Ősszel írják ki az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiumának első pályázatait pályakezdő táncművészek, előadóművészek számára – közölte a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hétfőn az MTI-vel. Az Imre Zoltán...
Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait hétfőn. A legjobb előadás díját a Szabadkai Népszínház Béres Attila rendezte Amadeus című produkciója nyerte el, a legjobb rendezés díját Mohácsi János kapta...
Két bemutatóra is készül szeptemberben a Békéscsabai Jókai Színház: 8-án Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét, 15-én a Törvénytelen randevú című komédiát viszik színre. Az Ősvigasztalást Tamási Áron 1924-ben,...
A Kutyaharapás, a Jászai Mari Színház, a Népház, a Nézőművészeti Kft., a Szkéné Színház és a Vádli Alkalmi Társulás közös produkciója kapta a legjobb nagyszínpadi előadásnak járó díjat a...
A Vígszínház társulata idén is számos meglepetéssel várja a közönséget a szeptember 10-i VígNapon, amikor a hagyományokhoz híven bárki bepillanthat a kulisszák mögé a színház művészeinek vezetésével, valamint beleshetnek...
A színház közszolgálat, egy vidéki teátrumnak népszínháznak kell lennie, a közösséget kell szolgálnia – mondta a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója pénteken a színház előtt tartott nyilvános évadnyitó társulati ülésen....
Az idén is egész napos szabadtéri rendezvénnyel, a hagyományosan megrendezett Örkény kerttel köszönti az új évadot a budapesti Örkény Színház a Madách téren. Az idén hetedik alkalommal megszervezett...
Szeptember 4. és 10. között hatodik alkalommal rendezi meg a Thália Színház hagyományos évadnyitó eseményét, a Vidéki Színházak Fesztiválját: hét nap alatt kilenc előadással várják a közönséget. Szeptember 4-én...
Kiosztották a 27. THEALTER nemzetközi színházi fesztivál elismeréseit Szegeden, a legnépszerűbb előadás közönségdíját Pintér Béla és Társulata nyerte el a Szívszakadtig című produkcióval – tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület...
Tusnádfürdő, 5. nap A színházi sátor a délelőtti miniszterelnöki látogatás miatt szombaton csak délutáni programokkal várta az érdeklődőket, a korábbi napok megszokott struktúrájába illeszkedve közönségtalálkozókkal és egy színházi produkcióval....
Dinara Alieva azeri szoprán és Riccardo Massi olasz tenor főszereplésével lesz látható Giuseppe Verdi A trubadúr című operája pénteken és vasárnap a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Budapesti Nyári Fesztivál...
OperaTúra I. Erdély és Partium A budapesti Operaház 2017. június 25-én másfél évig tartó korszerűsítés idejére bezárta kapuit. A felújítás alkalmat ad arra, hogy a társulat útra keljen, és...
Tusnádfürdő, 4. nap A tusványosi színházi sátor Mocorgója pénteken is sokféle játékkal, logikai és színházpedagógiai foglalkoztatóval várta a gyerekeket és az anyukákat, akik ez alkalommal marionett bábokat is készíthettek....
Tusnádfürdő, 3. nap A Magyar Teátrumi Társaság tusványosi sátrában a már szokásos forgatókönyv szerint indult a csütörtöki nap. A játszóház reggeltől várta a legkisebbeket és a kicsit nagyobbakat háztáji...
Megnyitotta kapuit pénteken a Művészetek Völgye, a jövő vasárnapig tartó fesztivál 1200 programmal várja az érdeklődőket Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. A 27. Művészetek Völgye 27 programhelyszínen és további 40...
Három színművész, Ráckevei Anna, Götz Anna és Trokán Anna beszélget az Anna-bál közeledtével, július 26-án, a balatonfüredi Anna Grand Hotel teraszán. A résztvevők megosztják majd a hallgatósággal az Anna-bállal...
Karszalagot nyerhetnek a szeptember 16-ai Színházak éjszakájára a Thealter, a Művészetek Völgye és az Ördögkatlan látogatói. "A Színházak Éjszakája idén úgy döntött, nem hagyja ki kedvenc művészeti fesztiváljait és...
Ukrán és izraeli pantomimművészek léptek fel a Magyar Teátrum sátrában Tusnádfürdő, 2.nap Korán indult a fesztivál második napja a Magyar Teátrum sátrában. Míg a kemény mag kipihente a tegnap...
Hátizsákba tekert polifonok, rövidnadrág és tornacipő, és zene minden mennyiségben – fiatalok és örökifjak tömege, lángos, főtt kukorica és kürtős kalács ínycsiklandozó illata lepte el a hatalmas bércek alatt...
Az alsóörsi strandon és az Amfiteátrumban lép színpadra a veszprémi Pannon Várszínház társulata júliusban – tájékoztatta az MTI-t a teátrum igazgatója. Vándorfi László elmondta, hogy július 21-én a strandszínházban...