Lunatika

A vándor hajszálon egyensúlyoz éberség és álom között. Ahol a hold az úr, a tudat ködös, kómaszerű tompaságba vész. Holott az ébredés pillanata változás, eszmélés, újradefiniálás. Azonosítás.

“A napnál világosabb, hogy az ember biológiai érdeke (hulljon a férgese) és morális igénye (mindenkinek joga van az élethez) mára kibékíthetetlen ellentmondásba került egymással, amely csak az egyik vesztével végződhet. Viszont a biológiai lény halála az erkölcsös (emberi) személyiség kipusztulását is implikálja, míg a mostani fogalmaink szerint értelmezett emberi erkölcsnek a halála nem ölné meg a biológiai lényt. Persze az is igaz, hogy ki akar ott ministrálni, ahol egyszer már misézett.” Boskovitz Péter

Az emberi tudomány fejlődésének olyan stádiumához közelítünk, amelyben az ember rövidesen képes lesz magánál értelmesebb, gyorsabb, okosabb, és életrevalóbb egyedeket mesterségesen létrehozni. Felmerül a kérdés, hogyan is tud majd ehhez viszonyulni, miképp tudja majd felvenni a versenyt az ember saját teremtményeivel, hogyan viaskodik majd a bennünk rejlő természetes ösztön, szellem és érzelemvilág. Indokolt, időszerű lépés vagy „istenkísértés” , eleve elrendelés, természetes folyamat és az evolúció törvényszerűsége, avagy mesterséges beavatkozás az élet rendjébe.

Duda Éva-Lunatika, fotó-Dömölky Dániel

„A Lunatika nagyon cool, nagyon fizikai és nagyon bódult darab.” Králl Csaba

„Érdekes viszont, hogy pár héttel ezelőtt az Ultima Veztől épp új darabjuk, a nieuwZwart (újFeketeség) állítólagos „női változatát” láttuk… nos, ha az Vandekeybus fizikai színházának „női változata” volt, akkor Dudáé nálánál is női(ese)bb, higgadtabb, díszítettebb” Králl Csaba

„Hihetetlen erő sugárzik a színpadról: hullámzik a tér, ritmusra múlik az idő. A nézők kapnak tehát némi ízelítőt, kóstolót – 48 percet – testi létük „örökkévalóságából”, a jelenlét fokozhatatlan intimitású, minden közvetítést nélkülöző, önfeledt öröméből, élvezetéből”
„… nem kell nagy bátorság hozzá: remekmű született a Lunatikával.” Hegedűs Sándor

Duda Éva-Lunatika, fotó-Dömölky Dániel

Részlet az előadásból: http://www.youtube.com/watch?v=cEIgfvuN8UM

Előadók, alkotók: Bora Gábor, Grecsó Zoltán, Baranyai Balázs, Jónás Zsuzsa, Lázár Eszter, Mikó Dávid, Simkó Beatrix

Fénytervező: Kovács Gerzson Péter
Jelmez: Duda Éva
Koreográfus asszisztens: Grecsó Zoltán
Produkciós Munkatárs: Máriás Petra
Zeneszerző: Kunert Péter
Koreográfia: Duda Éva

Támogatók: OKM, NKA, MU Színház, Műhely Alapítvány, Bethlen Táncműhely

További info: www.dudaeva.hu