Zsűrizés a POSZT-on, és a legfontosabb vendég
Rövid összefoglalónkban bemutatjuk a POSZT- díjak odaítélőit, és a díszvendégek státuszát. A kezdet kezdetén, a POSZT 2001-es első évében még csak közönség zsűri volt, de a tapasztalatok azt mutatták,...
Múlt, jelen, jövőkép, másfél hónappal a POSZT zárása után
Spilák Klára a POSZT sajtókapcsolatokért felelős munkatársa, a kezdetektől jelen volt, így rálátása van mik, hogyan és miért történtek a POSZT elmúlt 13 éve alatt. Rövid visszatekintés a boldog...
Istenhit a verssorok között
Eperjes Károly önálló estjére invitálta a plakát– Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével – a szerencsieket a hétfői napon. Amit azonban láttunk, hallottunk az nagymértékben eltért a megszokottól. Általában egy színész...
A Magyar Teátrum Tusványoson 6.
És mégis kell a vers! A XXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapjára már csak három program maradt a Magyar Teátrum színházi sátrában Tusnádfürdőn. Ez a három is ugyanolyan...
Latinovitsra és Bujtorra emlékezik a Veszprémi Petőfi Színház
Latinovits Zoltánra és Bujtor Istvánra emlékezik a Veszprémi Petőfi Színház ősszel előadóesttel, könyvbemutatóval – jelentették be sajtótájékoztatón pénteken. Oberfrank Pál színházigazgató arról beszélt, hogy mozgalmas, munkás nyara van a...
A Magyar Teátrum Tusványoson 5.
Weöres versek vonaton Tusnádfürdőn, a XXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, a Magyar Teátrum színházi sátrában szombaton, azaz ma délután három órakor a Versfélóra című műsorban Weöres Sándor Elhagyott...
A Magyar Teátrum Tusványoson 4.
Játék a színekkel Sokszínű nap köszöntött a tusványosi táborozókra pénteken. Miközben Magyarországon negyven fokos hőségről érkeznek a hírek, addig az erdélyi településen az időjárás megmutatta változatos arcát. Az egyik...
Kiírták a pályázatot a Vígszínház és az Operettszínház vezetésére
Kiírta a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat a Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetésére, miután a jelenlegi vezetők mandátuma 2014 januárjában lejár. Az előadóművészeti törvény értelmében fél évvel a jelenlegi...
A Magyar Teátrum Tusványoson 3.
Határok nélküli kultúra A Magyar Teátrum Sátor második napja is játékokkal, kulturális élményekben gazdagon telt. A Bánffy Szalon közreműködésével a versfélóra szereplői Molnár Adrienn és Kolti Helga voltak, akik...
A Magyar Teátrum Tusványoson 2.
SZERDA ÉJJEL! A Magyar Teátrum színházi sátra a legmenőbb hely a fesztiválon. Mindenki itt van, aki számít, és aki befér! Őrületes, fergeteges Jam Session a Magyar Teátrum sátorban. Tegnap...
Nyilvános a Színikritikusok Díja idei jelöltjeinek névsora
A Színházi Kritikusok Céhe idén 33. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A céhtagok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhatnak, s aki...
A Magyar Teátrum Tusványoson
Ismerős arcok a Magyar Teátrum Sátornál Interjú Fekete Péterrel, a Jókai Színház igazgatójával Elindult a Magyar Teátrum Sátor négy napos programsorozata a XXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A...
Szarvasi kitüntetés Fekete Péternek
Szarvas Város Napján, július 23-án, az Evangélikus Ótemplomban – több más kitüntetett mellett – Fekete Péter a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója – a Szarvasi Vízi Színház beindításáért, és a...
Bátor elképzelések a Teréz-körúton
Az eljövendő évadra is tartogat meglepetéseket hűséges nézőinek és természetesen az újdonsült színházlátogatóknak is a Játékszín. A színház társtulajdonosa és művészeti vezetője Németh Kristóf a nyári jó időben a...
Elindult a vonat Tusnádfürdőre
A Magyar Teátrumi Társaság színházi sátorral érkezik Erdélybe Hétfőn 16.40-kor elindult a Keleti pályaudvarról Tusnádfürdőre a menetrend szerinti Corona-gyorsvonat, amelyet az emlékév tiszteletére a Weöres Sándorról elnevezett mozdony húz....
Ismét Magyar Teátrum Sátor Tusványoson
A Magyar Teátrumi Társaság színházi sátra immár harmadik alkalommal kap helyet a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban. Az erdélyi rendezvény befogadta, megszerette a Magyar Teátrum Sátrat, így idén...
Zenés határmenti történet
Interjú Nagy Viktor rendezővel A kapcsolódási pontok érdeklik a West Side Story történetében Nagy Viktor rendezőt. Erről szól az újvidéki és a békéscsabai színház közös vállalkozása is: koprodukcióban mutatták...
Elsőrangú szereposztással érkezik Szegedre a Porgy és Bess
Elsőrangú szereposztásban láthatja Gershwin Porgy és Bess című operáját a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége augusztusban – közölte Fábián Barbara, a fesztivál sajtóreferense az MTI-vel. Szinte napra pontosan negyven éve...
A labda mindenkinek egyformán gömbölyű
Idén már harmadszor rendezik meg a Focifesztivált, aminek a neve most persze stílszerűen a 2013 –as számmal lett kiegészítve. A Vasas Fáy-utcai sporttelepén kedvenc színészeink is igyekeznek majd a...
Várszínház Hollókőn – Sosem lehet tudni
Nyár derekán ismét élettel telik meg Hollókő vára, és színházi előadással szórakoztatják a világörökségi faluba érkezőket; szombaton George Bernard Shaw: Sosem lehet tudni című vígjátékát mutatják be a Zenthe...

