarországi nemzetiségi színházak 2010. március 18-án 16 alapító tag részvételével megalakították szakmai és érdekvédelmi szövetségüket, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség Egyesület-et. Az alakuló közgyűlésre az Országos Szlovák Önkormányzat...


Felhívás

A Győri Nemzeti Színház meghallgatást tart Mozart: DON GIOVANNI című operájának összes szerepére.         A meghallgatás időpontja: 2010. május 11. kedd 10.00 óra Helyszín: Győri Nemzeti...


Finíto Győrben

A Széchenyi István Egyetem színpada, a MASZEK április 13-án 15 órakor a Bridge-ben bemutatja Tasnádi István: Finíto című darabját Hegedűs Ildikó (a Győri Nemzeti Színház tagja) rendezésében. A Moliere-i...


Ráckevei Anna születésnapjára

 Ráckevei Anna születésnapját február 25-én ünnepeltük a Csokonai Színházban, ahol a Tóth Erzsébet verseiből Kőrózsa betonszív címmel készülő előadás próbája után ültünk le beszélgetni leginkább arról, hol is tart...


Szoboszlay 85!

Szoboszlay Sándor a Veszprémi Petőfi Színház Örökös tagja március 22-én 85 éves lett. Ereje, lénye, legendás, karizmatikus egyénisége összefonódott a veszprémi színház történelmével. Hosszú évtizedeken át lehetett vezető és...


Választási bemutató Békéscsabán

Beszélgetés Laurian Leontin Oniga, román rendezővel A színházi szomszédolás évadjának utolsó állomásához érkezve, a román kultúra hónapjának keretében mutatja be április 9-én a Békés Megyei Jókai Színház Ion Luca...

Avatar for

A kommunizmus története elmebetegeknek

A székesfehérvári Vörösmarty Színház március 5-én mutatta be Matei Visniec: A kommunizmus története elmebetegeknek című színművét. A keserédes történet a sztálini Szovjetúnió idejéből, arról szól, mit tesz az ember,...


Balázs Péter: CREDO

Egy színháznak legyen szellemisége. Legyenek igazodási pontjai, melyek megbízhatóak és állandóak, s ezek legyenek olyanok, melyek felelősséggel beépítik a befogadó közösség karakterét, történetét, arra építenek, annak nyelvén szólnak, annak...


Hippodrom!

A Szolnoki Szigligeti Színház április 9-én mutatja be Zágon–Nóti–Eisemann zenés vígjátékát a színház igazgatójának rendezésében, Kautzky Armanddal a címszerepben. Schneider Mátyás szerepében Balázs Pétert, a többi szerepben Lugosi Claudiát,...


IV. Deszka Fesztivál Debrecenben

Debrecen egy hétre (március 8-ától 14-éig) valóban a kortárs magyar dráma fővárosává, a magyar színházi élet központjává vált – igaza volt a rendezvénynek otthont adó Csokonai Színház igazgatójának, Vidnyánszky...


Megjelent a Magyar Teátrum áprilisi száma

Megjelent a Magyar Teátrum második évfolyamának negyedik, áprilisi száma. A Magyar Teátrumi Társaság 16 oldalas, színes A/3-as formátumú havilapja péntektől megvásárolható az ország szinte valamennyi újságosstandján, és kilenc vidéki...

Avatar for

Lunatika

A vándor hajszálon egyensúlyoz éberség és álom között. Ahol a hold az úr, a tudat ködös, kómaszerű tompaságba vész. Holott az ébredés pillanata változás, eszmélés, újradefiniálás. Azonosítás. “A napnál...