Hat nagyszínpadi előadást mutat be az új évadban a Hevesi Sándor Színház

Hat nagyszínpadi előadást, köztük bohózatot, színjátékot, musicalt és ifjúsági darabot mutat be a 2018/2019-es évadban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház.

Besenczi Árpád igazgató a hétfői évadnyitó társulati ülésen elmondta: október 5-én rendezésében Francis Veber Bérgyilkos a barátom című vígjátékát láthatja a közönség. Október 19-én családi musicalt mutatnak be: Tolcsvay László és Müller Péter Isten pénze című művét Bal József állítja színpadra.

A novemberi bemutató a karácsonyi ünnepkörhöz, az ünnepváráshoz kapcsolódik: a nézőket Sütő András Advent a Hargitán című színművével várják, az élő népzenével bemutatott színpadi művet Dér András rendezi. A 2019-es esztendő első bemutatója Müller Péter A Vihar kapujában című dráma lesz. A Stúdió színpadon nagy sikert aratott darabot az új évadban Gergye Krisztián rendezésében a nagyszínpadon játssza a társulat – ismertette Besenczi Árpád.

Februárban az Abigél című színjátékkal folytatódik a bemutatók sora, Szabó Magda azonos című regényéből készült színpadi adaptációt Halasi Imre rendezi. Az évad végén klasszikus William Shakespeare-drámát tűznek műsorra, a A windsori víg nők című vígjátékot Csiszár Imre rendezi – fűzte hozzá a színházigazgató.

Kitért arra is, hogy csütörtökön a Pesti Magyar Színházban a Caligula helytartója című előadást mutatja be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Sztarenki Pál rendezésében.

Hozzátette: a művészeti vezető távozott a színháztól. Júniusban a “magánéletben olyan feszültségek keletkeztek, amit nem tudott tolerálni”, ezért a továbbiakban nem kíván együttműködni Sztarenki Pállal. Személyes döntésének – amelyről még júniusban tájékoztatta a fenntartó zalaegerszegi önkormányzatot – kizárólag magatartásbeli okai voltak, Sztarenki Pállal semmilyen szakmai nézeteltérése sem volt, a színpadon kiválóan tudtak együtt dolgozni – közölte Besenczi Árpád.

Beszámolt arról is, hogy a Tantermi deszka elnevezésű középiskolás színházi programsorozat a korábban már bemutatott előadásokkal folytatódik. Madák Zsuzsanna dramaturg, színházi nevelési szakember a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, munkáját Mihály Péter vette át: ő lesz az összekötő a színház és az iskolák között és az ő feladata lesz az előadások “karbantartása”, új produkciók létrehozása – mondta el Besenczi Árpád. Kiemelte, hogy a középiskolás színházi program olyan értéket jelent a színháznak, amelyet nem szabad feladni, hanem folytatni kell.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) köszöntőjében elmondta: a Hevesi Sándor színház előadásainak nagyon jó visszhangja van, és a magas, 84 ezres nézőszám is ezt az elismerést tükrözi.

A politikus szólt arról is, hogy fontosnak tartja, hogy több támogatást kapjon működésre, az előadások színpadra állítására a teátrum.


Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/magyarteatrum/public_html/wp-includes/functions.php on line 4344