Erős évadot zárt a veszprémi Petőfi Színház
Erős évadot tudhat maga mögött a veszprémi Petőfi Színház, amelynek előadásait – a nyári előadásokkal együtt – megközelítőleg 100 ezren látják az évadban – közölte a teátrum igazgatója a...
Shakespeare Fesztivál Gyulán – Középpontban a Hamlet és a szonettek
A Hamlet és Shakespeare szonettjei kerülnek a középpontba az idei gyulai Shakespeare Fesztiválon. A július 4. és 15. között zajló rendezvényen a moszkvai Vahtangov Színház Szeget szeggel című előadását...
Csaknem 90 ezer néző a Katona József Színház jubileumi évadában
Csaknem 90 ezer nézőt fogadott ez elmúlt évadban a budapesti Katona József Színház, ez több mint 10 százalékos növekedés az előző szezonhoz képest – közölte a színház hétfőn az...
Először rendeznek országos börtönszínházi találkozót Dunaújvárosban
Először rendezik meg csütörtökön és pénteken az Országos Börtönszínházi Találkozót Dunaújvárosban A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet és a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza közös szervezésében. A szervezők tájékoztatása szerint...
Post POSzT 2013
Ez a rendezvény az, aminek évek óta szánják, a szakma nagy országos találkozója. Itt összefuthatnak régi barátok, egykori partnerek, és a presszókban, vagy a színházi büfében egy pohár jóféle...
Megnyitott a Szarvasi Vízi Színház
Hagyomány és újdonságok – Harmadik évad Június 16-án, vasárnap este látványos gálaesttel nyitotta meg harmadik nyári évadját a Szarvasi Vízi Színház, amely két hónapos nyári szezonjával, nyolcvan körüli előadásszámával...
POSZT-díjátadó: tarolt a Vígszínház
Tíz nap fesztivál, 12 versenyelőadás, közel150 program után szombaton este díjátadó gálával véget ért az országos színházi találkozó. Íme a díjazottak, Eszenyi Enikő és a Vígszínház három díjjal térhet...
POSZT 8. nap: Off-séta
Nagy sikert aratott a miskolciaktól A vágy villamosa. Évfordulós színházakat köszöntöttek. Kiállították az évad jelmez és díszletterveit. Ezekbe kukkantottunk bele az országos színházi találkozó 8. napján. Kiss Csaba, az...
POSZT 7. nap: Peer Gynt a bokor alatt
Aki az Örkény Színház előadása után továbbra is kíváncsi volt Peer Gynt utazására az ideák között a POSZT 7. napján térben is bolyonghatott Ibsen hősével. A Színház- és Filmművészeti...
A sárba csöppent gyöngyszem
Egy ilyen előadás megtekintése után persze az is felmerül bennünk, hogy mennyire jó is megnézni egy olyan rendezést, ami mindenkihez közel hoz egy elgondolkoztató mondanivalót. Szegényes környék gumijavító műhelye,...
Mese, amit vegyünk komolyan
A vívódó ember aki a valóság elől a kiszínezett álmokba menekül. Amikor a valóság elviselhetetlen, akkor még mindig van egy menekülési útvonal: a kiszínezett, soha meg nem történt kalandok...
Vörösmarty Színház: nyári zenés esték júliusban a Pelikán Udvarban
Júliusban két produkciót visz színpadra a székesfehérvári Vörösmarty Színház a Pelikán Udvarban: a Bor, mámor, szerelem című operettkoktélt és a Csak egy tánc volt… című produkciót, amely a táncdalfesztiválok...
Régi helyén kezdi nyári idényét a Kőszegi Várszínház
Véget ért a felújítás, “visszafoglalta” a kőszegi Jurisics-várat a várszínház, amely első idei nyári szabadtéri előadását szombaton tartja a várudvaron. Louis Velle Randevú Párizsban, avagy szenteltvíz és kokain című...
POSZT-fórum: lehet-e lágy a női színházigazgató?
Félre kell-e tenni az érzékenységet, a lágyságot, ha nő igazgat egy színházat? Ezt a kérdést járta körbe Ráckevei Anna, a debreceni színház leendő igazgatója, Darvasi Ilona, a Turay Ida...
POSZT 6. nap: Egy álmodozó fiú, három határozott nő
Peer Gyntből kettő, színházigazgatónőből három is jelen van az idei POSZT-on. Ibsen drámai költeméményéből előbb az Örkény Színház változata, következő nap a budapesti színművészeti egyetemisták változata kerül színre. Beszélgetést...
POSZT 5. nap: Eső és hó
Míg délután lecsapott a városra a vihar, a nagyszínpadon három órán át havazott. Szélsőséges időjárás uralkodott tehát a POSZT 5. napján. Délelőtt a szokásos szakmai beszélgetéseket tartották: először a...
POSZT 4. nap: bohózat és mutatvány
Bohózat és mutatvány. Erről a kettőről szólnak a POSZT 4. napjáról készült felvételeink. A debreceni színház két este játszotta el a Bolha a fülben című előadásukat Vidnyánszky Attila rendezésében,...
Teátrumi Mocorgó újra a POSZT-on
A Magyar Teátrumi Társaság tavalyi kezdeményezése idén is folytatódott. 2013. június 8-án és 9-én, szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között színes játékszigetek fogadták a legkisebb fesztiválozókat a...
Sztorik két színész múltjából
A POSzT díszvendége Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, és egy másik Kossuth-díjas: Udvaros Dorottya színművésznő ültek le nyilvánosan beszélgetni, hogy amúgy függöny nélkül beleláthassunk a művészvilágba. Érheti-e csalódás az...
A nő, akin végigment a történelem
Vannak szerepek, amelyek passzolnak az azt eljátszó színészhez, de ebben az esetben bátran elmondhatjuk, egyenesen Béres Ilona színművésznőre szabták ennek az asszonynak az alakját. Amikor ezt a darabot az...