Meghalt Csurka István
Életének 78. évében meghalt Csurka István kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus – tudatta Papolczy Gizella, az író hozzátartozója február 4-én, szombaton délelőtt az MTI-vel.
Az író életének utolsó nyilvános nyilatkozata február 2-án volt, a budapesti Új Színház társulati ülésén, amikor Dörner György, az új igazgató felolvasta a kórházban fekvő Csurka István társulathoz intézett levelét. Ebben arra biztatta a jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt.
Az Új Színház, amelynek új vezetésében intendánsi szerepet szánt Dörner György Csurka Istvánnak, ősszel tervezi színpadra vinni egyik utolsó darabját, A hatodik koporsót. Az egy éve megjelent, Trianonról szóló drámát több évtizedes kihagyás után írta Csurka István, mint az MTI-nek akkor fogalmazott, egyfajta próbatételként, hiszen minden író életében eljön a pillanat, amikor számot vet magával, tud-e még drámát írni.
Csurka István 1934. március 27-én született Budapesten. 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán szerzett diplomát. 1956-ban a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, emiatt fél évre Kistarcsára internálták.
Tanulmányai befejeztével szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Első írása 1954-ben jelent meg, azt követően több regényt, filmforgatókönyveket (Hét tonna dollár, Amerikai cigaretta), rádióhangjátékokat, elbeszéléseket, színműveket (Ki lesz a bálanya?, Deficit, Döglött aknák, Házmestersirató) írt. Irodalmi munkásságáért 1969-ben és 1980-ban József Attila-díjat kapott, 1980-ban elnyerte a színikritikusok díját. A hetvenes években írt, Eredeti helyszín című drámáját jelenleg a Karinthy Színház játssza.
1973-86 között a Magyar Nemzet tárcaírója, 1988-89-ben a Hitel című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, 1989-90-ben az általa alapított Magyar Fórum című hetilap főszerkesztője, a lap 1991 januári újraindulásától a szerkesztőbizottság elnöke volt.
Politikai megnyilvánulásai miatt többször került szembe a hatalommal: 1972-ben szilenciumra ítélték rendszerellenesnek és antiszemitának minősített kijelentései miatt, 1986-ban pedig azért, mert a kisebbségek érdekében való összefogásról szóló, Elfogadhatatlan realitás című esszéje megjelent a New York-i Püski Kiadónál.
1985-ben egyik szervezője volt az ellenzék monori találkozójának, 1986-ban részt vett az Európai Kulturális Fórummal egy időben zajló ellenfórumon, s 1987 szeptemberében, a lakiteleki találkozón, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja volt. Ezután részt vett az MDF ideiglenes elnökségének munkájában, majd az MDF országos elnökségének tagjaként tevékenykedett, közben két évig az ügyvezető elnökségnek is tagja. 1991 decemberétől egy évig a párt alelnöki teendőit látta el. 1990-94 és 1998-2002 között országgyűlési képviselőként dolgozott.
1993-ban kizárták az MDF-ből. Már 1992-ben életre hívta a Magyar Út Alapítványt, majd elindította a Magyar Út Körök Mozgalmat, amelynek 1993 júliusában elnöke lett. Ugyanebben az évben megalakította a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), melynek kezdetben elnökségi tagja volt, majd 1993 novemberétől társelnöke, 1994 októberétől elnöke.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke szerint az utókornak úgy kell megítélnie Csurka István munkásságát, hogy szét kell választania írói és politikusi tevékenységét. Csurka István tagja volt a Magyar Írószövetségnek, és a hatvanas-hetvenes évek magyar prózai és drámai irodalmának kiemelkedő egyénisége volt, ezt senki sem vitathatja, és Csurka alkotói tehetségét sem vonhatja kétségbe senki. Szentmártoni János hangsúlyozta, hogy Csurka István fontos szerepet játszott a Magyar Írószövetség életében is. „A nyolcvankilences rendszerváltozás karizmatikus figurája volt, nemcsak a politikában, hanem az irodalmi életben is. Részese volt a változások szellemi előkészítésének. A Magyar Írószövetség 1986-os tisztújító közgyűlésén igen kemény beszédet mondott. Mindenképpen a magyar irodalom egyik nagy egyénisége távozott az élők sorából” – mondta az írószövetség elnöke.
Karinthy Márton író, a Karinthy Színház igazgatója szombaton az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: „Most már a mű él tovább Csurka Istvánból, és azt játszani kell, mert kifejezi azt, amit a világról gondolt, több, mint az ember és tettei. A napi politika már nem tud beleszólni drámáinak megítélésébe, a mű vegytisztán áll előttünk, el lehet dönteni, hogy jó író vagy nem, aktuálisat alkotott, vagy nem. Mint nálunk játszott szerzőről tudok beszélni Csurka Istvánról” – fogalmazott a színházvezető, aki az drámaíró Eredeti helyszín című művét még tavaly szeptemberben mutatta be. Mint mondta, a darabot továbbra is műsoron tartják, hiszen a közönség szereti, és nem a politika diktálja egy színház műsorát, hanem a műsorpolitika. „Jó darabokat játszunk, jó szerepekkel, és ez olyan” – mutatott rá. Mint kifejtette, a Karinthy Színházban gyerekkora, kamaszkora nagy sikereinek egyik szerzőjeként tűzte műsorra az író darabját. „Nagyon szerettem mint drámaírót, mert éles nyelvű, pontos képet adó, a hetvenes évek Magyarországát nagyon ismerő és szemléletesen bemutató szerzőnek ismertem meg” – fogalmazott. Hozzátette: úgy gondolta, Csurka darabjai ma is aktuálisak, közülük az Eredeti helyszínt játssza a színház, amely bizonyos értelemben a mára is hajaz, akár az Új Színház körül történtekre is.
Csurka István drámaírói munkásságát méltatva Karinthy Márton elmondta: remek dialógusokat, remek szerepeket alkotó író, akinek szerinte legalább négy-öt olyan darabja is született, amelynek helye van a magyar drámairodalomban. Ezek közül talán a legismertebb az Eredeti helyszín mellett a Házmestersirató, a Deficit és a Ki lesz a bálanya? Karinthy Márton szólt arról is, hogy az Eredeti helyszín című darabot a rendező Bőhm György választotta a színház számára, mint remek szerepeket nyújtó, nagyon aktuális darabot. Mint mondta, újabb Csurka-mű színre vitelét egyelőre nem tervezi. „De hát ki tudja még mit hoz az élet” – tette hozzá Karinthy Márton.
A külföldön tartózkodó Böhm György, a darab rendezője az MTI-nek adott rövid nyilatkozatában azt mondta, hogy Csurka Istvánt mint írót tudja értékelni: darabja, amelynek színpadra állításán dolgozott, kiváló.
(MTI)
A Magyar Teátrum 2010. novemberi számában közölt egy interjút Csurka Istvánnal. Akkor a Karinthy Színházban még nem játszották a darabját. Az alábbiakban az íróra emlékezve idézzük fel az akkori cikket.
Csurka-darabot Sopronban játszottak utoljára
Csurka István íróval Varga Zoltán, a Kossuth Rádió munkatársa beszélgetett a Vasárnapi Újság 2010. szeptember 12-i adásában. Az alábbiakban az interjú rövidített, szerkesztett változatát olvashatják.
Varga Zoltán: – Nemrégiben egy filmet mutattak be Hódmezővásárhelyen. A film Csurka Istvánról szól.
Csurka István: – Husz Tibor barátom felkeresett, hogy csinálna rólam egy portré filmet, ez még tavaly volt. 75 éves koromra álltam kötélnek, és megcsináltuk a filmet. Tulajdonképpen ez egy hosszú, lírai, inkább lírai, mint politikai elbeszélés. Gyerekkoromtól, ifjúságom, 56, és aztán természetesen a politikai élet, Lakitelek után, a rendszerváltozás után, de ez inkább egy lírai visszatekintés, mintsem politikai átnézet. Arra már nem sok szükség van.
V. Z.: – Hogyan látja visszatekintve a rendszerváltást, amit nemrégiben hallottam, hogy valaki „eltüsszentett rendszerváltásnak” nevezett, csakugyan ilyen felemásra sikeredett?
CS: I.: – Sehogyan sem sikeredett, ez csak most derül ki éppen napjainkban, amikor a Fidesz, amitől egyébként évtizedeken át a legkevésbé lehetett várni, hogy ezt megteszi, a történelem jóakaratából, – vagy talán mondhatnám szeszélye folytán – most megteszi. Most van itt az ideje a rendszerváltásnak, vagyis nem az ideje, az ideje akkor lett volna, de akkor nem volt.
V. Z.: –Az Ön színdarabjai, filmjei olyanfajta kulturális és politikai élményt jelentettek a kádárizmus éveiben, amiket nem volt szabad kihagyni. Mikor volt utoljára színpadon valamelyik darabja?
CS: I.: – A döglött aknák került színpadra a Turay Ida magánszínház jóvoltából három évvel ezelőtt. És aztán amikor a Turay Ida magánszínház igazgatónőjét kinevezték Sopronban, akkor a soproni színház is ugyanezt az előadást Újlaki Dénessel és Koncz Gáborral eljátszotta. Ezen kívül 1989 óta, amikor a Megmaradni című darabom még futott, de a változások hatására azonnal levették műsorról a Nemzeti Színházban. Még akkor nem voltam kormánypárti, de levették, mert az MDF egyik vezetője voltam, és a különböző megmozdulások egyik szervezője, levették és azóta nekem egyetlenegy darabomat nem játszották. Néhány filmemet, vagy egyik-másik filmemet a rendezők jóvoltából, vagy a rendezőkre emlékezve haláluk esetén eljátszotta egyik-másik televízió. Színdarabra nem kért fel senki és hát ki vagyok rekesztve, ezt az egy előadást kivéve a Magyar Színházban.
V. Z.: – Ha felkérés érkezne bármelyik színháztól, igent mondana?
CS: I.: – Hát nem tudom. Ezt akkor kellene majd meggondolni, és hogy mennyire komoly a felkérés… Azért ez a húsz év egy író életében nagy kiesés. Most éppen regényt írok, már a másodikat azóta. Az életem átszerveződött. Azt meg kell mondanom, hogy a drámaíráshoz, úgy ahogy én annak idején elképzeltem és csináltam, roppant nagy koncentráció kell. Ilyen avantgárd darabokat, különféle önmutogató darabokat én nem kívánnék írni ezután sem, eddig sem írtam, de ahhoz, ami egy komoly dráma, vagy akár egy tragikomédia megírásához kell, az a koncentráció egy egész színházi élet támogatását igényli. Az hogy legyen valami verseny és ne kelljen nekem harmad, tized rangú amerikai bulvár szerzőkkel versenyeznem, amelyeknek minden előnyt, minden kedvezményt megadnak és reklámozzák őket, hanem hát kellene egy igazi magyar drámairodalom, amitől félnek. Most lehet, hogy ezután már nem fognak, de az eddig eltelt húsz évben féltek és igyekeztek a színházat pusztán szórakoztató műhellyé vagy pedig perverzitások bemutatásának színhelyévé tenni. Hát ez nekem nem kell. Témám volna.
V. Z.: – Elégedett életútjával, pályájával?
CS: I.: – Csinálhattam volna jobban is. Fenékig ürítettem azt hiszem az élet örömeinek, bánatainak poharát és ennek most bizony imitt-amott ára is van, de hát szeretném folytatni. Arra büszke vagyok, hogy irodalmi munkásságom, fő irodalmi állításaim, ábrázolásaim és politikai megállapításaim, publicisztikám, esszé irodalmam között nincsen semmi lényeges különbség, tehát nem váltottam. Az vagyok, akinek rendeltek.