Szirtes Tamás vezetheti újabb öt évig a Madách Színházat
A Madách Színházat több mint 15 éve igazgató Szirtes Tamás vezetheti újabb öt évig a teátrumot – derül ki a kormany.hu oldalon közzétett dokumentumból
Átadták a szentesi Tóth József Színházat és Vigadót
Átadták pénteken a szentesi Tóth József Színházat és Vigadót, az intézményt az első két évben a Békéscsabai Jókai Színház fogja üzemeltetni
Tizenöt premierrel várja közönségét a Pécsi Nemzeti Színház
Lipics Zsolt, a színházat ez évtől vezető Jászai Mari-díjas színművész elmondta, hogy a pandémia után újult erővel láttak munkához: új arculatot kapott az intézmény, nagy hangsúlyt helyeznek az ifjúságnevelésre,...
A hőstenor című bohózat lesz a Veszprémi Petőfi Színház új évadának első bemutatója
Ken Ludwig A hőstenor című bohózata lesz a Veszprémi Petőfi Színház új évadának első bemutatója – mondta a teátrum igazgatója a színház hétfői évadnyitó társulati ülésén, ahol a színház...
Tizennégy premierrel várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Tizennégy premierrel várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a 2021/22-es évadban; a bemutatók között lesz olyan előadás is, amellyel a százéves Salgótarjánt köszöntik
Nyolc bemutatót tervez az új évadban a József Attila Színház
Nyolc bemutatóra készül az új évadban a József Attila Színház, amely ősszel az Egy szoknya, egy nadrág, a Valami bűzlik… és a Szibériai csárdás című darabot, valamint a Furcsa...
Öt nagyszínpadi bérletes bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház
Öt nagyszínpadi bérletes bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház a 2021/2022-es évadban – közölte a teátrum igazgatója pénteken Szolnokon, sajtótájékoztatón
„A művészet felszabadít”
KERESZTES ÁGNES interjúja
Csonka évadot zárt a szombathelyi Weöres Sándor Színház
Csonka évadot zárt a szombathelyi Weöres Sándor Színház, amelynek társulata a járványidőszak alatt is dolgozott az új előadások létrehozásán
A Valahol Európában és a Bohémélet a Pécsi Nemzeti Színház műsorán
A Valahol Európában című musical, Puccini Bohémélet című operája és Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének adaptációja i szerepel többek között a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) 2021/2022-es évadának bemutatói között, repertoáron...
Kisvárdán egyeztetett a magyar és a román kormány kulturális államtitkára
A Magyarország és Románia között megkötendő kulturális egyezményről, a nagyváradi Szigligeti Színház körül kialakult helyzetről, valamint Veszprém és Temesvár Európa kulturális fővárosa (EKF) címéről, a két város lehetséges együttműködéséről...
Meghirdette következő évadát a Csokonai Színház
Tizenhat produkcióval készül a Csokonai Színház a 2021/22-es évadra. Ezek közül öt már elkészült, egy produkció, az Óz, a csodák csodája bemutatója pedig a nyári szezonban, augusztusban lesz
Hét bemutatót tervez a József Attila Színház a jövő évadban
Hét bemutatót tervez a jövő évadban a József Attila Színház, amely szeptemberben nyitja újra kapuit
Öt bemutatót tervez a jövő évadban a Budapesti Operettszínház
Öt bemutatót tervez a következő évadban a Budapesti Operettszínház, ahol A mosoly országa című operett, a Nine, a Hegedűs a háztetőn, a Jekyll & Hyde és a Veszedelmes viszonyok...
Tizenhárom bemutatóval készül jubileumi évadára a kecskeméti színház
Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy három pilléren nyugszik a következő évaduk
Tíz bemutató a Nemzeti Színház következő évadában
Kilenc saját és egy vendégelőadás bemutatójával – többek között Bulgakov, Szabó Magda, Hobo és Euripidész darabjaival – készül a 2021/2022-es évadra a Nemzeti Színház, amely pénteken a Rómeó és...
Berettyán Nándor lesz a Karinthy Színház új igazgatója
Berettyán Nándor vezeti igazgatóként július 1-től a fővárosi Karinthy Színházat – közölte Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) titkára szerdán a színházban tartott sajtótájékoztatón
Nyolc bemutató a Szentendrei Teátrum nyári programjában
Opera-, kortárstánc-, zenei crossover, prózai színházi előadások és összművészeti produkciók, köztük nyolc bemutató szerepel a Szentendrei Teátrum június 6-án induló nyári szezonjának programjában
40 előadást tervez idén nyáron a Zenthe Ferenc Színház
Közel tizenötezer (!!!) kilométer vár a salgótarjáni társulatra augusztus végéig
Szeptemberben nyit a szentesi Tóth József Színház és Vigadó
Szeptemberben megnyitja kapuit a több mint kétmilliárd forintból felújított szentesi Tóth József Színház és Vigadó

