DESZKA Fesztivál 2010- negyedik nap
A mai és a holnapi nap folyamán egyedül írom a fesztiválbeszámolót, kollégám, Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője a papíralapú lap készülő új számának nyomdai munkálatait ellenőrizni hazautazott Békéscsabára, illetve...
A vágy villamosa – Premier a Vörösmarty Színházban
Egy koldus, egy sínpár és dzsessz – egy rendező, aki néhány ecsetvonással képes lefesteni New Orleanst. Hófehér kalap, tűzpiros selyempongyola, kimért sikoly – Blanche, akit főszerepbe a saját karakterén...
Direktorok találkozója a Hevesi Sándor Színházban
A 2008. november végén megalakult Magyar Teátrumi Társaság Egyesület februárban tartotta ez évi első közgyűlését. A rendezvénynek a Hevesi Sándor Színház adott otthont. Tizenöt színház igazgatóját, képviselőjét várták csütörtökön...
DESZKA Fesztivál 2010 – harmadik nap
A színházi produkciókat szerdán egy fontos szakmai kérdésekkel foglalkozó és egy mély értelmű, de ugyanakkor szórakoztató beszélgetés vezette föl. Úgy is fogalmazhatnánk: a délelőtt a Deszka Fesztivál, sőt, általában...
Színészpalánták mustrája – új kezdeményezés Kecskeméten
Először rendeznek fesztivált a magyar nyelvű színészképző intézmények diákjainak a hírös városban. A kecskeméti Katona József Színház SZÍN-TÁR Színművészeti Egyetemek Találkozójára március 23-a és 28-a között várják az érdeklődőket:...
Pályázati felhívás
A Győri Nemzeti Színház pályázatot hirdet ügyviteli alkalmazott munkakör betöltésére. A Győri Nemzeti Színház pályázatot hirdet ÜGYVITELI ALKALMAZOTT munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony...
DESZKA Fesztivál 2010 – második nap
Egy-egy igazán tartalmas és tanulságos, a drámaírói motivációkat, alkotáslélektani és szcenikai kérdéseket egyaránt megvilágító beszélgetés keretezte a második napot. Kora délután a Csokonai Színház Balett termében a Podmaniczky Szilárd...
Keresd a Nőt! – Nyílt nap a Színitanházban
A Jókai Színház és iskolája – a Színitanház – kitárta kapuit a művészetszerető, tehetséges fiatalok előtt Természetesen férfiak, fiúk is jöhettek, jöhetnek; a Keresd a Nőt! mindössze az...
DESZKA Fesztivál 2010 – 1. nap
Immáron negyedszer ad otthont Debrecen a DESZKA Fesztiválnak, a kortárs magyar drámák legjelentősebb honi seregszemléjének. A korábbi években már bevált rendezvénysorozat nemcsak remek előadásokat, hanem szakmai beszélgetéseket is kínál...
Duda Éva: FAUN
A Faun című táncelőadás témaválasztása bizonyos tekintetben folytonosságot alkot korábbi előadásaim világával, ahol személyiségünk átalakulásait, emberi és állati, valódi és fiktív oldalaink összetalálkozását, konfliktusait és az ebből eredő transzformációkat...
Pindroch Csabán
A vásznon sokoldalú csibész, akinek mindig marad valami gyermeki a tekintetében. A kamerán túl egy megfontolt, már-már konzervatív vérprofi szakember, aki nagyon komolyan elhelyezi magát a magyar színjátszás térképén....
Törőcsik Mari Soós Imréről – Debrecenben
Soós Imre születésének 70. évfordulója alkalmából a debreceni Csokonai Színház egy kiállítás megnyitóval egybekötött megemlékezést szervezett, amelynek díszvendégeként Törőcsik Mari színművésznő beszélt a fiatalon elhunyt színészzseniről, egy művészsors felemelő...
Ki a hold és ki a nap?
A debreceni Csokonai Színház február 26-án mutatta be William Shakespeare: A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című vígjátékát Szergej Maszlobojsikov érzékeny, a finom iróniától a vaskos komikumig ívelő...
Megjelent a Magyar Teátrum márciusi száma
Megjelent a Magyar Teátrum második évfolyamának harmadik, márciusi száma. A Magyar Teátrumi Társaság 16 oldalas, színes A/3-as formátumú havilapja péntektől megvásárolható az ország szinte valamennyi újságosstandján, és kilenc vidéki...
Nyílt nap és Workshop a Színitanházban
Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Színitanház Workshopja a Békés Megyei Jókai Színházban. A nyílt nap keretén belül az érdeklődő fiatalok megismerkedhetnek a színházban folyó képzési lehetőségekkel, és amennyiben felvételt...
Megújított együttműködési megállapodás a nyugdíjasokkal Veszprémben
Megújította két évvel ezelőtt kötött együttműködési megállapodását a Veszprémi Petőfi Színház és a Veszprém Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdekképviseleti Egyesülete ma a Városi Művelődési Központban tartott fórumon. A nyilatkozatot Oberfrank...
Új bemutató a szolnoki Stúdiószínpadon
A Szolnoki Szigligeti Színháznak nem ez az első olyan bemutatója, mely a társadalmon kívüli, a többiek által bolondnak tartott embert járja körül, írja le, s készteti önvizsgálatra a nézőtéren...
Hírszínház ötödször is
Jubileumi, ötödik előadásához érkezett február 28-án, vasárnap a kecskeméti Katona József Színház és a Petőfi Népe közös produkciója, a Hírszínház. A mindössze két nap alatt összeállított alkalmi színdarab alapját...
Valló Veszprémje
Valló Péter állította színpadra Carl Sternheim: A bugyogó című vígjátékát a Veszprémi Petőfi Színházban. A premier február 19-én volt. A Kossuth- és Jászai-díjas Érdemes művész a Magyar Teátrumnak elmondta:...
A becsapottság öröme
Három helyszín – három bemutató – egyetlen darab. Ahogy tetszik címmel (Shakespeare Vilmos nyomán, Vidnyánszky Attila értelmezésében) a Gyulai Várszínházban adta elő leghamarabb fergeteges játékát a beregszászi társulat. Ősszel...

