82 707 ember látta a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2016/17-es évadának előadásait – mondta a teátrum igazgatója a pénteki évadzáró társulati ülésen. Szikora János közölte, hogy összesen 84 766 jegyet...
Ötven program, három új színházi bemutató és öt fesztivál várja a Gyulai Várszínház idei nyári, 54. évadában június 29. és augusztus 13. között. Varga Marianna, a színház megbízott vezetője...
A tavalyi színházi szezonhoz képest az eladott bérletek száma és a nézőszám is emelkedett a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2016/17-es évadában – közölte a teátrum ügyvezető igazgatója a társulat...
Tizedik alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált. A sokszínű művészeti rendezvényen augusztus 1-jétől 5-ig négy dél-baranyai településen, Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden az újdonságok mellett visszatekintenek az elmúlt tíz...
Országszerte 350 előadással várják a közönséget egész nyáron a szabadtéri színházak – mondta el Pócza Zoltán, az idén 20 éves Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke csütörtökön Budapesten. A szezonnyitó sajtótájékoztatón...
Balogh Mónika, a Neked Munka, Nekem Álom! program részvevője (b) a színészetet próbálja Komáromi Anett színésznő segítségével a Békéscsabai Jókai Színházban 2017. május 30-án. Fogyatékossággal élők próbálhatják ki álommunkájukat...
A teljesítménynövelő szerek, az alkohol és a drogok káros hatását ismertető bűnmegelőzési musicalt mutattak be hétfőn a Belügyminisztérium rendhagyó miniszteri értekezletének keretében Budapesten, a Nemzeti Színházban, a nyíregyházi Móricz...
Tizenkét produkcióra – köztük vígjátékra, bohózatra, illetve a L'art pour l'art Társulat estjére – várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 6. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai...
Robert Wilson színháza és annak hatása a kortárs színházművészetre címmel egynapos konferenciát rendez a PIM – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szeptember 22-én. A konferencián filmes vetítéssel illusztrált előadást...
Jutalomjátékkal szerepel a József Attila Színházban a Senkisemalszik társulat. Egy csirkefogó élete című díjnyertes előadásukat mutatják be május 31-én az angyalföldi színház stúdiószínpadán. A Senkisemalszik társulatot Kerekes Áron vezetésével...
Köllő Miklós rendezésében mutatja be Gogol Egy őrült naplóját a Békéscsabai Jókai Színház; a Katkó Ferenc főszereplésével színre kerülő monodráma június 2-i bemutatójával zárul a teátrum 2016/2017-es évada. Köllő...
Interaktív felolvasószínház keretében május 30-án mutatják be Ugron Zsolna Hollóasszony című kisregényének színpadi változatát a Várkert Bazárban. "Az előadás a Várkert Irodalom sorozat keretében lesz, a főszerepet Hámori Gabriella...
Nyolc bemutatót hirdet meg bérleteseinek a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a kínálatban színmű, dráma, bohózat, komédia, és egy rockopera is szerepel – közölte évadzáró és a...
Lenkefi Zoltán töltheti be további öt évig a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatói posztját, erről döntött csütörtöki ülésén a város közgyűlése. A posztra a pályázatot márciusban írták ki, az eddigi...
A Beatrice zenekarról szóló musicalt, Kulcsár Lajos Zserbótangó című tragikomédiáját és Herczeg Ferenc Bizánc című színművét mutatja be az Újszínház a 2017/2018-as évadban. A két nyugállományba vonult színésznő történetét...
Valahol Európában: Dunaújváros gyermekszínészeit ünnepli A szeretet mindent legyőz, még a félelmet is. A háború áldozatai, az árva, kiszolgáltatott gyerekek csak együtt, egymás kezét fogva tudják túlélni a borzalmakat....
Egyedül Jordán Tamás jelentkezett a pályázati kiírásban szereplő határidőn belül a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói állására – közölte az MTI-vel szerdán az intézményvezetői pályázatot kiíró szombathelyi önkormányzat kommunikációs...
Az ország legnagyobb színháza három hét alatt készül el a Dóm téren – tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense szerdán az MTI-t. Fábián Barbara közölte, az évad június 30-án indul a...
Jövő májusban Budapesten, a Vígszínházban tartják az Európai Színházi Unió (UTE) közgyűlését. Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója és Kopek Janka színésznő is részt vett az Európai Színházi Unió rendes...
Négy saját várszínházi bemutatót és számos programot – köztük kiállításokat, koncerteket és táncos előadásokat – kínál közönségének június 1. és július 31. között az idén 35 éves Kőszegi Várszínház...