Maradjunk kapcsolatban!

Röviden

Több mint 234 millió forint előadóművészeti szervezetek támogatására

Készült

on

A kiemelt művészeti célok megvalósítására kiírt pályázaton 234,5 millió forint támogatást nyertek el az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) előadóművészeti szervezetek.

Az összegzés szerint a hazai professzionális táncművészeti szervezetek 42 millió forintra pályázhattak magyarországi és külföldi vendégjátékra, táncművészeti fesztivál, szemle, tematikus előadássorozat szervezésére. A vissza nem térítendő támogatást 47 szervezet nyerte el.

A minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok kiemelt művészeti céljait 22 millió forinttal támogatja az Emmi. A vissza nem térítendő támogatásra kiemelt vagy nemzeti minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok külföldi fesztiválon, meghívás alapján teljesítendő vendégjátékon, koncertturnén való részvételre, ifjúsági koncertek, kortárs zenei bemutatók megrendezésére pályázhattak. A zenei együttesek összesen 59 pályázatot adtak be. Az 57 érvényes pályázatból 40 szervezet kapott támogatást.

A színházművészeti szervezetek részére meghirdetett kiemelt művészeti célú pályázaton összesen 113 millió forint állt a pályázók rendelkezésére. A színházak produkcióik külföldi és belföldi forgalmazásához, határon túli magyar színházak meghívásához nyújtott támogatást. A tárca továbbá e pályázat keretében szerzői támogatással segíti új kortárs magyar drámák megszületését és ősbemutatóinak megvalósulását hazai és határon túli magyar színpadokon.

A benyújtott 166 pályázatból 123 nyert el támogatást – olvasható a közleményben.

A határon túli magyar színházak és táncegyüttesek részére meghirdetett kiemelt művészeti célú pályázat keretösszege 57,5 millió forint volt, amelyből a táncművészeti szervezetek számára 11,5 millió, a színházak számára 46 millió forint állt rendelkezésre. E keretből 19 színház és 12 táncegyüttes részesült támogatásban.

A színházak szakmai együttműködésre, önálló produkciók bemutatására vagy továbbjátszására, technikai fejlesztések támogatására pályázhattak. A táncegyüttesek koprodukciók létrehozására, továbbjátszására, magyarországi vendégjátékára, képzések megtartására kérhettek támogatást.

A döntési listák a http://www.kormany.hu/hu/dok?source=2&type=207#!DocumentBrowse oldalon olvashatók.

Hirdetés

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű