Karin Bergmann marad az osztrák nemzeti színház vezetője
Karin Bergmann marad az osztrák Burgtheater vezetője, aki március óta ideiglenes ügyvivőként irányította a színházat – jelentette be az osztrák kulturális miniszter kedden. Josef Ostermayer közlése szerint a bizottság...
Tizenkét dühös ember – Különleges előadás jogászokkal Szegeden
Bíró, ügyész, ügyvéd és joghallgató is színre lép az apja meggyilkolásával vádolt fiú ügyében döntő esküdtek szerepében Reginald Rose Tizenkét dühös ember című darabjában, melyet szerdán mutatnak be Barnák...
Meghalt Dobay Dezső, az RS9 Színház alapítója és igazgatója
Ötvenkilenc éves korában meghalt Dobay Dezső, az RS9 Színház alapítója és igazgatója – tudatta a színház hétfőn az MTI-vel. A szombaton elhunyt művész temetéséről később intézkedik a színház. Dobay...
Sikert aratott a színházi együttműködés Debrecenben
Első alkalommal lépett színpadra közös produkcióval a Budapesti Operettszínház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház és a Kodály Filharmónia Debrecen: Kálmán Imre népszerű operettje, a Marica grófnő bemutatója óriási sikert...
Szabadságművészet
A Szentivánéji álom a Nemzeti Színházban Van a pörgésnek egy olyan fokozata, amelyen kizökken rigolyájából az ítész, s elfeledi szótagról-szótagra követni, micsoda a szövegben a műgondos Nádasdy-fordítás, és mennyi...
Meghalt Császár Gyöngyi
Életének 59. évében váratlanul elhunyt Császár Gyöngyi; a szolnoki Szigligeti Színház társulatának örökös tagját, szeretett színművészét kedden érte a halál – tudatta a színház az MTI-vel szerdán. Császár Gyöngyi...
Lőrinczy Györgyöt nevezték ki a Budapesti Operettszínház új főigazgatójává
Lőrinczy Györgyöt nevezte ki a Budapesti Operettszínház élére az emberi erőforrások minisztere a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság javaslata alapján. Lőrinczy György művészeti menedzser jelenleg a Budapesti Operettszínház főtanácsadója, a...
Adósságcsapda
Az öreg hölgy látogatása Egerben Intelem a költekezőknek. Ha ennyi volna a hozama a Gárdonyi Géza Színházban az előző évszázad leggyakrabban játszott svájci német komédiaírója, Friedrich Dürrenmatt darabjának, már...
Moszkvában mutatkozik be a kecskeméti Katona József Színház
A kecskeméti Katona József Színház társulatát moszkvai vendégszereplésre hívták, ahol Jurij Poljakov Párcsere című darabját fogják bemutatni a jövő év februárjában. A meghívást Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke vasárnap...
Elment a Kelet-Európai színháztudomány nagy öregje
Igor Bezgin 1930 – 2014 2014. szeptember 29-én a zenekari árok túloldalára távozott Igor Bezgin a Kijevi Színház-, Film- és Televízióművészeti Nemzeti Egyetem (Київський Національний Університет Театру, Кіно і...
Elhunyt Jurij Ljubimov
Elhunyt Jurij Ljubimov orosz rendező, a moszkvai Taganka színház alapítója – közölték vasárnap a moszkvai Botkinszkaja kórházban. A magyar állampolgársággal is rendelkező neves színházi szakember kedden töltötte be 97....
Robert Wilson világhírű rendező előadása a Vígszínházban
Robert Wilson világhírű amerikai rendező 1914 című előadásának magyarországi premierje látható október 15-én a Vígszínházban; a különleges látványvilágú, nagyszabású produkciót a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében mutatják be....
Pultmentes söntés
Istent a falra festeni – Mészáros Tibor darabja/rendezése Debrecenben Aszályban porfészek, egyébkor sártenger. A mi utcánk, Tar Sándor novelláskötete ihlette az író-rendezőt olyan színpadi szöveg létrehozására, amely nem csak...
CAFe Budapest – Színházi világsikerek és bemutatók a fesztiválon
Színházi világsikereket és bemutatókat, a tánctól az újcirkuszig különleges produkciók sorát kínálja a pénteken kezdődött CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. Az október 19-ig tartó fesztiválon az újcirkusz műfajának képviseletében...
Somnakaj: Debrecenben is bemutatják a nagysikerű zenés színházi sorsjátékot
A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban is bemutatják a Művészetek Palotája és az Örömzene Örömtánc Kft. közös produkcióját, a Somnakaj című zenés színházi sorsjátékot – jelentette be a színház igazgatója...
A Csárdáskirálynőt mutatja be az Újvidéki Színház
Kálmán Imre világhírű nagyoperettjét, a Csárdáskirálynőt mutatja be szombaton az Újvidéki Színház. Az előadás a búcsúról és az egymásra találásról szól, a történet látszólag nagyon egyszerű és naiv, mégis...
Turnéra indul a Nemzeti Színház
Turnéra indul a Nemzeti Színház társulata: a Johanna a máglyán című darabbal október 9-én, a Mesés férfiak szárnyakkal című produkcióval 10-én lépnek fel a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház nemzetközi fesztiválján....
Októbertől az évad minden zenés előadására vásárolhatnak jegyet a nézők a Madách Színházba
A 2014/15-ös évad minden zenés előadására vásárolhatnak jegyet október 10-től a nézők a Madách Színházba, egészen a 2015. július 10-i Mamma Mia! előadásig, amely az évad utolsó kőszínházi programja....
Együttműködik a Nemzeti Színház és a Váci Dunakanyar Színház
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Színház és a Váci Dunakanyar Színház, amelynek eredményeként az évadban négy közös produkciót mutatnak be a Pest megyei városban. A két teátrum vezetője, Vidnyánszky...
Mohácsi-canovaccio
Caragiale Zűrzavaros éjszakája Szombathelyen Díjakat hozott a Weöres Sándor Színháznak a 2012-es POSZT-on, a Mohácsi János alkotógárdájával való szövetkezés. Talán a Szentivánéji álom sikerén felbuzdulva, egy Caragiale-komédia erejéig most...