Összesen nyolc bemutatót – négy nagytermit és négy kistermit – tervez új, 74. évadában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely 17 korábbi előadást is műsoron tart –...
Öt mesejátékot mutat be a Griff Bábszínház a 2018/2019-es évadban, a babaszínházi programsorozat keretében pedig négy produkciót tűznek műsorra – jelentették be a hétfői évadnyitón, Zalaegerszegen.
A Liza a rókatündér című film alkotójának, Ujj Mészáros Károlynak a rendezésében mutatják be a világirodalom egyik legnépszerűbb szerelmes regényének, a Büszkeség és balítéletnek a színpadi változatát szeptember 14-én...
A teljes új évadot felújítás előtt álló épületében játssza még végig a Veszprémi Petőfi Színház – hangsúlyozta a teátrum igazgatója a szerdai veszprémi évadnyitó társulati ülésen.
Az előző, történetének legsikeresebb évadát követően nyugodt, kevésbé populáris, művészileg kísérletezőbb művészeti idényt tervez a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) – mondta a teátrum igazgatója a szerdai évadnyitó társulati ülést...
Elhunyt 71 éves korában Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező – tudatta Facebook-oldalán az Élet Menete Alapítvány, amelynek a művész az egyik alapítója volt.
Szomor György musicaljéből a 125. előadás Alexandre Dumas regényea világirodalom egyik legnépszerűbb műve, a könyv, amit nem lehet letenni. A musicalt pedig levenni nem lehet a repertoárról. Legközelebb Tokajban...
A Thália Színház szervezésében idén a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg szeptember 3-9. között a 7. Vidéki Színházak Fesztiválját, amelynek keretében nyolc előadás várja majd a fővárosi közönséget...
Öt bemutatóval készül az új évadra az idén 25 éves debreceni Vojtina Bábszínház – közölte a teátrum igazgatója a szerdai évadnyitó társulati ülésen.
Ünnepélyesen megnyitotta a 2018/2019-es évadot az egri Gárdonyi Géza Színház.
Tizennégy előadást láthat a közönség a 2018/19-es évadban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.
Szeptember elsején ismét megrendezik a Szinkronikum gálát, a díjátadó ünnepségen a magyar szinkronszakma képviselői vehetnek át elismeréseket – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Több mint 120 ezer néző látta az előző évad előadásait a kecskeméti Katona József Színházban, ahol a 2018/2019-es, új évadban tizennégy bemutatót terveznek – hangzott el a teátrum keddi...
A társulat által már nyolcadik alkalommal megszervezett nemzetközi drámatáborra augusztus 10. és 15. között került sor.
Idén Császár Angela, Zsurzs Kati és Szilágyi Tibor színművészeknek ítélte oda a Tolnay Klári Művészeti díjat a magyar színház- és filmművészet szolgálatában nyújtott magas színvonalú és odaadó munkásságáért a...
Négy premierrel, három vígjátékkal és egy drámával készül a 2018/2019-es évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, amely szeptembertől önálló jogi személlyé válik – hangzott el a társulat évadnyitó ülésén...
A nagyváradi magyar színjátszás 220 éves évfordulóját ünnepli augusztus 21. és 26. között a Szigligeti Színház, amely két bemutatóval, beszélgetésekkel, megemlékezésekkel eleveníti fel a partiumi város magyar nyelvű színjátszásának...
Az idén is bemutatkoznak az ország legjobb börtönszínházi társulatai a budapesti József Attila Színházban, ahol a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) pénteken rendezi meg az elítéltek társadalmi reintegrációját segítő III....
Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának premierjével folytatódik a nagy múltú Gördülő Opera-sorozat, amely első ízben látogat külhoni magyar településekre. Az augusztus 31. és szeptember 9. között nyolc székelyföldi városba utazó...
Életük nagy pillanatára készülnek a Csíksomlyói passió szombat esti csíksomlyói szabadtéri előadásának az előadói. Erről a helyszíni próbafolyamat megkezdése előtt tartott csíkszeredai sajtótájékoztatón beszéltek szerdán.