
A Sziget egy nagy cirkusz
A Cirque du Sziget évek óta töretlen népszerűsége bizonyítja, hogy a fesztivál sokak számára elképzelhetetlen az újcirkuszi előadások nélkül

Másodjára tart erdélyi hetet a Gyulai Várszínház
Második alkalommal tart erdélyi hetet a Gyulai Várszínház augusztus első hetében

A színházi sátorban is elkezdődtek a 30. Bálványosi Szabadegyetem programjai
Elkezdődött a 30. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos), melyen ismét különleges színfolt a Magyar Teátrumi Társaság színházi sátrának programja

Művészetek Völgye – Július 19-én kezdődik a fesztivál
A mintegy 1500 programot felvonultató fesztivált a Balaton-felvidék három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden rendezik 35 helyszínen

Székely Csaba drámájával megkezdődött a VéNégy fesztivál színházi programja Vácon
A Semmit se bánok című drámájával indult el a hetedik VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó (július 4-7.) színházi programrésze vasárnap

Kihirdették a Kaszás Attila-díj jelöltjeit
Harsányi Attilát, Orosz Ákost és Király Attilát jelölték idén a Kaszás Attila-díjra

Elkezdődött a szabadtéri színházi évad
Gazdag programmal várják a közönséget az idén nyáron is a szabadtéri színházak

Szarvasi Vízi Színház 2019. június 14-től augusztus 19-ig
Minden este előadás várja a nézőket

Gálaműsorral köszöntötték a 85 éves Bodrogi Gyula színművészt a Nemzeti Színházban
Családtagok, barátok és pályatársak gálaműsorral köszöntették Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt, a nemzet színészét 85. születésnapján

Hatodszor rendezik meg a Keresztény Színházi Fesztivált Budapesten
Április 26. és 30. között az idén hatodik alkalommal rendezi meg az Újszínház a Keresztény Színházi Fesztivált

Különleges látványvilággal, élvonalbeli szereplőgárdával mutatják be az Aidát nyáron Szegeden
Különleges látványvilággal, egyedi rendezői elképzelésekkel és élvonalbeli szereplőgárdával mutatják be az Aidát a Szegedi Szabadtéri Játékokon júliusban

A Fővárosi Nagycirkuszban tartják a MITEM nyitóelőadását
Szlava Polunyin előadásával nyílik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), amelyet április 11. és május 5. között rendeznek meg Budapesten

Ingyenes előadások hátrányos helyzetű felnőtteknek a Nemzetiben
Belépődíj nélküli előadásokat hirdetett a Nemzeti Színház olyan felnőttek számára, akiket élethelyzetük megakadályoz abban, hogy színházlátogatók legyenek

Budapesten, vidéken, Koreában és Csehországban is vendégszerepel az Opera
Dél-Koreában a Bánk bán, vidéken a Tosca, a Müpában három monumentális opera koncertszerű előadásával vendégeskedik a Magyar Állami Operaház januárban

Átadták a Magyar Teátrum Díjakat a Nemzeti Színházban
Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák művelőit elismerő Magyar Teátrum Díjakat hétfőn este a Nemzeti Színházban, Budapesten.

Továbbra is Vidnyánszky Attila vezeti a Magyar Teátrumi Társaságot
Erről hétfői budapesti tisztújító közgyűlésén döntött az MTT tagsága.

A Diótörő musical feldolgozását mutatják be a Syma Csarnokban
Diótörő és egérkirály címmel családi musical formában láthatja a közönség a jól ismert történetet december 28-án két alkalommal

Először játssza Madách főművét a Vörösmarty Színház – a produkciót rendhagyó módon négy rendező jegyz
Az ember tragédiája 1. címmel, fennállása során első alkalommal tűzte műsorra Madách Imre színművét a székesfehérvári Vörösmarty Színház

Moszkvában mutatta be A krokodilust a Nemzeti Színház társulata
Hatalmas sikerrel mutatta be a Nemzeti Színház társulata A krokodilust péntek este a Csehov Moszkvai Művészszínházban