Zakatoló amazonok

Ősbemutató a kecskeméti Katona József Színházban

Újabb saját darabjának ősbemutatóján van túl a kecskeméti teátrum társulata. A remek női szerepekben gazdag Amazonok című színművet Réczei Tamás, a színház művészeti vezetője írta, és ő is rendezte. A bemutatót február 5-én tartották a Kelemen László Kamaraszínházban. A szerző-rendezővel a próbák során beszélgettünk.

– Már próbálja a társulat az Amazonok című színművet, amely eredetileg – az évadterv szerint – a Lüzisztraté történetre épült volna. Mi volt a kiindulási alap? Teljesen önálló történetet írtál, vagy esetleg felhasználtad egy már meglévő darab elemeit, szituációit?

-– Minden színház keresi azokat a darabokat, amelyekben előnyös helyzetbe hozhatja a színésznőket, mivel a világirodalomban sajnos nem egyenlő a nemek aránya: tíz férfi szerepre öt-hat női szerep jut a darabokban. A tavalyi évadban ez is szerepet játszott a Hebehurgya hölgyek bemutatásában, ahogyan idén az Amazonok esetében is. Eredetileg valóban a Lüzisztraté átírásán gondolkodtunk, Deres Péter dramaturggal közösen. Ám miután tüzetesebben elolvastuk a darabot, az összes fellelhető fordítást, eltértünk ettől a tervtől. Érdekes, hogy ugyanez történt ebben az évadban, a Pesti Színházban ezzel a darabbal. Az átirat alaphelyzetét – egy vonat, amely nőket menekít egy városból – megtartottuk, és ezután elkezdtük a szituációt átgondolni, azt is figyelembe véve, hogy kik szerepelnek majd az előadásban, s velük milyen karaktert szeretnénk megjeleníteni. Így adta magát lépésről-lépésre a történet.

– Hogyan kerülnek a történet szereplői a vagonba? Hova tartanak, s mit tudunk meg róluk?

– A vonatra egy természeti katasztrófa „kergeti fel” a szereplőket: egy iszaplavina, amely elönti a lakóterületüket. Ők sem tudják, hova viszik őket. „A fertőzött területen túlra” – ezt a választ kapják. Az utazás, a bizonytalanság és az összezártság beszéltetni kezdi őket, hiszen ki akarna némán ülni? Eleinte a jelenükről, a félelmeikről szólnak, majd lassan ezen túl is, mélyebb dolgokat pedzenek meg.

– Van-e központi figurája a darabnak?

– Minden szereplő egyenlő súllyal van jelen. Ugyanazt az utat járják be, élik meg, csak másképpen. Van köztük egy „kérdező biztos”, egy bátrabb, megéltebb karakter – egy beteg férfi –, aki mer kérdezni tőlük és róluk. Ezt többen nehezen, néhányan könnyebben viselik. De mindenki változik az utazás során.

– Eddigi darabjaidban mindig jellegzetes, különleges nyelvezet használtál. Ez az Amazonokra is jellemző?

– Valóban, az elmúlt három munkám során igyekeztem valamiféle nyelvi játékokban, fordulatokban is kifejezni a történetet: a Hetvenkedő katona, a Hebehurgya hölgyek és a Winnetou is így készült. De az Amazonok nem. Itt egy nagyon letisztult, egyszerű nyelv van jelen, amely szándékaim szerint a második felvonásban eltér a valóságtól, s költőivé válik. Ez talán lehet különleges, nem tudom.

– Fontos, hogy hol és mikor játszódik a cselekmény?

– Ez a történet időtlen. Igaz, van benne mobiltelefon, vasút, vagyis ilyen értelemben modern. A helyszíne is elmosódott, a nevek és az említett városok nem adnak támpontot. Csak az utazás, a távolodás, a változás a hangsúlyos: a változás lehetősége ezeknek az embereknek az életében.

– Végezetül mitől amazonok az Amazonok?

– Attól, hogy szembeszegülnek a sorsukkal.

Bera Linda