Idén már duplázik a budavári operettkoncert
Tavaly még a szélvihar sem szabta gátját, hogy az első Budavári Palotakoncert óriási siker legyen. A megkezdett hagyomány idén folytatódik, augusztus 8-án és 9-én ismét dalba és fényárba borul...
Tavaly még a szélvihar sem szabta gátját, hogy az első Budavári Palotakoncert óriási siker legyen. A megkezdett hagyomány idén folytatódik, augusztus 8-án és 9-én ismét dalba és fényárba borul...
Magyarországon eddig soha nem játszott Richard Strauss-operát, Az árnyék nélküli asszonyt mutatott be a Magyar Állami Operaház a zeneszerző születésének 150. évforulóját ünneplő fesztivál élén. A darab témája a...
Három bemutató is várja a közönséget június 27. és augusztus 10. között a Gyulai Várszínház 51. nyári évadában, emellett népművészeti, dzsessz és blues fesztivál is színesíti a kínálatot. A...
Éles vita a politikai színházról, folytatás augusztusban Évtizedes sérelmek – mindenkiben és évtizedes vágy a párbeszédre – mindenkiben. Ez derült ki ma este a Katona József Színházban rendezett színházi...
Az idei évad utolsó balettpremierjén két koreográfiát mutat be a Magyar Nemzeti Balett az Operában. Május 3-án a Trójai játékok tánckomédiát és a balett-történelem egyik legkorábbi klasszikus-romantikus darabját, A Szilfidet tűzik...
A Nemzeti Színház első, Vidnyánszky Attila által vezetett éve a nyitásról szólt – hangzott el a színház évad végét jelző sajtótájékoztatóján. Szó esett az idei nyolc bemutatóról, az első...
Habár nincs már folyamatosan repertoáron, egymás után járja a Békéscsabai Jókai Színház tavalyi évadban bemutott Lear király című előadása a fesztiválokat. Budapesten ősszel, a Thália Színházban mutakozott be először,...
25 bemutató, 420 előadás, 59 különleges esemény, a rendezők közt Jiři Menzel, a fellépők között Edita Gruberová, José Cura és Polina Szemjonova, a dobogón nemzetközileg is elismert dirigensek, köztük...
A fesztivál zálszajának felvonása után máris sűrű programmal indult az első nap a Nemzeti Színházban, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón. A MITEM díszvendége Oroszország. Magyarországgal együtt 13 országból szerepenek...
A Békéscsabai Jókai Színház, a Körös Irodalmi Társaság és a XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány 2014. március 27 és 30. között idén is megrendezi a Magyar Drámaíró Versenyt. A...
Aleszja Popova, Bajári Levente táncművészekkel, Eszenyi Enikő, Kútvölgyi Erzsébet, Sinkó László színművészekkel valamint Lukács Gyöngyi és Ötvös Csaba operaénekesekkel gazdagodott hétvégén a Halhatatlanok Társulata. Lábnyomaikat ezután a Nagymező utcai...
A firenzei Uffizi Képtár gyűjteményének magyar önarcképeiből rendezett, Festők a tükörben című kiállítással nyílt meg a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) pénteken a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) 170 program,...
Az utolsó simításokat végzik a ma esti megnyitáshoz az újra nyíló Vigadóban. Az épület 2004 óta tartott zárva, a felújítást az utóbbi években végezték el, szinte az eredeti, díszes...
Nagy izgalom övezte a Madách Színház következő musicalbemutatójának szereposztását. Az ABBA-dalokra épülő sikerdarab hazai szereplőválogatásán háromszáz színész, énekes vett részt. Az előadásba számos, a Madáchból ismert színész került be,...
A Császár Angela színművésznő és Sándor L. István színikritikus válogatásását tartalmazó borítékot március 10-én nyitották fel, kiderült, mely előadások versenyeznek majd egymással a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón. A...
Kálmán Imre-bemutatóra készülnek Egyszerre lesz klasszikus és korszerű – ígéri a Budapesti Operettszínház, amely a hétvégén mutatja be Kálmán Imre Cirkuszhercegnő című operettjét. A szövegkönyvet Verebes István írta át...
Újabb musical comedy a Madách Színházban Retró filmből, Gyárfás Miklós klasszikusából a Madách Színház készít zenés vígjátékot, sok-sok nosztalgia slágerrel, Szente Vajk rendezésében. A bemutatót április 19-én tartják. A...
Idén is átadják a Talentum-díjat Gubik Petra színésznő, Benedek Tibor vízilabda szövetségi kapitány és Horváth Gyula, az első magyar műhold projektmenedzsere az idei arcai a Nemzeti Tehetség Programnak. A...
A kaposvári egyetem művészeti karának hallgatói már az iskolai évek alatt színházakban is elsajátíthatják leendő szakmáikat, köztük a Nemzeti Színházban és a Debreceni Csokonai Színházban. Erről írt alá megállípodást...
Két új bemutató, repertoárelőadások, vendégjátékok Február 22-étől két hónapon át összesen harminc előadást ad a Magyar Nemzeti Balett társulata. A két operaházi Seregi-klasszikus repertoár-előadásai mellett két bemutatót tartanak az...