Maradjunk kapcsolatban!

Színházak éjszakája

Lengyel színházak éjszakája a Katona József Színházban

Készült

on

Kortárs lengyel darabokat láthat a közönség a filmvásznon és a színpadon a budapesti Katona József Színházban a színházak éjszakáján és a következő napon, szombaton és vasárnap.

A szervezők az utóbbi évtized érdekes új darabjaira kívánják felhívni a figyelmet lengyel tévészínházi alkotások bemutatásával – olvasható a Krakkói Magyar Centrum MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a több mint 65 éves múltra visszatekintő tévészínházi műfaj a lengyel színházi kultúra elválaszthatatlan részét képezi. A lengyel köztévében főműsoridőben sugárzott, neves alkotók által létrehozott tévészínházi produkciók hétről hétre több százezres, nemegyszer milliós nézettségnek örvendenek Lengyelországban.

A Katona József Színház Sufnijában szombat délután három, vasárnap négy új lengyel színdarab filmes adaptációját láthatják az érdeklők. A hét film mindegyike az utóbbi öt évben készült és egy-egy kortárs lengyel darabot dolgoz fel. Művészi értékük mellett az alkotások különlegessége, hogy többségük női alkotó tollából vagy rendezésében jött létre.

A filmeket lengyel nyelven, magyar felirattal vetítik a Katona József Színház Sufni termében. Szombaton 15 órakor Elzbieta Chowaniec Gardénia, 17 órakor Malgorzata Sikorska-Miszczuk A bőrönd, 18 óra 30 perckor Julia Holewinska Dolce vita című darabja látható.

Vasárnap 16 órakor Szymon Bogacz Szolidaritás kísérleti üzem, 17 óra 45 perckor Jaroslaw Murawski Humani, 19 órakor Mariusz Bielinski Fönt, 20 óra 30 perckor Marek Modzelewski Koronázás című művét láthatja a közönség.

A tévészínházi vetítéseket lengyel felolvasószínházi est egészíti ki. A fiatal lengyel drámaírók legifjabb nemzedékébe tartozó Anna Wakulik 2012-ban írt, több nyelvre lefordított és Londonban is sikerrel bemutatott Aratás című drámája egy apa, a fia és egy nő szerelmi háromszögét dolgozza fel. A darabot a színházak éjszakáján 18, 20 és 22 órai kezdettel – Rajkai Zoltán rendezésében – játsszák a Katona József Színház Kamrájában, Rujder Vivien, Fekete Ernő és Dér Zsolt szereplésével. Az est vendége Anna Wakulik drámaíró.

A projekt a varsói Instytut Adama Mickiewicza támogatásával és a lengyel Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma társfinanszírozásával, a Katona József Színház partnerségében jött létre.

Hirdetés

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű