Istenhit a verssorok között
Eperjes Károly önálló estjére invitálta a plakát– Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével – a szerencsieket a hétfői napon. Amit azonban láttunk, hallottunk az nagymértékben eltért a megszokottól.
Általában egy színész önálló estje úgy áll össze, hogy verseket, prózai részleteket, esetleg zenés betéteket előadva, – s mindezeket némi laza, általában személyes összekötő szöveggel egybekapcsolva – lép fel a közönség előtt. Ez az este azonban teljesen más volt, egyszerre volt szokatlan és kizökkentő, felemelő és elgondolkodtató. Meglévő világunkat olyan szögből világította meg, melyből manapság nagyon kevésbé tekint rá a mai ember.
Ember és Isten viszonya a XX. századi költőknél istenes verseiken keresztül. Talán ez is lehetne rövid összefoglalója, alcíme, annak az összeállításnak mellyel Eperjes Károly több mint másfél évtizede járja a világot. Számtalan anyaországi település mellett természetesen fellépett vele a határon túli magyarlakta részeken, de láthatták Moszkvában és New-Yorkban, Nyugat-Európában és a nagyvilág számos egyéb helyén a magyar kultúra után vágyakozók. Az est hossza, tartalma, némileg változhat a befogadó közönség, a helyszín a pillanat varázsa folytán. Az alapját, a fundamentumát a műsornak az ember – és itt most ezek az emberek a múlt századi neves költőink közül talán a legjelentősebbek – vívódásai, verseikben megjelenő Istenkereséseik, Istenhez való igazodásuk adja. Az egyes költőzsenik szelleme, mint például József Attiláé, – aki proletárköltőnek van mind a mai napig kikiáltva, holott ez életének csak egy töredékére mondható igazán – vagy Ady Endréé, – az Istennel sokáig perlekedő, ellenszegülő végül „Istenhez hanyatló árnyékként” megbánást tanúsító – gyönyörű istenes verseiken át lett megidézve. Hallhattunk költeményeket Pilinszky Jánostól, Nemes Nagy Ágnestől, és a zseniális formaművész, és élete egész folyamán mélyen hívő Babits Mihálytól. Jó volt újra hallani az ismert sorokat, és jó megismerni, olyan verseket melyek eddig elkerülték a figyelmünket.
A művész azonban nem csupán elmondja ezeket a verseket, hanem afféle – pozitív értelemben vett néptanítóként – elemzi, részekre szedi, adott esetben megmagyarázza, sőt egyes esetekben még meg is kritizálja. A színpadon egy személyben áll, egy irodalomtörténész, aki oktat minket, egy teológus, aki megvilágítja a vallási hátteret és – bibliai részeket is segítségül hívva, – értelmez, és egy színész, aki hatalmas szakmai tudásával mindezeket rendkívül élvezetes módon átadja nekünk. Sokszor a néző nem tudja egy színházteremben ül, és versek előadását hallgatja, vagy egy templom padjában és prédikációt.
Eperjes Károlyt alapos tudása egy jeles irodalom tanárhoz, sugárzó és lángoló hite egy prófétához, vagy még inkább egy vándor hittérítőhöz tette tegnap őt hasonlatossá, a versek felé nyúló alázata és értő tolmácsolása pedig megmutatta nekünk a benne lévő nagy színészt. Mindegy melyik személyiségét nézzük, nekünk nézőknek sokat adott, élményben, hatásban, spiritualitásban. Egy nem szokványos este sokáig emlékezetes élményével távozhattak azok, akiknek a közel három órában, egy más világban, egy más dimenzióban, egy sajátos életszemléletben volt alkalmuk megmártózni. S mivel a művészetnek az is a célja, hogy elgondolkodtasson, a figyelmünket felkeltse, és ráirányítsa, valami eddig tán elhanyagolt dologra, bizton mondhatjuk, tegnap a valódi művészettel találkozhattunk.
Tölgyesi Tibor