Kőszívű – A Baradlay-legenda címmel látható ősbemutató a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
Kőszívű – A Baradlay-legenda címmel látható a MusicalNeked Produkció ősbemutatója a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon; a Jókai Mór regénye nyomán készült musicalt Szente Vajk rendezésében láthatja a közönség pénteken és...
Június 17-én kezdődik a Szarvasi Vízi Színház 12. évada
A Trianon című zenés történelmi musicallel veszi kezdetét a Szarvasi Vízi Színház 12. évada június 17-én. A teátrumban a hagyományoknak megfelelően minden nap lesz program augusztus 21-ig, és az...
Lőkös Ildikó dramaturg kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
Lőkös Ildikó dramaturg vehette át a Gedeon József Amfiteátrum-díjat a Szabadtéri Színházak Szövetsége szezonnyitó ünnepségén szerdán a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Már épül a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri nézőtere és színpada
Már épül a Szegedi Szabadtéri Játékok négyezer férőhelyes nézőtere és csaknem kétezer négyzetméteres színpada a Dóm téren – közölte Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója pénteken a...
Harminc produkcióval várja a közönséget a Kőszegi Várszínház a nyáron
Három hónap alatt több mint harminc produkcióval várja nyáron a közönségét a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Kőszegi Várszínház
Először szerepel a Chicago musical a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán
Az augusztusi bemutatót Béres Attila rendezi
Csaknem negyven produkció szerepel a Margitszigeti Színház 2022-es programjában
Csaknem negyven színpadi programmal várja a közönséget 2022-ben a Margitszigeti Színház, amelynek programjában mások mellett olyan nemzetközi és magyar sztárok lépnek fel, mint Aida Garifullina, a Béjart Ballet, a...
Négy bemutatóval várja a közönséget jövőre a Szegedi Szabadtéri Játékok
Petőfi Sándor életéről szóló táncjátékkal, Verdi Traviatájával, valamint két musicallel, a Mamma mia!-val és a Chicagóval várja a közönséget következő évadában a Dóm téren a Szegedi Szabadtéri Játékok
Ismét a Tisza-parton rendeznek színházi fesztivált Szegeden
Tizenegy napon át tizenegy fellépő művész és társulat produkcióit mutatják be a pénteken kezdődő Szegedi Vízi Színház előadásain
Ingatag lét
A Tószínpadhoz látogató közönség a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hegedűs a háztetőn című előadását tekinthette meg a Gyulai Várszínház Erdélyi hetének második napján
Folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok Moliére-sorozata
A Scapin furfangjai című vígjátékot Herczeg T. Tamás rendezésében vasárnap és hétfőn láthatja a közönség az Újszegedi Szabadtéri Színpadon
Ajándékkoncerttel kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok jubileumi évada
A Szegedi Szimfonikus Zenekar a Dóm téren rendezett esti ajándékkoncertjével kezdődik a 90 éves Szegedi Szabadtéri Játékok jubileumi évada
A Szegedi Szabadtéri Játékokon tér vissza a Coopera Szöktetés a szerájból előadása
Július 23-án és 24-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon tér vissza a Coopera Szöktetés a szerájból előadása, melyet Juronics Tamás rendezett
A szabadtéri színházak összefogása
Elindult a szabadtéri színházak szezonja. A nyári évadnyitás egyik hagyományos eseménye a Szabadtéri Színházak Szövetségének június eleji díjátadása: a szakmai szervezet 2021-ben Árkosi Árpád rendezőnek ítélte oda a Gedeon...
Reflektorfényben a magyar szerzők
Magyar szerzők évadaként hirdeti meg az Esztergomi Várszínház az új, immár 33. szezonját, ennek keretében július 4-én tartják meg Tamási Áron és Szarka Gyula Ördögölő Józsiás című zenés tündérjátékának premierjét a...
A Nemzeti Színház Körhintájával kezdődik a Szarvasi Vízi Színház évada
A Nemzeti Színház Körhinta című darabjával veszi kezdetét június 18-án a Szarvasi Vízi Színház 11. évada – jelentették be a szervezők csütörtökön a helyszínen sajtótájékoztatón
Csütörtökön nyit a Margitszigeti Szabadtéri Színház
4 hónap alatt 40 nagyszínpadi előadás látható, emellett 40 ingyenes gyerek és családi programmal, irodalmi sétákkal és kiállításokkal várják a közönséget
Deszk@ Digital fesztivál a debreceni Nagyerdei Stadionban
Szokatlan színházi környezetben, a debreceni Nagyerdei Stadion gyepéről óriáskivetítőkön keresztül kísérhetik figyelemmel az idei Deszka Fesztiválra készült produkciókat az érdeklődők május 26-tól
Húsz előadás lesz az idei debreceni Nagyerdei Szabadtéri Játékokon
Tíz társulat húsz előadását láthatja a közönség a nyáron Debrecenben június 8. és szeptember 9. között az idei Nagyerdei Szabadtéri Játékokon

