A magyar dráma napja – Nyílt nap a Nemzeti Színházban
Nyílt napot tartanak a Nemzeti Színházban szombaton: épületlátogatás, jelmezpróba, koncertek, bábszínházi előadások, valamint a Zűrzavaros éjszaka és a Vitéz lélek című készülő produkció nyílt próbája várja a közönséget. A...
Díjeső a Vidéki Színházak Fesztiválján
Vaszkó Bence kapta a Magyar Teátrum különdíját A kecskeméti Katona József Színház Hangyaboly című produkciója lett a Vidéki Színházak Fesztiváljának legjobb előadása. A szombaton késő este tartott budapesti díjkiosztó...
Hét premier a Győri Nemzeti Színházban
Hét premierre készül a most induló évadban a Győr Nemzeti Színház – közölte Forgács Péter igazgató a pénteki évadnyitó társulati ülésen. Elmondta: az első premiert, a Salemi boszorkányok című...
Mesefesztivál tizedszer Veszprémben
A veszprémi Kabóca Bábszínházban immár tizedszer rendezik meg az évadnyitó Mesefesztivált szeptember 19. és 22. között. A fesztivál fő vendége a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával létrejött Csiribiri programfolyam,...
Magyar jelöltek a rangos német színházi elismerésre, a Faust-díjra
A Német Színházi Szövetség (Deutsche Bühnenverein) rangos, az előző év legjobb színházi teljesítményeit jutalmazó Faust-díjára a zenés színházi rendezői kategóriában Szemerédy Alexandrát és Parditka Magdolnát is jelölték. A magyar...
A szerelem mindig aktuális
Gárdonyi Géza Ábel és Eszter című művének színpadra írt adaptációja kerül bemutatásra a Rózsavölgyi Szalonban, szeptember 17-én kedden. A regényíró ebben a műben egy különös örök szerelmet mutat be...
Diákoknak és pedagógusoknak bocsátott ki bérletet a Veszprémi Petőfi Színház
Két új bérletet bocsátott ki a Veszprémi Petőfi Színház, a Pannon Egyetem kulturális kuponnal az egyetemistákat, a Brusznyai-bérlettel a pedagógusokat célozzák meg. A teátrum csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: az új...
Zenés színházban gondolkozik
Interjú Simon Edittel, a Vámpírok bálja producerével Ott volt az első magyar musicalszínház, a Rock Színház születésénél, később a Piccolo Színház előadásait menedzselte. A Vámpírok bálja nemrég ünnepelte 200....
Vidnyánszky Attila lett a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese
Vidnyánszky Attila négy évre szóló megbízatással a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese lett – közölte az egyetem vezetése az MTI-vel szerdán. Vidnyánszky Attila szeptember 1-től látja el a művészeti rektorhelyettesi...
Lear király és „testőrsége” a Tháliában
Klassz délután, remek este a csabaiak jóvoltából Nagy sikerrel, igazi utcai happeninggel mutatkozott be a vidéki Színházak Fesztiválján a Békéscsabai Jókai Színház. A kedd délután 4-kor kezdődő, „Egy békés,...
Kassa, a szerelem városa
Sanzonest a Kassai Thália Színház művészeinek előadásában, a Magyarság Házában Kassa 2013-ban Európa Kulturális Fővárosa, a magyar történelem jeles színhelye, a művészet városa. Itt tartotta esküvőjét 1625-ben Bethlen Gábor...
A Művészetek Palotája áttér az évados tervezésre
A Művészetek Palotája (Müpa) áttér az évados tervezésre és a tematikus programszerkesztésre. Az intézmény vezetője, Káel Csaba erről és a közeljövő kiemelkedő programjairól is beszélt az MTI-nek. A vezérigazgató...
4,5 perc taps a Lear király után
Csabai vendégjáték a Thália Színházban A Vidéki Szíházak Fesztiválja közepén lépett fel a Békéscsabai Jókai Színház a tavalyi évadban bemutatott Lear király című Shakespeare-darabban a Thália Színházban. A produkciót...
Második évadát kezdi a Rózsavögyi Szalon
Sztárszínészek pódium-előadásokban A legújabb színház Budapesten a Rózsavölgyi Szalon, amely második évadát kezdi szeptemberben. A belvárosi, polgári hangulatú teremben idén is néhány szereplős regényfeldolgozásokat, filmadaptációkat és eddig ismeten darabokat...
Komédiával szerepel a kaposvári társulat a Tháliában
Egy nem létező vidéki színház, a gyulaházi társulat kulisszatitkaiba enged betekintést a kaposvári Csiky Gergely Színház csütörtökön este a budapesti Thália Színházban, ahol Göttinger Pál rendezésében az Othello Gyulaházán...
Radikális évadkezdés!
Szapphó és Halottaskönyv a MÜSZI-ben, majd országos turné Weiner Sennyey Tibor SZAPPHÓ című tragikomédiájával, a Katona József drámapályázaton is díjazott darabbal nyitja új évadát a Radikális Szabadidő Színház. A...
Szökés lesz a váci börtönben
Autentikus és rendhagyó helyszínen, a Váci Fegyház és Börtönben lesz a Gérecz Attila művei alapján készült monodráma, A SZÖKÉS következő előadása. A váci börtön falai közt raboskodott, és kezdett...
Felvételi a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskolába
2013. szeptember 21. és szeptember 28. József és a színes szélesvásznú álomkabát, Macskák, Mary Poppins, Bogármese, Pán Péter, Megasztár, Caramel koncertje… Akár Te is a részesük lehettél volna! Ezekben...
Elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító
Váratlanul elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító, a Rock Színház alapítója és igazgatója, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete (MZE) elnökségi tagja. Az alkotót szombaton este 66 éves korában érte a halál...
Brit alkotók Lear királyát adja elő a Békéscsabai Jókai Színház a Tháliában
Neves brit alkotók által színpadra vitt Lear királyt ad elő a békéscsabai Jókai Színház szeptember 10-én, kedden este a Thália Színházban Budapesten, a szeptember 7. és 14. között zajló...