A Magyar Teátrum Tusványoson 6.

És mégis kell a vers!

A XXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapjára már csak három program maradt a Magyar Teátrum színházi sátrában Tusnádfürdőn. Ez a három is ugyanolyan teltházas volt, mint az előzőek, sőt a Békéscsabai Jókai Színház Hippolyt Hangulatok című műsorára, melyben a Hippolyt a lakáj című előadásukból mutattak be részleteket, már a főpróbára is megtelt a sátor, Dj Szabó László záró buliján pedig egy tűt se lehetett volna leejteni. A délutáni Versfélóráról pedig az alábbiakban számolt be Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója.

Csomós Lajos, Nagy Erika, Gulyás Attila és Liszi Melinda

– Normális vagy Péter? Délután, mikor a rekkenő hőségben pihennek az emberek, verseket akarsz felolvastatni? Van ennek értelme? Ki fogja ezt hallgatni? – tette fel a kérdést arcán a kudarctól való óvó gondoskodással, féltéssel L. Simon László költő, az írószövetség korábbi főtitkára, a parlament kulturális bizottságának elnöke. Tíz perccel három óra előtt még valóban csak lézengtek az emberek a Magyar Teátrum sátránál. A tegnapi buli hajnalig tartó hangulata még ott izzott a levegőben, és ott hervadt némely másnapos arcokon. Érezhetően, és sejthetően legtöbben még otthon, vagy a sátruk mélyén regenerálódtak, gyűjtötték az energiát az esti Ghymers koncertre. Orbán Viktor előadása után amúgy is kiürül a szabadegyetem – szokták mondani – és már csak az marad, aki csajozni vagy bulizni akar.

Délután három előtt tíz perccel nagy levegőt vettem, leakasztottam a mikrofont és a sátor előtt elkezdtem a közönségtoborzást: „– Jó napot, szép délutánt mindenkinek! A Magyar Teátrum Színházi sátra köszönti Tusványos lakóit! Még tíz perc és kezdődik a napi versadagunk. Weöres Sándor legújabb verseskötetéből tallózzunk. Vendégeink ma Csomós Lajos és Gulyás Attila a Békéscsabai Jókai Színház művészei.”
A könyvolvasó sarokból egy-két bölcsészforma fiatal kikukkant, besétálnak a sátorba. Német Kristóf kiveszi kezemből a mikrofont, és rákontráz a hírverésre. L. Simon László fejcsóválva továbbsiet a következő programjára.

Közben én izgatottan számolok: már a tízedik fiatal emeli le a polcról az ingyen újságot, s lép be a Magyar Teátrum sátrába. Aztán 18, 19…, 22. Jönnek az emberek. Sátrak árnyékából, kocsmák sörpadjaitól érkeznek kis csoportokban. Már 33…, 36…, 40. – Tessék, kérem beljebb fáradni – 48,49, 50…
Még öt perc és kezdjük a versek felolvasását! – ismétli a házigazda Német Kristóf. Jönnek, elhelyezkednek: 56…, 60…, 64… telik a sátor. A két csabai színész beül a körszínpadra, lassan előkészítik a köteteket.
Délután három óra. „– Köszöntjük a Weöres Sándor Centenáriumi Év Olvasósarok nézőit itt a Magyar Teátrum Sátorban. Elkezdjük előadásunkat – indítja el a Játékszín igazgatója a programot.
Én a sátor előtt sms-t írok:
Tisztelt Elnök Úr, Kedves László! Örömmel tájékoztatlak, hogy a sátor megtelt. A versprogram „full”-házzal indult, képzeld, az emberek meg csak jönnek, jönnek. A lépcsőn ülnek, az ajtóban állnak. Szarvason sem hitték el először, hogy versesttel meg lehet szólítani estéről estére több száz embert… A Vers a víz fölött példája – ahol hetven este több mint 10000 ember hallgatott verset, bebizonyította: Igen lehetséges!
Elnök Úr, köszönjük a féltő aggódást, de rendben vagyunk!

Fekete Péter