Egy notórius szeretethajhász

Arthur Schnitzler: Anatol és a nők – Radnóti Színház

Kosztolányi szerint Schnitzler Anatolja diszkrét életművész, a női lélek és hús esztétája, nem falánk szerető, inkább ínyenc szerelmes. Bálint András ismeri Anatolt. Eljátszotta Szolnokon harminc éve, most pedig műsorra tűzte és megrendezte – a kedvére való stílusban, megalkuvások nélküli szereposztással.

Szokatlan megközelítés, a szereposztás aljáról meríteni gondolatot az előadásról tudósító megjegyzések bevezetőjéhez. Franz, inas: Keres Emil. Az inast rendszerint öröklik a tékozló leszármazottak. Ezért a megtartásra érdemes inas mindig a csorbítatlan méltóság emlékműve: mementó, de leheletfinom szarkazmussal a szája szegletében szolgál: tudja, hogy nem etalonja, hanem maradványa egy ténylegesen elegáns, arisztokratikus világnak. Paál István, a szolnoki előadás rendezője híján volt a leheletfinomságnak. Az Anatol és a nők színrevitele valamilyen – a szándékán kívüli – grimaszos poézissé kerekedett, nem tudta sem megidézni, sem megtagadni a Schnitzler által ábrázolt világot (1984).

„Most veszem észre, hogy ennek a könyvfigurának úgy festem meg a képét, olyan színekkel, olyan hanggal, mintha egy ismerősömét, aki él.” – kapja magát a kritikus megengedhetetlen személyességén Kosztolányi. Bálint András Anatol ismerősének vallja magát, s ez megérződik a munkáján. A maga lebegtetett lényéből, a fanyarsággal eltartott veleérzésből merítve illeszti színre azt az öt tételes szerelmi kalandfüzért, amely a férfi és nő között kínálkozó kapcsolatok szemelvényszerű enciklopédiája. Nem Don Juannak láttatja emberét, a radnótis Anatol inkább a Csongor és Tünde képletével rokon. „Anatol jobban emlékszik a hangulataira, mint magukra a nőkre. Csettint a nyelvével egy-egy emlékre. Az emlékeit élvezi. A realitást pedig sokszor úgy látja, mint egy emléket.” (Kosztolányi) Földönjáró ellenpontként, Balgaként van mellette titkai tudója, jó barátja, Max. Schneider Zoltán játssza a rezonőriből partnerivé fejlesztett figurát.

Anatol – talán Bálint András, Kosztolányi vagy Szindbád szellemi testvére – Pál András. A következménytudat nélküli gyermekek játszó természetével veti magát a szerelmi kalandokba, de menten visszahőköl, amint a jókedve a játéktól elromolhat. Félszeg, ám notórius szeretethajhász. Az élet hölgyválasz, a férfinak egyetlen esélye van: bírjon a nőben vonzalmat ébreszteni. Aztán sodródjon, és hitesse el magával, hogy ő kormányoz.

A nagy kérdés című, első epizódban Anatol Maxhoz fordul abbeli bizonytalanságában, hogy hű-e hozzá vajon a nemrégiben megszeretett leány. Ő Cora álomba bűvölését és kivallatását javasolja a hobbihipnotizőr barátnak. Nincs lélektani naturalista tekervényesség, a szerelem tárgya maga vágyja a hipnózist. A kritikus pillanatban a férfi nem mer kérdezni, az álombeli kitárulkozástól rettegő nő pedig forró szerelmi vallomással oszlatja el a féltékenységet. A pályakezdő Móga Piroska érzékenyen fonódik be a rendezői óhaj szerinti korparódiába. Schnitzler a negyvenhez közelített már a 19-20. századfordulón, tehát túl volt a tudományos hiszékenység kamaszkorán, amikor Sigmund Freud munkássága révén, Bécsen úrrá lett az álomfejtési őrület. Bár maga sem ment egy kis pszichózisért a szomszédba, a megismerés lehetőségében kételkedett, s azt sem hitte, hogy a gyöngéin, hibáin változtatnia kellene.

Kiváló ismerője volt mindkét nemnek, ez a Karácsonyi vásár című tételben mutatkozik meg igazán. Az üzletsoron bóklászó Anatol távoli ismerős hölggyel találkozik. Gabriele elfogadja, hogy cipelje ajándékcsomagjait, s felajánlja segítségét a férfinak a vásárláshoz. Kováts Adél, a város előkelőbbik felében élő asszony rejtve szociológiai felmérést készít a megajándékozandó kedvesről. Üzletről-üzletre sétálva, egyre rokonszenvesebb lesz kéretlen kísérője, s egyre irigyeltebb az ismeretlen nő: szinte magába szippantja az énjét. Nem kétséges, lesz bátorsága hozzá, hogy újra találkozzanak. A két ember szövegalatti beszélgetése (számomra) az előadás legihletettebb jelenete.

Az első két tétel leüti az alaphangot. A nők jellegzetes századfordulós bécsi figurák: a naiv külvárosi kislány, a kíváncsi nagyságos asszony, a hűtlen színésznő (Annie: Petrik Andrea), a feledékeny artistalány (Bianca: Andrusko Marcella), és az esküvő előestéjén felbukkant régi-új szerető (Ilona: Szávai Viktória). Egyik méltatója szerint, Schnitzler volt „Bécs első igazi európai jelentőségű hangja a német irodalomban és ő volt az impresszionizmus, a finom játékos dekadencia, a századfordulói kesernyés, elegáns világfájdalom képviselője a német színpadon. Az előkelő pesszimizmus, a könnyed, de keserű mellékízű szerelmek, a csiklandozóan elmés budoárhangulatok mögé rejtett fanyar szkepszis csillogó virtuóza…” Hiteles tolmácsolása okán, fontos előadás született.

Mi a fontos? Fontos például, hogy időnként a színészek az önmaguk, és a közönség által felismert képességeik megmutatásra alkalmas szerepeket kapjanak. Fontos, hogy olykor a törzsközönségéhez a saját, közös anyanyelvükön szóljon a színház, tehát a kuriózumhozó vendégek mellett, rendezzenek a Radnóti-stílust valamikor megteremtő, belső emberek. Az Anatol és a nők – ilyen.

Fotó: Bálint Dániel