Vidor Fesztivál – Az Illatszertár lett a “legvidorabb”, A 42. hét a legjobb előadás
A Centrál Színház Illatszertár című produkciója lett a VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléjének “legvidorabb” előadása, A 42. hét című Pintér Béla-darab pedig a legjobb előadás díját kapja a nyíregyházi...
Egyenlő szavazatot kapott a Vígszínház vezetésére pályázó két jelölt
A Vígszínház vezetésére pályázó Eszenyi Enikő és Balázs Péter egyaránt három szavazatot kapott a bíráló szakmai testülettől, amely csütörtökön hallgatta meg a jelölteket. Több sajtóorgánum értesülése szerint a Vígszínház...
Mácsai Pál még több művészi rizikóra biztatja a rendezőit
Évadkezdés az Örkény Színházban Egyszeri műsorszámokkal készülnek az Örkény Színház színészei a szeptember 7-ei Örkény Kert programra. Ezzel indul a Madách téren a szezon, majd sorra követik egymást a...
Fennállása 25. évfordulóját ünnepli a Közép-Európa Táncszínház
A múlt eseményeinek emléket állító és újdonságokban gazdag programsorozattal ünnepli fennállása 25. évfordulóját a Közép-Európa Táncszínház. A társulat, amelyhez szeptember 1-jétől új művészeti vezető érkezett Kun Attila személyében, négy...
Amire évezredek óta nem tudjuk a választ
A Férfiagy című október 12-én a Thália Színházban bemutatásra kerülő egyszemélyes vígjáték sajtóbemutatójára, nem csak a szereplő Csányi Sándor és a rendező Szirtes Tamás volt hivatalos, de öt szakértő...
Wagner 200 – Ismét szabadtéren kezdi évadját az Operaház
A tavalyi sikeres szabadtéri évnyitó után idén ismét lezárják az Andrássy út Magyar Állami Operaház előtti szakaszát, hogy a közönség szeptember 14-én itt figyelhesse a dalszínház Wagner 200 című...
Vér helyett pezsgővel koccintottak
Vámpírok bálja 200.: interjú Cornelius Baltus rendezővel Kérem fokozottan ügyeljenek nyaki ütőereikre! – 200. alakalommal hangzott el a hétvégén a Vámpírok bálja előadás előtt a hangosbemondóból a sejtelmes figyelmeztetés.Magánprodukcióban...
A bizalom vastapsa – évadnyitó gálaest a Csokonai Színházban
Szép estéket Debrecen! címmel „igen zenés, nem líramentes” évadnyitó gálaestet tartott a Csokonai Nemzeti Színház, ízelítőket adva a következő évad műsorából, és megemlékezve azokról a társulati tagokról, akik valamilyen...
Hány nőben van meg az egy igazi?
Poligamy: zenés vígjátékra készül a Madách Színház Egy férfi – hét nő. Melyik lehet az igazi? Lehet egy az igazi? Erre a mindannyiunkat foglalkoztató, párkapcsolati kérdésre keresi a választ...
Kozák Andrásról nevezik el a stúdiószínpadot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban
A következő évadban Kozák Andrásról nevezik el a székesfehérvári Vörösmarty Színház stúdiószínpadát – jelentette be az intézmény igazgatója a hétfő esti évadnyitó társulati ülésen. Szikora János elmondta: tisztelegni szeretne...
Indul az új évad a Játékszínben
Indul az új évad a Játékszínben, amely négy bemutatóval, a Nemzeti Színháztól átvett Bányavirággal és a Beugró című produkcióval várja a nézőket. A magánszínházként működő intézmény számára 63,4 millió...
Soproni színház: októberben indul a “nagy klasszikusok évada”
Nagy klasszikus szerzőknek és műveknek szenteli október 5-én induló idei évadát a Soproni Petőfi Színház. A szó jó értelmében vett, széles és színvonalas programpalettát kínáló klasszikus népszínháznak tekintjük magunkat,...
Országos évadnyitó Szolnokon
Halász János: évente 50 milliárd forint támogatás a színházaknak Valamennyi finanszírozási formát összeadva ma Magyarországon közpénzből az előadóművészeti szervezetek, döntően a színházak évente 50 milliárd forint támogatást kapnak produkcióik...
Vidéki színházak újra a fővárosban
Idén, immár második alkalommal, a Thália Színház, – úgy is, mint befogadó színház, – ad lehetőséget 11 vidéki színtársulatnak a fővárosi szereplésre. Augusztus 28-án a színház igazgatója, Bereményi Géza...
Robi rabjai – István, a király Szegeden
Balogh Tibor kritikája Harminc éve született Szörényi Levente és Bródy János rockoperája, az István, a király. A megemlékezés méltó alkalmának ígérkezett, hogy a jubileumi bemutatót a Szegedi Szabadtéri Játékok...
Ibolya helyett István fakad dalra
Évadkezdés és műsorterv-ismertetés Békéscsabán Gyakorlatilag teljes üzemmenetben dolgozott a Jókai színház nyáron is: a Csabai Nyár programjai mellett a Szarvasi Vízi Színház programjait is bonyolították, több fesztiválon jelen voltak....
Két pályázat érkezett a Vígszínház, és négy az Operettszínház vezetésére
Két pályázat érkezett a Vígszínház, és négy a Budapesti Operettszínház vezetésére a hétfői határidőig; az MTI értesülése szerint a prózai színház vezetésére Eszenyi Enikő és Balázs Péter, a zenésére...
Több előadás és több néző a Pannon Várszínházban
Emelkedett a veszprémi Pannon Várszínház előadásainak és nézőinek száma – hangzott el a teátrum keddi évadzáró sajtótájékoztatóján. A Pannon Várszínház egész nyáron játszott, és hagyományosan augusztusban zárja az évadot....
Olvasópróbával kezdődött az évad Békéscsabán
Az igazgató saját gyűjteményét adja a díszletekhez A mozgalmas nyár után mozgalmas héttel kezdődik a 2013-2014-es évad a Békéscsabai Jókai Színházban. Már az augusztus 27-ei évadnyitó társulati ülés előtt...
Ősbemutató is szerepel a veszprémi Petőfi Színház új évadának műsorán
A Tündér Míra című mesejáték ősbemutatója is szerepel a veszprémi Petőfi Színház új évadának műsorán: Hedry Mária darabját szeptember 29-én mutatja be a teátrum Gáspár Kata főszereplésével, Juhász Róza...