Szolnoki vendégrendező Győrben

Balázs Péter színész, rendező Neil Simon Pletyka című bohózatát állítja színpadra a Győri Nemzeti Színházban. A szolnoki Szigligeti Színház igazgatójával ebből az alkalomból beszélgettünk.

– Igazgatói szemmel is körülnézett a Győri Nemzeti Színházban?

– Óhatatlan, hogy az emberben ez felmerül. Azonban rendezőként érkeztem ide, meghívott vendégként elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy milyenek az általam még nem ismert színészek, akik a szerepeket játsszák, és hogyan tudunk együttműködni azokkal, akik a darabot létrehozzák, tehát akik a technikával foglalkoznak. A jelmeztervezőnőt és a díszlettervezőnőt már két hónappal korábban megismertem, sikerült összhangba kerülni, sokat beszélgetni.

– Milyenek voltak az első benyomások?

– Először azzal foglalkoztam, hogy azok a színészek, akik a legfontosabb szerepeket játsszák, hogy felelnek meg az elképzeléseimnek. Már az olvasópróbán megnyugodva tapasztaltam, hogy volt, aki egyből ráérzett a figurára, bizonyos részek akár le is mehettek volna ott helyben rádiójátékként. Forgács Péterrel, a győri színház igazgatójával régi színészkollégaként jó kapcsolatot ápolok. Több alkalommal is beszélgettünk a nehézségekről és a sikerekről. Nagyon érdekelt, hogy ízesül egy ilyen nagyváros életébe egy ilyen nagy színház. Számomra izgalmas, hogy a nézőtér is sokkal nagyobb a miénknél, strukturálisan is eltérő. Élveztem a város felfedezésével töltött időt, még akkor is, ha igazgatói elfoglaltságok miatt sűrűn kellett visszamennem Szolnokra, hiszen ott is zajlik az élet. Épp bemutatónk volt a kisszínházunkban, olyan darab, amiben magam is játszom. Pont ebben az időszakban kellett éves beszámolót készítenünk, Forgács Péternek és nekem is.

– Ennek apropóján is összehasonlították a két színházat?

– Igen, és nagy megelégedésünkre szolgált az, hogy általában összevetve az ország hasonló intézményeivel, nagyon sikeresek a színházaink. Nem egyforma a műsortervünk, de abban hasonlít, hogy változatos kínálatot nyújtunk, amiben mindenki megtalálhatja, ami neki való. Arról is beszéltünk, hogy esetleg a jövőben – bár a távolság nagy – hogyan tudnánk színészcserével, vagy akár díszlet- és jelmeztervezők munkájával valami közöset létrehozni. Nem teljesen új ez a gondolat, hiszen A Vörös Pimpernelt mi már korábban bemutattuk Szolnokon, és most itt is nagy sikerrel játsszák. Ugyanaz a darab rendezője, nagyon sok jelmezt is át tudott venni a győri produkció, sőt vannak szolnoki vendégművészek is a darabban.

– Említette, hogy a Pletyka próbafolyamatának elején volt azért önben némi izgatottság…

– Úgy éreztem, hogy bár a győri színpadon nem játszottam még, mégis ismer a győri publikum, tévéből, Szolnokról. Ennek tanúbizonyságát is adták az utcán az emberek, nagyon jól esett többekkel elbeszélgetni. Az a fajta izgalom, amiről a néző azt képzeli, hogy ennyi év és ennyi kipróbált dolog után már nincs, meg kell mondjam, hogy van. Méghozzá felerősödve jelentkezik, mert az eredmény már semmiféleképpen nem okozhat csalódást azoknak, akik az életem folyamán megszerettek. A felelősség az, ami az izgalmat okozza.

– Hogy fogadta a felkérést Neil Simon bohózatának megrendezésére?

– Amikor megkaptam a szöveget, kétszer-háromszor is elolvastam. Ráadásul nem is ez volt az első győri felkérésem, az Állami Áruház rendezését tavaly nem vállaltam el, mert azt éreztem, nem az én világom. Nagyon jó dolog nem beosztott rendezőnek lenni, mikor az ember maga döntheti el, mit szeretne, és mit nem akar megrendezni. Mikor először olvastam a Pletykát, erre is nehezen hangolódtam rá, de aztán, mikor ötödszörre mentem neki ismerkedés gyanánt, megláttam az abszurd, nyomaiban Ionescu-t, Karinthyt, Rejtő Jenőt idéző világot, amivel már volt kedvem játszani. Neil Simon kommersz szerzőnek számít, sokat játszottam is az ő darabjainak szerepeit, így például a Furcsa párt, vagy a Hotel Plazat. Jellemzően az amerikai társadalmi rétegeket figurázza ki, élethelyzeteket karikíroz. Nem egyforma színvonalon, vannak olyan darabok, amik nagyon, mások kevésbé sikerültek. Büszkék lehetünk arra, hogy saját elmondása szerint mennyit tanult a mi Molnár Ferencünktől. Amikor mindent átgondoltam, a Pletyka felkeltette az érdeklődésemet. A munka nagy örömömre szolgált, mivel a színészek mellettem voltak, pazarul brillíroznak a szerepeikben. Már csak az kell, hogy a közönségnek is tessék, és a Pletyka meginduljon a siker útján.

Pottyondy Nóra

Fotó: Fehér Alexandra