A Magyar Teátrum Tusványoson

Ismerős arcok a Magyar Teátrum Sátornál
Interjú Fekete Péterrel, a Jókai Színház igazgatójával

Elindult a Magyar Teátrum Sátor négy napos programsorozata a XXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Magyar Teátrumi Társaság a Békéscsabai Jókai Színház segítségével, és a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében immár harmadik alaklommal állított fel színházi sátrat Tusnádfürdőn. Már vasárnap délután komoly műszaki és szervező stáb indult el Békéscsabáról és Budapestről, hogy felépítsék azt a három gömbsátorból álló kis színházat, melyet immár ismerősként fogadtak a fesztivál résztvevői. Azután részben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a MÁV Zrt. által indított A Weöres mozdonnyal, részben autókkal megérkeztek a közreműködő művészek is, hogy szerdán megkezdődhessenek a programok.

Teátrumi Mocorgó játszóházunk a melegedő napsütésben épült fel és a játékok birodalmát hamarosan ellepték a gyermekek. A nagy látványos kockaelemekből vár épült, a játszósátorba beköltözött a babaház és mozdonyok zakatoltak a kis fasíneken. Az újdonságként jelentkező kézműves foglalkozás első perctől kezdve sikert aratott, szebbnél szebb színes képek és terményrajzok készültek.

Image

Eger városa minden délelőtt kreatív sarokkal jelentkezik a sátor elől, ahol a helyes kérdőív kitöltők között pénteken gazdára talál a Nemzeti Színház Vitéz lélek című premierjére szóló páros belépő. Miközben az érdeklődők megtudhatják, mit tartogat idén nyáron a legendás Egri Vár és a híres bikavér városa. Csúszdapark nyitást, Gárdonyi Géza irodalmi fesztivált, történelmi vigasságokat és még sok, sok színes programot, melyről nem érdemes lemaradni, hiszen ahogy a szolgen szól: Eger a te történeted, nyáron is!

Image

Kinyitotta kapuit – a Békéscsabai Jókai Színház és a Helikon Könyvkiadó és a Libri Group jóvoltából – a Weöres Sándor olvasósarok is, mely egy kellemes, hangulatos helyszín, ahol mindenki kedvére válogathat a kedvenc vagy számára épp ismeretlen kötetekből.

Image

A három gömbsátor egyik kisebb sátrában talált otthonra a Nemzeti Színház kiállítása. Itt archív felvételek láthatók nagy színészekről, felejthetetlen szerepekről, felelevenítve a színház múltját. Állandó programjaink a fesztivál végéig megtekinthetők.

Image

Versfélórát a sátor házigazdája, Németh Kristóf színművész nyitotta meg Szabó Lőrinc versekkel, melyek tekintettel a Weöres Sándor Centenáriumi Évre kiegészültek néhány Weöres idézettel is.

Image

Szakmai beszélgetésünk az első napon arra kereste a választ, hogy a magánszínházaké-e a jövő. Németh Kristóf erről Tordai Hajnal jelmeztervezővel, az MMA tagjával, Pálffy Istvánnal, a Magyar Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnökével, Kovács Balázzsal, a gödöllői Művészetek Háza igazgatójával és Bank Tamással, a Budapesti Játékszín produkciós igazgatójával beszélgetett. Szó volt arról, hogy lehet spórolni a színházban, milyen pénzügyi források állnak az intézmények rendelkezésére és végül, de nem utolsó sorban megtudtuk: színházat csak szívvel lélekkel lehet csinálni.

Image

Az erdélyi fesztiválon nagy szeretettel fogadta a sok ismerős arcból álló közönség Hűvösvölgyi Ildikó színművészt, aki Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter közreműködésével zenés-prózai formában vitte színre a magyar költők verseiből álló Kaleidoszkóp című műsorát.

Image

Este Pribojszki Mátyás és csapata vérbeli és felejthetetlen blues koncerttel készül.
2013. július 24.

Sz.J.

Image


Könyvolvasó sarok Békéscsabáról Tusnádfürdőre
Interjú Fekete Péterrel, a Jókai Színház igazgatójával

Image

Azt olvassuk a Magyar Teátrumi Társaság online tudósításában, hogy „Kinyitotta kapuit – a Békéscsabai Jókai Színház és a Helikon Könyvkiadó és a Libri Group jóvoltából – a Weöres Sándor olvasósarok is, mely egy kellemes, hangulatos helyszín, ahol mindenki kedvére válogathat a kedvenc vagy számára épp ismeretlen kötetekből.” Ha fotót jobban megnézzük, rájöhetünk, hogy ez az olvasósarok ugyanaz, ami június óta a Békéscsabai Jókai Színház előtt állt, most pedig hiányzik onnan. Az új kezdeményezésről Fekete Pétert, a Jókai Színház igazgatóját kérdeztük.
– Hogyan került az olvasósarok Békéscsabára, majd onnan Tusnádfürdőre?
– A Jókai Színház elkötelezett híve a kortárs és a klasszikus irodalom terjesztésének. Saját irodalmi folyóiratunk van, a Bárka, melyet a szerkesztőség teljes művészi szabadsága mellett mi működtetünk, és adunk ki havonként. Évek óta itt kerül megrendezésre a Magyar Drámaíró Verseny, a Vers a víz fölött soroztunkban a Szarvasi Vízi Színházban két év alatt hetven este több mint 10000 nézőhöz juttattuk el versszeretetünket, ahogy a színház udvarán, a TeÁtriumban is rendszeresen tartunk irodalmi esteket, és a költészet napi 24 órás versfelolvasásról még nem is beszéltem. Idén nyáron kísérletképpen a Békés Megyei Könyvtárral közösen szövegkönyv és könyvolvasó sarkot nyitottunk a színház előtt.
– Éjjel is nyitva a szabadpolc, ahová lehet betenni, vagy kivenni. Hozzák, vagy inkább viszik könyveket? Nem félnek a lopásoktól, rongálástól?
– Rajtunk múlik, hogy milyen városban élünk. Ha rácsokkal vesszük körül magunkat, a lelkünk is előbb utóbb bezárózdik. Ha a főtéren – pláne ha a színház előtt – az éjszaka arra sétálót bizalmi helyzet fogad, az előbb rácsodálkozásra, egy mosolyra serkenti, majd azt az érzést sugallja, ebben a városban bizalom van, ki lehet tenni valamit őrzés nélkül. Végül tudat alatt azzal sétál tovább a járókelő, hogy jó ilyen helyen élni, ahol bíznak az emberek egymásban. Gyermekkoromban – Vas megyei legényként – nekem természetes volt, hogy Kőszegen, Velemben a gyümölcsöt kipakolták az emberek a kapu elé, mellé tettek egy dunsztosüveget, s a becsületkassza jól működött.
– Úgy tűnik mások is megirigyelték a kezdeményezést, hiszen ezen a héten Tusnádfürdőn állt fel az olvasósarok.
– A kandallóval, tükörrel, klasszikus karosszékkel legyártott olvasószobánk úgy lett megtervezve, hogy egy utánfutóra épüljön, s így szükség esetén fesztiválokra, jeles eseményekre is el tudunk menni vele. Most Weöres Sándor születésének 100 éves évfordulójára, egy hétre Weöres könyvekkel pakoltuk tele az olvasósarkot, és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium partnersége mellett a tusnádfürdői fesztiválon működtetjük azt.
– Három éve a színház, mint újdonság jelent meg az Önök szervezésében Erdély legnagyobb fesztiválján, most a könyvtár is hasonló újdonság?
– A könyv, mint központi elem, már korábban is jelen volt, hiszen lapkiadók állítottak ki, könyvsátrak jelentek meg korábban is. Az idei újdonságunk a teatralitás. Díszlet olvasószobában, színészek olvasnak föl időről időre verseket a fesztivál látogatóinak.
– Kikkel találkozhatnak a fesztiválozók?
– A Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak színészeivel. Megtisztelt minket jelenlétével Hűvösvölgyi Ildikó, mellette Kolti Helga, Németh Kristóf, valamit Csomós Lajos és Gulyás Attila a Jókai Színház művészei adják a szervezett programot, de az időről-időre arra járó színészkollégákat is megkérjük, ragadjanak verseskötetet, s olvassák fel kedvenc Weöres Sándor versüket.
– Mi lesz az olvasósarokkal a fesztivál után?
– Visszakapja a békéscsabai főtér és a csabai színházrajongó közönség a megszeretett lapolvasóját. Szövegkönyveket, újságot, s most már Weöres Sándor verseket is lapozgathatnak egészen nyár végéig.

 

A Magyar Teátrum Tusványoson

Kedden, július 19-én kezdődik „Tusványos”, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Tusnádfürdőn.A Magyar Teátrumi Társaság tagszínházairól már a tavalyi fesztiválon is sokat olvashattak a résztvevők a társaság több ezer példányba szétosztott, szétkapkodott lapjában, a Magyar Teátrum című színházi magazinban. Az egyesület és az újság, a Békés Megyei Jókai Színház és más tagszínházak segítségével az idén már a programszervezésbe is bekapcsolódott, egy színházi kulturális sátor felállításával.

Image

Rögtön a bejárat mellett ütközhet bele az érkező a Színházi Sátorba, illetve sátrakba: három fehér félgömb, eltéveszthetetlen megjelenés.

A három félgömmből kettő

A három félgömmből kettő


A színház elkísér, és kapaszkodót nyújt a csecsemőkortól az aggastyánkorig, mondhatni négykézlábtól – négykézlábig. Ezzel a mottóval folynak a programok minden nap: reggel babajátszó, délelőtt gyerekelőadások, napközben színházi témájú viták, este színházi előadások, éjjel bulik. Négykézlábtól négykézlábig!

Image

A délelőttök a gyermekeké és szüleiké lesznek. Láthatják a Békés Megyei Napsugár Bábszínház Vásárfiak és Kalandozás Sárkányföldön című előadásait, a MeseHetes nevű csíkszeredai zenekar. pedig színházi- és rajzfilmzenékkel mutatkozik be.

Vásárfiak - Csortán Erzsébet, Czipot Gábor és Berta János
Vásárfiak – Csortán Erzsébet, Czipot Gábor és Berta János

 

Kalandozás Sárkányföldön - Berta János
Kalandozás Sárkányföldön – Berta János

 

Délutánonként különböző színházi témák körüli kerekasztal beszélgetéseken vehetnek részt, többek között az oktatás és a színház, a színház és a kritika viszonyáról, kapcsolatáról

Kubik Anna
Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő

 

Szomor György és Gubik Petra az Aidában
Szomor György és Gubik Petra az Aidában

Az esti színházi előadásokon A Jókai Színház színeiben musical esttel lép fel Szomor György és az Antovszki Band, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház képviseletében A helység kalapácsát adja elő Besenczi Árpád színész-igazgató, kedvenc verseiből válogat Kubik Annaszínésznő, a Veszprémi Petőfi Színház pedig bemutatjaVígságok és Balgaságok című darabját Terescsik Eszter és Szűcs László előadásában.

A helység kalapácsa - Besenczi Árpád

A helység kalapácsa: Besenczi Árpád

 

Terescsik Eszter és Szűcs László
Terescsik Eszter és Szűcs László

Nézzék a részletes programot, és ne kerüljék el Tusványoson a Magyar Teátrum Színházi Sátrát! Kapaszkodjanak a színházba!

Image

 

Színház – kapaszkodó az élethez. Kapaszkodj belénk! 

Csak abba kapaszkodj, amiben megbízol! Bennünk megbízhatsz!

Addig kapaszkodj, míg a kedved elér!

Image

Kapaszkodó! Csüngj rajtunk, kapaszkodj ránk!

A Magyar Teátrumi Társaság tagszínházai

kapaszkodót nyújtanak mindenkinek:

csecsemőtől az aggastyánig!


A Magyar Teátrum színházi sátor programjai


AZ ÉV JELMEZTERVEZŐJE-KIÁLLÍTÁS

   Rátkai Erzsébet válogatása a Stuart Mária című előadás jelmezeiből

 

2011. július 19., kedd

23.00-tól, éjjel: elő-kapaszkodó

Hangolás, buli, színházi zenék, karaoke


2011. július 20., szerda

10.00 Babajátszó – kapaszkodó négykézláb                           

   Játszóház és színházi tejszippantás a legapróbbaknak

10.30-11.30 Gyermek-kapaszkodó

Vásárfiak– bábelőadás

   Békés Megyei Jókai Színház – Napsugár Bábszínház

   Szereplők: Csortán Erzsébet, Berta János, Czipot Gábor

13.00 Tudositok.hu nemzeti videomegosztó 1 évvel az indulás után

            Bolyáki Attila (alapító, Tudósítók.Hu)

16.00-17.30 Felnőtt-kapaszkodó

   Színház és oktatás – beszélgetés, vita

   Moderátor: Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója, a Magyar Teátrum újság főszerkesztője

17.45 – 18.30 – Egyenes gerinccel

   Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

   Petőfi: A helység kalapácsa

Szereplő: Besenczi Árpád

23.00 Utó-kapaszkodó négykézlábig: buli

   BÉKÉS MEGYEI JÓKAI SZÍNHÁZ

   SZÍNHÁZI MUSICAL-összeállítás, élőzenével

Szereplők: SZOMOR GYÖRG – ének, ANTOVSZKI BAND – zene

 

2011. július 21., csütörtök

10.00 Babajátszó – kapaszkodó négykézláb

   Játszóház és színházi tejszippantás

10.30-11.30 Gyermek-kapaszkodó

   Kalandozás Sárkány földön – interaktív bábelőadás 5–12 éves korig

   Békés Megyei Jókai Színház – Napsugár Bábszínház

Szereplők: Csortán Erzsébet,  Berta János

16.00-17.00 Felnőtt-kapaszkodó

   Színház és kritika – beszélgetés, vita

   Moderátor: Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára

17.30-19.00 Kubik Annakedvenc verseiből válogat

22.00 Utó-kapaszkodó négykézlábig: buli

   Magyar Teátrum-buli, a legbulisabb magyar zenékkel: kapaszkodj a zenébe!

   dj: Szabó László

 

2011. július 22., péntek

10.00 Babajátszó– kapaszkodó négykézláb

   Játszóház és színházi tejszippantás

10.30-11.30 Gyermek-kapaszkodó

   Mesehetes: Színházi- és rajzfilmzenék, koncert élő zenével – csíkszeredai zenekar

18.10-19.00 Veszprémi Petőfi Színház

   Vígságok és balgaságok

            Szereplők: Terescsik Eszter, Szűcs László

23.00 Utó-kapaszkodó négykézlábig: buli

   SZÍNÉSZ-RENDEZŐ-SZÍNHÁZI EMBEREK karaoke JAM utána

   Színészbuli, Dj: Szabó László

Image