Lőrinczy Györgyöt nevezték ki a Budapesti Operettszínház új főigazgatójává

Lőrinczy Györgyöt nevezte ki a Budapesti Operettszínház élére az emberi erőforrások minisztere a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság javaslata alapján.

Lőrinczy György művészeti menedzser jelenleg a Budapesti Operettszínház főtanácsadója, a Pentaton Művész- és Koncertügynökség, valamint a Városi Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója – olvasható a tárca kultúráért felelős államtitkárságának a kinevezésről szóló kedd esti közleményében.

Az új főigazgató 2014. november 1-jén kezdi meg munkáját.

A Budapesti Operettszínház főigazgatói posztjára 2014. július 18-án kiírt pályázatra hárman jelentkeztek. Az MTI értesülései szerint a másik két pályázó Bozsó József színész, rendező, kulturális menedzser és Tokody Ilona operaénekes volt.

Az államtitkárság közleménye szerint az előadóművészeti törvény előírásai szerint felkért szakmai bíráló bizottság a pályázók meghallgatását követően egyhangúlag, 9 támogató szavazattal Lőrinczy György pályázata mellett tette le voksát. A miniszter a javaslatot elfogadva hozta meg döntését.

Lőrinczy György szeptember elején tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az eddigi, Kerényi Miklós Gábor főigazgató által kijelölt irány továbbfejlesztését tervezi, munkájában a leköszönő főigazgató művészeti vezetőként támogatná.
Kitért arra is, hogy számos új együttműködést alakítana ki, többek között a Thália Színházzal, a Zeneakadémiával és a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, míg a Magyar Állami Operaházzal, a Nemzeti Színházzal és a Nemzeti Filharmonikusokkal közös bérlet létrehozását kezdeményezné. Tervei között szerepel egy színházi stratégiai tanács felállítása is – hangoztatta akkor.