Fesztivál, Színi krónika
Az ítélőszék Tragédiája
Arénaszerű, bíróságot, parlamentet, vagy egyéb küzdőteret idéző, emelvényekkel körülzárt térbe lépett az a néző, aki a Vigadóban kívánta eltölteni a Gyulai Várszínház Erdélyi Hetének harmadik estéjét
Arénaszerű, bíróságot, parlamentet, vagy egyéb küzdőteret idéző, emelvényekkel körülzárt térbe lépett az a néző, aki a Vigadóban kívánta eltölteni a Gyulai Várszínház Erdélyi Hetének harmadik estéjét
Novemberben jelentős jubileumokkal várják a Vígszínházban a közönséget: pénteken A Pál utcai fiúk című zenés játék 300., november 20-án pedig A padlás 1000. előadását ünneplik
Két évtizede alapította meg a Chalaban együttest a Marokkóból Magyarországra érkezett Said Tichiti. A hazai világzenei színtér egyik meghatározó csapata eddigi húsz évét foglalja össze november 7-én a Müpa...
A szerelem algoritmusa Idegtépázó próbafolyamat, majdnem-premierek sorozata előzményeivel került a nagyközönség elé a Gárdonyi Géza Színházban Csiky Gergely mostanság méltatlanul ritkán játszott darabja, A nagymama. Blaskó Balázs igazgató rendezte,...
Nyolc előadást, köztük egy határon túli produkciót láthat a közönség a VII. Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjában, amelyet november 4. és 7. között tartanak a baranyai városban
Életének 73. évében szombaton meghalt Oszter Sándor, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész – közölte felesége
László Sándor, színész-rendező, az Újvidéki Színház korábbi igazgatója vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrűt péntek este Szabadkán

