Beton őrzi a halhatatlanságukat

Aleszja Popova, Bajári Levente táncművészekkel, Eszenyi Enikő, Kútvölgyi Erzsébet, Sinkó László színművészekkel valamint Lukács Gyöngyi és Ötvös Csaba operaénekesekkel gazdagodott hétvégén a Halhatatlanok Társulata. Lábnyomaikat ezután a Nagymező utcai Pesti Broadway őrzi, száz művésztársukkal együtt.

A kezdeményezés 1996-ban indult útjára, azóta – öt év kihagyással (2000-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2011-ben és 2012-ben nem volt) – tizenkét éven keresztül láthatták évente a nézők a televízió képernyőjén a díjátadó gálát és a díjazottak portréműsorait. Tavaly a Klubrádió vállalta, hogy a korábbi hagyományt folytatva teret ad a szavazásnak, a díjátadó gálának, valamint a nyertesekről készülő portréknak.

Image

Sinkó László, Lukács Gyöngyi, Ötvös Csaba, Bajári Levente

A tavalyi díjazottak kőbe öntött lábnyomának ünnepélyes felavatására március 23-án került sor a pesti Broadway-n, a Budapesti Operettszínház épülete előtt. A művészeket Szinetár Miklós, a kuratórium elnöke köszöntötte.

Image

Eszenyi Enikő

Az idei jelölteket 14 tagú, közéleti személyiségekből és művészekből álló kuratórium állította színművésznő, színművész, operaénekes és táncművész kategóriában. A négy-négy jelöltre a telefonos szavazatokat november végéig várták. A jelöltek közül a közönség választott ki kategóriánként kettőt-kettőt, akik örökös tagként átvehették a gyűrűt, lábnyomuk pedig a Pesti Broadway-re kerül fémbe öntve.