Hat nagyszínpadi produkciót mutat be a jövő évadban a Hevesi Sándor Színház


Hat nagyszínpadi produkcióval és egy ifjúsági előadással készül a 2022/2023-as évadra a Hevesi Sándor Színház társulata – közölte Besenczi Árpád színházigazgató a következő évadról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az első bemutató szeptember 30-án A tanú című szatíra lesz: a darabot Bacsó Péter filmforgatókönyve alapján Hamvai Kornél írta és Böhm György állítja színpadra. Ezt követi A Noszty fiú esete Tóth Marival című Mikszáth-regényből készült színpadi adaptáció. A színpadi mű “nagy kaleidoszkóp a dzsentri világról” – fogalmazott az igazgató.

Decemberben Tennessee Williams klasszikus művét, A vágy villamosát mutatják be Papp Lujzával a főszerepben. A darabot Kiss Csaba állítja színpadra, aki első alkalommal rendez Zalaegerszegen.

A doni áttörés 80. évfordulója alkalmából 2023. január 13-án Volt egy seregünk címmel Moravetz Levente és Bozó László oratorikus művét tűzik műsorra. Februárban a Kőműves Kelemen című rockballadát láthatja a közönség Tompagábor Kornél rendezésében. Az évadot szintén zenés darabbal zárják: a Tanulmány a nőkről című produkcióban a hatvanas, hetvenes évek nagy slágerei hangzanak majd el.

A Lázár Ervin Program Mikó Csaba kortárs író Herkules – A kezdetek című hőstörténetével folytatódik.

Besenczi Árpád beszámolt arról is, hogy az Ukrajnából menekülő embereknek felajánlották az üresen álló színészházi lakásokat, a vöröskereszt helyi szervezetével közösen pedig a bajbajutott emberek javára gyűjtést szerveztek.

Hozzátette, hogy meghívták a beregszászi magyar színház Tóthék című darabját. Az előadás bevételét az intézmény működésére ajánlják fel.