Elmaradnak a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri előadásai
Elmaradnak a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadra meghirdetett Dóm téri előadásai – jelentette be a fesztivál igazgatója pénteken
Elmarad a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada
Ezt Herczeg Tamás igazgató csütörtökön jelentette be a fesztivál honlapján
Őszre halasztja programjai többségét a Gyulai Várszínház
Őszre halasztja tavaszra tervezett programjai többségét a Gyulai Várszínház – tette közzé honlapján a teátrum. A közlés szerint a március második felében és áprilisban tervezett kamaratermi előadásaik, programjaik többségét őszre...
Tiltakozik a Szabadtéri Színházak Szövetsége a fővárosi önkormányzat döntése miatt
A Szabadtéri Színházak Szövetsége tiltakozik a fővárosi önkormányzatnak a Szabad Tér Színház Kft. vezetői pályázata kapcsán hozott döntése ellen
Vitray Tamás Händel operában lép színpadra a Szegedi Szabadtéri Játékokon
Vitray Tamást is láthatja a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékok idei operabemutatójában, Händel Agrippinájában július közepén az Újszegedi Szabadtéri Színpadon
Közzétette a Szegedi Szabadtéri Játékok a jövő évi alkotók névsorát
Mások mellett Szirtes Tamás, Szente Vajk és Harangozó Gyula rendezéseit is láthatják a nézők
Kilenc produkció szerepel a Szegedi Szabadtéri Játékok 2020-as műsorán
Az operától kezdve a zenés és a prózai darabokon át a családi előadásokig összesen kilenc produkciót tűz műsorára 2020-ban
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutatójával kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok
A kétrészes produkció rendezője és koreográfusa Zsuráfszky Zoltán
Elkezdődött a szabadtéri színházi évad
Gazdag programmal várják a közönséget az idén nyáron is a szabadtéri színházak
Szarvasi Vízi Színház 2019. június 14-től augusztus 19-ig
Minden este előadás várja a nézőket
Kulturális élményeket ajánl a közönségnek a Szegedi Szabadtéri Játékok
A színvonalas színházi előadások mellett más kulturális élményeket, kiállításokat, gasztronómiai és szabadidős programokat is ajánl a Tisza-parti városba érkező közönségnek
Tizenegy előadás látható a megújult nyíregyházi szabadtéri színpadon a nyáron
Az 1,2 milliárd forintból teljesen felújított, új nevén Rózsakert Szabadtéri Színpad évada június 14-től augusztus 17-ig tart
Kesselyák Gergely állítja színpadra az Aidát jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon
Verdi Aidáját Kesselyák Gergely rendezésében, Pál Tamás vezényletével láthatja a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége jövő nyáron
Monte Cristo Tokajban
Szomor György musicaljéből a 125. előadás Alexandre Dumas regényea világirodalom egyik legnépszerűbb műve, a könyv, amit nem lehet letenni. A musicalt pedig levenni nem lehet a repertoárról. Legközelebb Tokajban...
Sikeres volt a nyári szabadtéri színházi szezon
– Büszkék lehetünk itt Közép-Európában, mert szinte egyedülálló mennyiségű nyári szabadtéri színházat működtetünk és egyedülálló mennyiségű új produkcióval vártuk a magyar családokat és a külföldről Magyarországra látogató vendégeket – értékelte...
Augusztusban is látható a Bonnie & Clyde című musical a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Augusztus 28-án és 29-én ismét látható lesz a Bonnie & Clyde című musical a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Ezt követően a produkciót Debrecenben is bemutatják – hangzott el az M1...
Soproni sikerek Esztergomban
Nagy sikerrel vendégszerepelt a Soproni Petőfi Színház két előadása az Esztergomi Várszínház nyitó hétvégéjén. A Ha mi holtak feltámadunk és a Rejtő, a megejtő produkciók elnyerték a közönség...
Szombaton kezdődik a Játékszín siófoki programsorozata Színpart címmel
Szombaton a Primadonnák című előadással kezdődik a Játékszín nyolchetes programsorozata, a Színpart, amelynek keretében nyolc produkció látható Siófokon.
Pénteken a Rigolettóval indul a Szegedi Szabadtéri Játékok évada
Verdi Rigolettójával pénteken elkezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok évadja, a Dóm téren már felépült az ország legnagyobb színpada és a négyezer fős nézőtér is – közölte Herczeg Tamás igazgató...
Megkezdődött a Szarvasi Vízi Színház nyári programja
Szarvas, a történelmi Magyarország közepe, a fantasztikus együttlét az önkormányzat és az alkotók, a művészek között és a közönség – ez indokolja a Szarvasi Vízi Színház sikerét – mondta...

