Ne keresd a nőt!
Shakespeare: Hamlet – Örkény Színház Önmagáért beszél az olyan előadás, amely általában megállja a helyét, a cím- és főszereplője pedig kiragyog. Az Örkény Színház Bagossy László rendezte produkciója ilyen....
Tükör egyetemistáknak
A kolozsvári Váróterem Projekt Mit csináltál három évig? című előadását láthatták a nézők március 26-án (szerdán) este fél nyolckor a soproni Petőfi Színházban. A produkció Nyugat-magyarországi Egyetem és a...
Orosz nappal kezdődött a MITEM
A fesztivál zálszajának felvonása után máris sűrű programmal indult az első nap a Nemzeti Színházban, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón. A MITEM díszvendége Oroszország. Magyarországgal együtt 13 országból szerepenek...
Csillagbölcső és a Semmi
Folytatódik az iskolaszínházi program Sopronban, a város teátrumának nagy sikerű és az oktatási intézmények által elismert kezdeményezésének keretében Takeshi Kitano: Csillagbölcső című darabjából készült színpadi játékot mutatják be tanórákon...
Mozart – kizárólag felnőtteknek
Az első korhatáros opera – ezzel a mottóval mutatta be a Magyar Állami Operaház és a Zeneakadémia a Mozart Late Night című estjét. Ki lehet tenni a 18-as karikát...
Bábosokkal bővül idén a drámaíró verseny
A Békéscsabai Jókai Színház, a Körös Irodalmi Társaság és a XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány 2014. március 27 és 30. között idén is megrendezi a Magyar Drámaíró Versenyt. A...
Beton őrzi a halhatatlanságukat
Aleszja Popova, Bajári Levente táncművészekkel, Eszenyi Enikő, Kútvölgyi Erzsébet, Sinkó László színművészekkel valamint Lukács Gyöngyi és Ötvös Csaba operaénekesekkel gazdagodott hétvégén a Halhatatlanok Társulata. Lábnyomaikat ezután a Nagymező utcai...
Katarzis háti permetezőből
Szophoklész: Antigoné – bemutató Debrecenben A Csokonai Nemzeti Színház Vidnyánszky Attilát követő vezetése görög évadot hirdetett. Ennek főeseménye egy valódi görög tragédia bemutatója volt. Az Antigonét a román Anca...
Nemzetközi fesztivál a Nemzetiben
Tizenhárom ország tizenkilenc előadása látható a Nemzeti Színházban a március 26-tól április 7-ig tartó Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (Madách International Theatre Meeting, MITEM). ►A fesztivál részletes programja A Budapesti Tavaszi...
Megnyílt a DESZKA Fesztivál Debrecenben
Megkezdődött Debrecenben a kortárs magyar drámáknak szentelt DESZKA Fesztivál, amelyen idén mintegy 30 produkciót láthat a közönség magyarországi és határon túli színházak előadásában. A megnyitón a szervezők a közelmúltban...
Megkezdődött a Budapesti Tavaszi Fesztivál
A firenzei Uffizi Képtár gyűjteményének magyar önarcképeiből rendezett, Festők a tükörben című kiállítással nyílt meg a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) pénteken a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) 170 program,...
ILLÉS színdarab Békéscsabán és Szarvason is
Koprodukciós bemutatóra készül a Békéscsabai Jókai Színház a budapesti Játékszín és a Zikkurat Színpadi Ügynökség. A kezdeményezést azon a sajtótájékoztatón jelentették be a partnerek, melyen az idén 50 éves...
A Tizenkét dühös ember a kaposvári Csiky Gergely Színházban
A Tizenkét dühös ember című amerikai darabot mutatja be pénteken a kaposvári Csiky Gergely Színház. Kelemen József rendezésében nők is kerültek az esküdtek közé. Kelemen József, aki a kaposvári...
Tarka avaron
Shakespeare: Romeo és Júlia – Pesti Magyar Színház Színházában, Zalaegerszegen gondolatébresztő Hamlet-alakítással hívta fel magára a figyelmet Nagy Péter. A Magyar Színházban immár rendezőként folytathatta Shakespeare-stúdiumát: Romeóvá oldhatta a...
Nemzetközi színházi fesztivált szerveznek
Orosz, iraki, szerb, litván, román, francia, bolgár, tatár, grúz, norvég és lett -ilyen széles körből hívnak meg előadásokat a Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra. (MITEM) A fesztiválnak a Nemzeti Színház...
Az ítélet nem a miénk
Vastaps a Veszedelmes viszonyoknak Veszprémben Zúgó vastapsot kapott a februári premieren a Veszedelmes viszonyok című előadás a Veszprémi Petőfi Színházban. Choderlos de Laclos és Cristopher Hampton művét Guelmino Sándor...
Brett Bailey színházi világnapi üzenete 2014
Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az Előadás elfojthatatlan Szelleme. Kis falvakban a fák tövében, a nagyvárosok rafinált színpadán, az iskola előcsarnokában, mezőn, templomban; nyomortelepen, köztéren, szabadidő központban és...
és a hajó megy
Ha bárki a címből, Fellini csodálatos filmjére gondolt, annak csalódást kell okoznunk. Ugyanis ez a hajó, (vagyis színdarab) a Margit-körúti Átrium kikötőből (film-színházból) fog először kifutni, (vagyis bemutatásra kerülni)...
Az éjkirálynő poszátái
Mozart: A varázsfuvola – bemutató a Zeneakadémián Balogh Tibor kritikája Dalszínházi bemutatót tartottak a felújított Zeneakadémia Solti György Kamaratermében. Az eredetileg a főtárgyvizsgák céljára fenntartott Kisterem immár zenekari árokkal,...
Egy notórius szeretethajhász
Arthur Schnitzler: Anatol és a nők – Radnóti Színház Kosztolányi szerint Schnitzler Anatolja diszkrét életművész, a női lélek és hús esztétája, nem falánk szerető, inkább ínyenc szerelmes. Bálint András...

