Félreléptünk?
Bár a komédia címe: Félrelépni tilos! (felkiáltójellel!) volt Szolnokon, mégis újra és újra megpróbálkozik Radó Denise és Schnell Ádám, hogy – szerepük szerint – felszarvazzák egymást. Hála Istennek, ez...
Marica grófnő színre lép – Rancsó Dezső visszatért
Próbálják a Marica grófnő című nagyoperettet Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást Méhes László állítja színpadra, a bemutató 2012. február 10-én lesz a nagyszínpadon. – Szeretem az operettet, s bár ez...
Kultúrkommandó a veszprémi Játékszínben
A Veszprémi Petőfi Színház művészeiből álló Szent Genéziusz Kultúrkommandó – Tóth Loon, Szűcs László és Máté P. Gábor – mutatta be Dorde Lebovic: Az ezredik éjszaka című modern tündérmeséjét és...
Szamurájok dobverőkkel
Budapesten, Veszprémben és Debrecenben lépnek fel a japán dob nagymesterei. A Gamushara című előadás 2012. február 14-én indul Budapesten, majd hét előadás után február 20-án Veszprémben, február 22-én pedig...
30 éve a pályán
Ünnepélyes keretek között köszöntötték fel Tóth Enikőt és Cseke Pétert a keddi előadás után a Madách Színházban. A jubileumi előadás után, – Páratlan páros 1 – a színház főigazgatója...
A Tragédia előadásával ünnepel a 10 éves Nemzeti Színház
Nemzeti drámáinkkal ünnepli az új Nemzeti Színház 10 éves jubileumát március 25-én: délután a Bánk bánt, az esti díszelőadáson pedig Az ember tragédiáját láthatja a közönség. Az ünnepi események...
Finnországban vendégszerepel Pintér Béla és Társulata
Finnországban vendégszerepel Pintér Béla és Társulata; Szutyok című előadásukat február 8. és 11. között négy alkalommal láthatja a finn közönség. A produkciót az Espooi Városi Színház (Espoon Kaupunginteatteri), Finnország...
Ősbemutatóval készül a tavaszi fesztiválra a Pannon Várszínház
A Monte Cristo grófja című regényből készült új színpadi adaptáció ősbemutatójával, és többek között három vendégelőadással készül a Veszprémi Tavaszi Fesztiválra a Pannon Várszínház. Vándorfi László igazgató keddi sajtótájékoztatóján...
Pásztor Erzsi a győri színpadon
„A kortárs irodalom a mániám” – fogalmazott egy interjúban Forgács Péter a Győri Nemzeti Színház igazgatója. Január 28-án egy újabb gyöngyszem kerül színpadra Győrben. A Gézagyerek című színjáték hőse...
Kamaszoknak szóló előadás debütál a Nemzeti Táncszínház színpadán
Kamaszoknak szóló előadást mutat be a Duna Táncműhely csütörtökön a Nemzeti Táncszínházban: az Ami a szívedet nyomja című produkció a tánc nyelvén beszél a tizenéveseket foglalkoztató témákról és problémákról....
Súgóból rendezőasszisztens
Bedi Eszti 15 évvel ezelőtt lett a Győri Nemzeti Színház súgója. Soha nem akart színésznő lenni. Két színdarabban statisztált, a kettőből egyszer kigyulladt a színpad és meg kellett szakítani...
Tóth Judit Zsófiája kétszer
Az Elveszett paradicsom régen és most Sarkadi Imre 1961-ben írt utolsó, az Elveszett paradicsom című drámáját a Turay Ida Színház kétszer is bemutatta. Először 2004-ben tűzte műsorára a színház...
Szabadkai társulat a József Attila Színházban
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata februárban három estén át vendégszerepel a József Attila Színházban a határon túli színházakat bemutató sorozat újabb állomásaként: hétfőn az Aska és a farkas című...
Meghalt Csurka István
Életének 78. évében meghalt Csurka István kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus – tudatta Papolczy Gizella, az író hozzátartozója február 4-én, szombaton délelőtt az MTI-vel. Az író életének utolsó...
Gyurkovics 80
A „mágusra” emlékezett a veszprémi színház Gyurkovics Tibor Kossuth- és József Attila-díjas íróra emlékezett a Veszprémi Petőfi Színház; a teátrum egykori dramaturgja december 18-án ünnepelhette volna a 80. születésnapját. A...
Ferencz Bálint az Átváltozásokban
Mitől és mikortól számít valaki őrültnek? S ki dönti el, hogy mik az épelméjűség határai? Többek között ezeket a kérdéseket teszi fel a nézőknek a reneszánsz-kori szerzőpáros, Thomas Middleton...
Szolnoki vendégrendező Győrben
Balázs Péter színész, rendező Neil Simon Pletyka című bohózatát állítja színpadra a Győri Nemzeti Színházban. A szolnoki Szigligeti Színház igazgatójával ebből az alkalomból beszélgettünk. – Igazgatói szemmel is körülnézett...
Márai Sándor által inspirált szlovák-magyar színdarab Pozsonyban
A polgári kutya nevelése címmel Márai Sándor kassai magyar író által inspirált színdarabot mutatnak be szlovák és magyar színészek pénteken a pozsonyi Design Factory játszóhelyen. A darab szerzője Silvester...
Csörte Békéscsabán
Kortárs ősbemutató „Karaokesztár a peremen!!! Ez a show egyedülálló kezdeményezés, hiszen még sohasem volt példa arra, hogy egy ilyen picinyke és szegény határmenti falu, mint a miénk, egy ilyen...
GyőrBe-Ugró Győrben
– Minden a nyílt napi programmal kezdődött – fogalmaz titokzatosan Forgács Péter igazgató. A Győri Nemzeti Színház társulata a szeptemberi közönségnapon egy új produkcióval várta a kíváncsiskodókat. A Beugró...

