A Tószínpadhoz látogató közönség a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hegedűs a háztetőn című előadását tekinthette meg a Gyulai Várszínház Erdélyi hetének második napján. Zenés darabhoz hűen a kezdés első momentumaként a hangszeren játszók foglalják el helyüket, a közöttük lévő, egyetlen üres szék láttán a nézőben mégis hiányérzet támad. A szék tulajdonosa, a címben szereplő hegedűs, a díszlet bal oldalán, a házak tetején bukkan elő, és felhangzanak a világhírű musical jól ismert első hangjai. BOTH GRÉTA írása
Anatevka és lakosai Carmencita Brojboiu díszletében és jelmezeiben elevenednek meg. A fakó, kellemes pasztellszínű, ajtómozaikos díszlet egyszerre alkalmas Tevje házának, a kocsmának, vagy akár a város utcájának megjelenítésére. A helyszín akaratlanul is kiszélesíti az előadás látványát, a díszletben megjelenő fehér, parabola-hold a színpad felett ragyogó csillagokkal alkot egységet. Jelen esetben – a Tószínpad közepén – a város közössége mintegy elzárt szigeten éldegél, dolgozik megélhetésért, tölti egyszerű mindennapjait. Erről a „szigetről” egy út vezet ki, a híd. Ami kívülről érkezik, az valamiért nem tud beilleszkedni az ökoszisztémába. A sírból kimászó Cejtel nagymama (Zongor Réka) az álomjelenetben, a tavon behajókázik ugyan, de a közösségnek már nem része, az őrmester (Dimény Áron) pedig a darab végén – saját bőrét mentve – ezen a helyen fordít hátat a város zsidó lakosságának.
A Sólem Aléchem novelláin alapuló történet a hagyománytisztelő Tevjéről, feleségéről, és a változó világgal kisebb-nagyobb mértékben kacérkodó öt lányukról szól. Bogdán Zsolt tejesemberként az első pillanattól kezdve belopja magát a néző szívébe. Megindító látni, ahogy a régi világ törvényeihez szokott családfő gondolkodását átértékeli a lányai iránti szeretet, olyannyira, hogy ő maga is felteszi kamaszos pironkodással a kérdést feleségének: „Szeretsz engem?” A Goldét játszó Kató Emőke egyszerre támogatja lányait és férje döntéseit – bár Cejtel (Albert Csilla) és Mótel (Kiss Tamás) házasságánál ez némi manipulációt igényel – de azontúl, hogy néha visszaszól és civódik Tevjével, megmarad a kor nőképének megfelelő feleség szerepében. Három lányuk egyre fokozódó mértékben rúgja fel a zsidó tradíciókat. A családapa Cejtel önálló választásával és Percsik (Farkas Lóránd) szélsőséges eszméivel – rövid mérlegelés és Istennel való beszélgetés után – képes közös nevezőre jutni. Hódel (Vindis Andrea) nem-zsidó szerelmével, Fegykával (Marosán Csaba) azonban csak akkor békél meg, amikor már a kilakoltatási végzés megszületett és a végső búcsú árnyékában értelmetlennek tűnik a haragtartás.
Úgy tetszik, hogy a kolozsvári csapat küszködik a zenés műfajjal, amiről a koreográfiák és a tömegjelenetek némileg képesek elterelni a figyelmet. A kevésbé vájtfülű nézőt a hanyag hangosítás jobban zavarhatja (az első dalban emiatt fontos információk nem jutnak el a közönséghez), mint az, hogy egy-két szólam keresi a helyét. A probléma gyökere nem a zenében keresendő, hiszen az instrumentális részek kifogástalanok, az előadás ritmikailag befogadhatatlan: néhol leül, statikusnak hat és a sok ismétlés inkább elvesz a dinamikából, semmint hozzáad. A kocsmában enerváltan röpködnek a mazeltovok és a nazdarovjék, a rabbi poénosnak szánt kérdezgetése ötödjére már-már idegesítő, a fantáziátlan körberohangálás és a padok folytonos pakolása egyhangú.
Béres László rendezése a gyulai közönség körében vitathatatlanul sikert aratott, bár ez talán egy ilyen ismert darab tekintetében borítékolható. A mű egy hangsúlyos pontjának, Anatevka elhagyásának fájdalma azonban elveszett. A háromnapos figyelmeztető után szinte rögtön katonák szórják a személyes holmikat a színre, ami félreértelmezésre ad okot, a néző inkább deportálást lát, de a város lakossága szülőföldje elhagyására kapott ultimátumot, nem pedig munkatábori behívót. Ebben a formában, ezzel a történettel a mai kor emberének kényelmesebb marad kívülről sajnálkozni, mintsem azonosulási pontot keresni. Az oroszok által behozott keresztek és a tömjénező pópa az előadás végén, egy, a mű dramaturgiáján túlmutató aktualizálásra tett sikertelen kísérlet.
Az írás szerzője a PIM-OSZMI – PKÜ Szakírói kurzus résztvevője, egyetemi hallgató.
A képeket Kiss Zoltán készítette.
