Antal Csaba látványtervező munkáiból nyílik tárlat a Műcsarnokban
Eternal Yorick – Life Book Antal Csaba címmel nyílik kiállítás Antal Csaba díszlet- és jelmeztervező munkáiból a Műcsarnokban. A péntektől látható tárlat a Jászai Mari-díjas alkotó több évtizedes, gazdag...
Nopcsa Ferenc kalandos életéről szóló előadást mutatnak be Nagyváradon
Magyarosaurus Dacus címmel a dinoszauruszbárónak is nevezett Nopcsa Ferenc paleontológus, geológus kalandos életéről szóló előadást mutat be pénteken a nagyváradi Szigligeti Színház
Idén is 19 település amatőr színjátszócsoportjai mutatkoztak be a Pajtaszínházi Szemlén
Ebben az évben is 19 vármegye 19 településének egy-egy amatőr színjátszócsoportja mutatkozott be a Pajtaszínházi Program záróeseményén a Pajtaszínházi Szemlén, Budapesten, a Nemzeti Színházban
Prokofjev-maraton lesz február 4-én a Müpában
Szergej Prokofjev zeneszerző, zongoraművész áll a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Müpa tizenhatodik közös maratonjának középpontjában február 4-én
Maugham-adaptációval indítja a tavaszi szezont a Játékszín
Új produkcióval indítja a tavaszi szezont a Játékszín; a Csodálatos vagy, Júlia! című Maugham-adaptációt február 25-én mutatják be, a címszerepet Eszenyi Enikő játssza, a rendező Szikora János, a jelmezeket...
Több tízezren látták egy év alatt a Madách Színház film-szín-játékait
Az Írók-Sorsok-Szerelmek című sorozat Móricz Zsigmondról szóló új darabját januárban mutatják be
A magyar kultúra napja – Megemlékezést tartottak az Országházban
Megemlékezést tartottak a Himnusz születésének 200. évfordulója alkalmából vasárnap Budapesten, az Országházban, ahol irodalmi összeállítással és közös szavalással ünnepelték a magyar kultúra napját
EKF – Színes programokkal készül a megnyitó napjára a Veszprémi Petőfi Színház
A Himnusz születésének 200. évfordulója alkalmából közös szavalással, a város több pontján operett-előadással, cirkuszi show-val készül a Veszprémi Petőfi Színház a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program nyitóeseményére...
A magyar kultúra napja – Gálaműsorok, kiállítás, filmvetítés Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében
Gálaműsorokkal, kiállítással, ingyenes filmvetítéssel, interaktív könyvtári órával ünneplik a magyar kultúra napját Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében
A magyar kultúra napja – Programok Békés vármegyében
Gyulán a Hymnus 200 című hangversennyel és a Nemzeti Színház produkciójával ünneplik a magyar kultúra napját; Orosházán Für Anikó lép fel; Békéscsabán pedig elismeréseket adnak át
Újabb előadást hirdetett meg az Ezeregy éjszaka musicalből a Szegedi Szabadtéri Játékok
Az élénk érdeklődésre való tekintettel a korábban meghirdetett öt helyett hat alkalommal láthatja majd a közönség augusztusban az Ezeregy éjszaka world musicalt a Szegedi Szabadtéri Játékokon
Kitüntették a temesvári magyar színházat a román kultúra napja alkalmából
A Kulturális Érdemrend tiszti fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis román államfő a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat pénteken, a román kultúra napja alkalmából
A magyar kultúra napja – Orth István grafikus kiállításával és a Bács Lajos-emlékkoncerttel ünnepel a bukaresti Liszt Intézet
A magyar kultúra napja alkalmából Orth István grafikusművész munkáiból készült kiállítással és a 2015-ben elhunyt Bács Lajos romániai karmester emlékkoncertjével ünnepel a Liszt Intézet bukaresti központja
Bálint András és Jordán Tamás közös produkcióját mutatják be a Rózsavölgyi Szalonban
Bálint András és Jordán Tamás közös produkcióját mutatják be a Rózsavölgyi Szalonban
A magyar kultúra napja – A Zsámbéki Nyári Színház a nyolcvan éve született Cseh Tamásra emlékezik
A nyolcvan éve született Cseh Tamásra emlékezik Füst a szemében című produkciójával a Zsámbéki Nyári Színház. A Vecsei H. Miklós, Szabó Balázs és Ratkóczi Huba által életre hívott estet...
A magyar kultúra napja – A Bánk bán című operafilm digitálisan felújított változatát mutatják be az Eiffel Műhelyházban
A Káel Csaba rendezésében, világhírű művészek közreműködésével készült Bánk bán című operafilmet 4K képfelbontásban mutatják be a magyar kultúra napján, január 22-én a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában
Utolsó előadására készül a Pécsi Harmadik Színház
A szombati lehet az utolsó előadása a Pécsi Harmadik Színháznak (PHSZ), amely nehéz gazdasági helyzete miatt egyelőre nem tud tovább működni, és szerdán nyílt levélben kért segítséget a...
Oszvald Marika születésnapi jutalomjátéka az Erkel Színházban
Születésnapja és pályafutásának 50. évfordulója alkalmából köszönti Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznőt, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a Monarchia Operett és a Pesti Broadway Alapítvány

