Zenés határmenti történet

Interjú Nagy Viktor rendezővel

A kapcsolódási pontok érdeklik a West Side Story történetében Nagy Viktor rendezőt. Erről szól az újvidéki és a békéscsabai színház közös vállalkozása is: koprodukcióban mutatták be a népszerű musicalt, így igen hosszú életűnek ígérkezik a produkció. Április végén Újvidéken tartották a premiert, júniusban ezzel a produkcióval avatták fel Békéscsaba új főterét, augusztusban két alkalommal látható a Szarvasi Vízi Színházban.A jövő évi szerbiai előadások után a 2014/15-ös évadban a Jókai színház tűzi műsorára. A rendezővel a koprodukció előnyeiről és a nagy apparátusú zenés darabok színpadra állításának sajátosságairól beszélgettünk.

– Mi foglalkoztatja Önt a West Side Storyban? Mit érdemes elmesélni: a bandaháborút vagy az emiatt be nem teljesülhető szerelemet?
– Olyan világban élünk, ahol komolyak a szociális feszültségek a társadalom különböző rétegei, az etnikai csoportok között. Ez a világ minden pontjára igaz, így Magyarországra is vagy Szerbiára, ahol bemutattuk a darabot. Teljesen mindegy, hol veszem elő a történetet, mindenhol vannak ellentétek népcsoportok, bevándorlók és őslakosok, fehérek és színesek között. Valójában nem is bandaháborúról szól a West Side Story, hanem ősi, ma már megfejthetetlen eredetű szembenállásról. Még a Rómeó és Júliában is homályos, mi a konfliktus forrása Capuletek és Monague-k között, olyan régen tart. Foglalkoztat, hogy az egymásnak feszülő táborokban léteznek-e kapcsolódási pontok. Például a szerelem. Ellentétes oldalakon is születhetnek azonos érzelmek – ebből származik a baj a darabban. Kicsit úgy érzem, a mi társadalmunk – konfliktusoktól elvonatkoztatva is – lassan devianciaként kezeli a szerelemet, mert problémát okoz. Érdekesnek találtam azt is, hogy ezt a tipikusan 60-as években keletkezett történetet hogyan lehet megszólaltatni a mai emberek számára, ám ebben sem találtam nehézséget: pontosan ugyanúgy szeretjük vagy gyűlöljük egymást most is, mint akkor.

– Régóta dolgozik együtt zenés rendezőként az újvidéki társulattal: Sztárcsinálók, Rocky Horror Picture Show, Chicago, Sztárcsinálók, Hair. Hogyan jött létre ez a kapcsolat?
– Nem vagyok tag Újvidéken, hanem rendszeresen visszatérő rendező. Ez úgy alakult ki, hogy a budapesti színművészeti főiskolán tanítottam fél éven keresztül újvidéki vendég színészhallgatókat, akik megkértek, rendezzek nekik egy vizsgaelőadást, a Sztárcsinálókat. Ez régen, még a szerb háború előtt történt. Az akkori akadémisták mára vezető színészekké váltak, a kapcsolatom pedig rendszeressé vált az újvidéki színházzal.
– Született ebből dupla bemutató is: Veszprémbe is színre került Délvidéken létrejött előadása.
– A Hair volt a második munkám Újvidéken, és történetesen ugyanakkor kértek fel ennek a darabnak a megrendezésére Veszprémben is. Felvetettem: szülessen koprodukció, hiszen pár hónap különbséggel nyilván nem fogom kétféleképpen megrendezni a darabot, legyen közös a díszlet, a jelmezek is és voltak azonos szereplők is. Ugyanígy született most meg a West Side Story is az újvidékiek és a békéscsabaiak együttműködésében.

– Ebben az esetben miről szól a megállapodás?
– Ugyanúgy a díszlet és jelmezköltségeket osztja a két színház. Amikor lejátszott az előadás Újvidéken, egy év múlva, a 2014/15-ös évadban kerül majd Csabára a produkció.
– Lesznek azonosságok a szereposztásban?
– Nagyon különböző játékrendben dolgozik a két színház, a távolság is nagy, ám nem tartom teljesen kizártnak. Azt biztosan mondhatom, nagyon nehezen jött volna létre ez az előadás Délvidéken, ha nincs partnerszínházunk hozzá.
– A musical az egyik legdrágább műfaj. Hogyan látja: mennyire tudja kigazdálkodni egy vidéki vagy határon túli színház a megfelelő kiállítást?
– Amikor elszánja magát egy színház, hogy bemutat egy ilyen méretű darabot, akkor felkészül erre anyagilag. Úgy csoportosítja az évad költségvetését. Erre nem tud minden évben sor kerülni. Újvidéken 2008 tavaszán rendeztem utoljára a Rocky Horror Picture Showt, azóta voltak persze ott zenés produkciók, csak nem ekkora volumenűek.

– Mennyire lehet bemutatni a szabadtéri, nyári színpadokon a kőszínházban létrejött produkciókat?
– Vannak mindig kompromisszumok. Ha a színház kimozdul a saját játszóhelyéről, mindig más körülményekkel találkozik. Kisebb vagy nagyobb a színpad, más alakú a nézőtér. Az újvidéki színpad inkább mély, mint széles – a szabadtéri játszóhelyek viszont általában tágasak, így bizonyos benti játékokat előrébb kell hoznunk, hogy az oldalt ülő nézők is lássák. Emellett a kezdéskor nincsen még teljesen sötét, az előadás legelején nem érvényesülnek annyira a színpadi fények. Nyerünk viszont a másik oldalon: a nyári esték hangulata miatt felejthetetlen élménnyel térnek ekkor is haza a nézők.
– Miért vonzódik ennyire a zenés darabokhoz?
– Így alakult az életem. Operát talán többet rendeztem, mint musicalt. Emellett nagyon sok prózát is. Legutóbb a József Attila Színházban Csiky Gergelytől A nagymamát, a következő évadban pedig Szolnokon készülök színpadra állítani Arthur Millertől A salemi boszorkányokat.

Kép és szöveg: Csicsely Zoltán

A West Side Story augusztus 15. és 16-án látható legközelebb a Szarvasi Vízi Színházban.