
Júniusban nyit a Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Június 3-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyar hősök, csaták és szerelmek című produkciójával nyitja meg az idei szabadtéri színházi szezont Tovább
Június 3-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyar hősök, csaták és szerelmek című produkciójával nyitja meg az idei szabadtéri színházi szezont Tovább
Jimmy Roberts és Joe DiPietro Ájlávjú című off-Broadway musicaljének bemutatásával nyitja meg kapuit ismét a Pécsi Harmadik Színház (PHSZ) júniusban
Harmadik alkalommal indul júniusban az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánja, amely bejárja főként Arad megye magyarlakta településeit, ahol a lakosság Tovább
A színház visszavár címmel indít kampányt a Déryné Program az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságának megbízásából
Szeptemberben megnyitja kapuit a több mint kétmilliárd forintból felújított szentesi Tóth József Színház és Vigadó
Május végén online, streamelt formában tűzik műsorra a Beszélő levelek című produkciót; a pünkösdi és az azt követő hétvégén két Tovább
Erős Ervin, Klemm Dávid és Lénárd Róbert adaptációja kifejezetten a kolozsvári színház számára készült, az előadást a vajdasági Puskás Zoltán Tovább
A miniszter félrelép, a Terror és a Godspell című darabok bemutatóját láthatja a közönség – közölte a teátrum hétfőn az Tovább
Szokatlan színházi környezetben, a debreceni Nagyerdei Stadion gyepéről óriáskivetítőkön keresztül kísérhetik figyelemmel az idei Deszka Fesztiválra készült produkciókat az érdeklődők Tovább
Jelmezkiállítással nyitották meg a Tolnay Klári Emlékházat Mohorán, az emlékház az aktuális járványügyi előírások betartása mellett látogatható
A Magyar Teátrumi Társaság (MTT) kezdeményezte a párbeszédet a román és magyar kulturális tárca között annak érdekében, hogy a nagyváradi Tovább
2025-ben nyílhat meg az Olympia, amely 45 év óta a legnagyobb új színház lesz Londonban
A járvány miatt félbeszakadt előző évad műsorára alapozó, ám új elemeket is tartalmazó szórakoztató szezont tervez ősztől az egri Gárdonyi Tovább
A járványhelyzet kedvező alakulása folytán a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház is újra játszhat a közönség előtt
A Festspielhaus St. Pöltenben lesz a Recirquel Solus Amor nemzetközi premierje
A fekete kakas című előadással indul újra a Déryné Program Országjárás nevű alprogramja; az első állomás május 14-én Kincsesbánya lesz, Tovább
Tíz társulat húsz előadását láthatja a közönség a nyáron Debrecenben június 8. és szeptember 9. között az idei Nagyerdei Szabadtéri Tovább
Koncertekkel, színházi előadásokkal, közösségi programokkal várja a közönséget a nagymarosi Duna-parton a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amelyet a tervek Tovább
Rost Andrea a 2021/2022-es tanévtől a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bartók Béla Művészeti Karának Magánének Tanszékén oktat, az opera-énekesnő célja, hogy Tovább