Hat nagyszínpadi bérletes bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház

Hat nagyszínpadi bérletes bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház a 2018/2019-es évadban – közölte a hétfői évadnyitó társulati ülésen a teátrum igazgatója.

Balázs Péter elmondta: szeptemberben mutatják be Hunyady Sándor-Makk Károly-Bacsó Péter-Tasnádi István szerzőktől A A vöröslámpás ház című zenés vígjátékot a színházigazgató rendezésében.

Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című darabja októberben kerül műsorra. A romantikus vígjáték rendezője szintén Balázs Péter lesz.

Radó Denise rendezi a november elején színpadra kerülő A dzsungel könyve című musicalt, Dés László-Geszti Péter- Békés Pál művét.

A vidám darabok után Robert Thomas Nyolc nő című krimije következik januárban Málnay Levente rendezésében. Márciusban Joseph Kesselring Arzén és levendula című bűnügyi bohózatát tűzik műsorra, a darabot Kiss József rendezi.

A szezont Brandon Thomas-Aldobolyi Nagy György-Szenes Iván Charley nénje című zenés vígjátékával zárják, a darabot Molnár László rendezi. A Szín-Mű-Helyben az évad során látható lesz Aldo Nicolai Hárman a padon című darabja Molnár László rendezésében.

Főként a gyermekeknek szól Kiss József Mikulás című darabja Jankovics Anna rendezésében. Reginald Rose Tizenkét dühös ember című műve Kiss József rendezésében lesz látható.