Néró Dunaújvárosban
A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban január 22-én, a Magyar Kultúra Napján mutatták be Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regényének színpadi adaptációját. Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház prózai társulatának...
Színésznő meglepő szerepben
Bende Ildikó rossz nőt játszik Bende Ildikó 35 éve játszik a Győri Nemzeti Színházban. Az idei évadban számára szokatlan szerep megformálására kérte fel Forgács Péter igazgató. Háy János A...
POSZT – Kész a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja
Nyilvánosságra hozták a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramját: a június 7. és 16. közötti fesztiválon hét nagyszínpadi és hét stúdiószínházi előadás száll versenybe. A magyarországi és határon...
Lakásszínház, mesebalett és önálló estek
Zalaegerszegi tervek Lakásszínházi előadásokkal, önálló estekkel, interaktív mesebalettel is várja még ebben az évadban a közönséget a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, mely készül már jubileumi 30. évadjára is. Jó...
Fodor Zsóka szerepálma
Közönségtalálkozó a békéscsabai Öreg hölggyel A találkozón részt vett Kovács Frigyes rendező is, aki vendégként érkezett a békéscsabai teátrumba, a szabadkai színház magyar társulatának éléről. Nehéz dolga volt, hiszen...
A Turay Ida Színházban hajmeresztő dolgok történnek!
Az Óbudai Kulturális Központban (Budapest, San Marco u. 81) a Turay Ida Színház március 24-én bemutatja Paul Portner: Hajmeresztő című krimi vígjátékát Mikó István rendezésében. A darab 1963-ban Pohl...
I ♥ MUSICAL Budaörsön
A Budaörsi Játékszín első alkalommal mutatott be színpadi „show”-t! Alapul vették, a musical világ izgalmas darabjait és tizennégy énekes-táncos színésszel belevágtak a munkába. Az összeállítás első része az éjszakai...
Szcenikai tárlatsorozat az Országos Színháztörténeti Múzeumban
Vendégségben a Színház címmel szcenikai tárlatsorozatot indít az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) az otthonául szolgáló Áldásy-palota egykori szalonjában, a Körteremben. A sorozat keretében elsőként Olekszandr Bilozub díszlet-...
A halott város
Magyarországi ősbemutató Debrecenben A debreceni Csokonai Színház január 27-én mutatta be Korngold: A halott város című operáját. A 20. századi filmzene aranykorának egyik legismertebb komponistája, az úgynevezett hollywoodi hangzás...
Minden titokra fény derülhet
Külföldi minta alapján, 13 színház részvételével megrendezik Budapesten, a Színházak éjszakája nevű rendezvényt, március 31-én. A fővárosi önkormányzat által támogatott színházi kezdeményezés nem titkolt célja, hogy a csökkenő nézőszámmal...
Cigányprímás Sopronban
Főszerepben Mikó István Sopronban február 11-én mutatták be Kálmán Imre: Cigányprímás című operettjét. Az előadást a Turay Ida Színház vitte a hűség városába olyan kiváló színészek közreműködésével, mint Mikó...
Mi ér a nő, ha titokzatos?
Avagy Danyi Judit az Amazonok női főszerepében Danyi Juditot, a kecskeméti Katona József Színház vezető színésznőjét láthattuk már nagy drámák és nevettető vígjátékok hősnőjeként, bűnügyi történetben és vásári komédiában,...
Pécsi Országos Színházi Találkozó – Felhívás a 2013-as fesztiválra
Közzétették a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) jövő évi felhívását: az eseményt 2013. június 5. és 14. között rendezik meg, a válogatásban a 2012. március 1. és február 28....
Malomudvar – Új független színházi műhely nyílik
Új színházi befogadó műhely és játszóhely nyílik Budapesten, a Soroksári úton: a Malomudvar Színházi Műhely független produkciók létrehozására és workshopok megrendezésére kínál lehetőséget márciustól. A Malomudvar Színházi Műhely a...
Egy klasszikus, könnyedebb változatban
Az operairodalom klasszikusai között mindenképpen helyett kell, hogy kapjon Verdi 1871-ben keletkezett operája. Némileg megváltoztatva az eredeti történetet, de meghagyva az alapvető üzeneteket dolgozta fel ezt a művet musical...
Az opera világába kalandozik a Jókai Színház
Mozart talán legnépszerűbb, legismertebb operáját, a Varázsfuvolát viszi színre hamarosan a Békéscsabai Jókai Színház Szalma Dorotty rendezésében. A felnőtteknek szóló művet most zenei átiratokkal gyermekek számára alakítja át a...
POSZT – Megváltozott tulajdonosi szerkezet és irányítás
A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) tulajdonosi szerkezete 2012-től megváltozott: a Magyar Teátrumi Társaság a Magyar Színházi Társaságéval megegyező tulajdonrészt szerzett a fesztivált működtető kft-ben, amelynek irányításába ezzel...
Mohács: szórakoztatva tanít és tanítva szórakoztat
Ez egy történelmi dráma, ahol a történelem egyfajta például szolgál a mának – mondja az előadás rendezője, Csiszár Imre. – Háy Gyula 1960-ban fejezte be a darabot, aminek nagyon...
A Cirkuszhercegnő a Szigligetiben
Kálmán Imre „Cirkuszhercegnő” operettjét mutatja be hamarosan a szolnoki Szigligeti Színház társulata. Radó Denise,az előadás rendezője személyes kötődéseit is megemlíti a készülő bemutatóval kapcsolatban.
Zakatoló amazonok
Ősbemutató a kecskeméti Katona József Színházban Újabb saját darabjának ősbemutatóján van túl a kecskeméti teátrum társulata. A remek női szerepekben gazdag Amazonok című színművet Réczei Tamás, a színház művészeti...