A Magyar Teátrum Tusványoson 3.
Határok nélküli kultúra
A Magyar Teátrum Sátor második napja is játékokkal, kulturális élményekben gazdagon telt. A Bánffy Szalon közreműködésével a versfélóra szereplői Molnár Adrienn és Kolti Helga voltak, akik vendégül látták Németh Kristófot.
A Weöres Sándor olvasósarokban megrendezett verselés holnap is folytatatódig, Takács Bencével és Falusi Mártonnal. Mit ér a tehetség? – tette fel a kérdést mai szakmai beszélgetésünk, mely szintén a Bánffy Szalon szervesében valósult meg. Molnár Adrienn a téma körbejárásához Seregi Zoltánt, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóhelyettesét, Kolti Helga színművészt, Takács Bence előadóművészt és Falusi Márton költőt hívta segítségül.
Szó volt a tehetség kibontakozásáról, a lehetőségek megragadásáról, a tehetségkutató versenyek előnyeiről és hátrányairól, végül a maximalizmusról, a lelkesedéről, mely nélkül a tehetség sem lenne az igazi.
Telt házas sikert aratott a Magyarországi Szerb Színház Párizs hídjai című előadása, mely a kultúrák találkozásának határtalanságát megmutatva egészen Párizsig repített, ahol Edith Piaf élete elevenedett meg zenés-prózai formában. A sátor bejáratán szinte alig lehetett bejutni, üres szék elvétve akadt, hiszen Varga Klári és Rusz Milán elkápráztatta az erdélyi közönséges, libabőrős, megható emlékeket adva mindenkinek.
Este játékkal várunk mindenkit. A Magyar Teátrum kvíznight programja során kiderül, ki mennyire mozog otthonosan a színház világában.
2013. július 25.
Sz. J.

