Jelentős magyarországi részvétellel kezdődik Nagyváradon a HolnapUtán Fesztivál

A budapesti Katona József Színház és a Duna Táncműhely, valamint a székesfehérvári Vörösmarty Színház is részt vesz a kedden Nagyváradon kezdődő 6. HolnapUtán Fesztiválon.A március 20. és 25. között zajló programsorozaton tizenkét romániai és magyarországi társulat összesen tizennégy előadást mutat be. Nagyváradon először vendégszerepel a Katona József Színház, amely a fesztivál zárónapján viszi színre az egyik legnagyobb sikerű előadását, a 2016-ban bemutatott Nóra – karácsony Helmeréknél című produkciót Székely Kriszta rendezésében.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház Leonce és Léna című előadását mutatja be Kovács D. Dániel rendezésében, a Duna Táncműhely a Györfi Csaba által jegyzett Otthon című mozgásszínházi előadást viszi színre.

A fesztiválon részt vesz Erdélyből a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Szárdár Tagirovszkij által rendezett Chioggiai csetepaté című előadással, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A tavasz ébredése című produkcióval, valamint a házigazda Szigligeti Színház két társulata: a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat. Ez utóbbi a Tasnádi-Sáhy Péter által színpadra állított Kapufa és öngól című produkciót mutatja be.

A fesztiválra meghívást kapott a kolozsvári Váróterem Projekt független társulat, amelynek két előadását is láthatja a közönség. Az előző évek hagyományának megfelelően pályakezdő főiskolás hallgatók is bemutatkozási lehetőséget kapnak, hiszen a szervezők meghívták a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemet, amelynek diákjai az Ahogy tetszik című produkciót mutatják be, de fellépnek Nagyváradon a Kaposvári Egyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának pályakezdő színésznövendékei is.

A fesztivál keretében a Magyar Színháztechnikai Szövetség szakemberei képzéssorozatot tartanak a romániai színházak technikusainak, a főiskolás hallgatók pedig workshopon vehetnek részt, de lesznek szakmai beszélgetések és koncertek is.