Több mint 70 színház és szervezet csatlakozott a Csiky Gergely Színház “Köszönjük nektek, veletek vagyunk!” elnevezésű kampányához, amelynek célja, hogy növelje az oltakozási hajlandóságot
Életének 80. évében elhunyt Fék György Balázs Béla-díjas hangmérnök – közölte a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) Szinkron Alapszervezete
A művészeket támogató Köszönjük, Magyarország! program folytatását jelentette be Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a színházi világnap alkalmából
Harmincegy budapesti és vidéki színház igazgatója köszöntötte a magyarországi színházak képviseletében közös Facebook-üzenetben a színházszerető közönséget szombaton a színházi világnap alkalmából
Legismertebb szerepei – köztük A varázsfuvola, a Rigoletto, a Lammermoori Lucia, a Don Pasquale – duettjeiből és együtteseiből válogatta műsorát operaházi tagsága 30 éves jubileuma alkalmából Miklósa Erika
Szeptemberben indulhat újra a Lázár Ervin-program, amely minden általános iskolás számára biztosítja, hogy eljuthasson kulturális intézményekbe. A szervezetek jelentkezését április 16-ig várják
Március 27-én, szombaton a Bozsik Yvette rendezte János vitéz című produkciót láthatja a közönség
Március 27-én, a színházi világnapon mindazok, akik előzetesen regisztrálnak a színdarab megtekintésére, ingyen megnézhetik A Mátyás és Janus című előadást
Megjelent a fiatal íróknak és irodalmároknak, valamint drámaíróknak szóló Móricz Zsigmond- és Örkény István-ösztöndíjak 2021. évi nyerteseinek névsora
Nyolcvan éves korában szerdán elhunyt Szersén Gyula Jászai Mari- és Tolnay Klári-díjas színművész
Új online kérdezz-felelek indul az Opera társulatával
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának 2021. március 18-ára tervezett ABSZINT című előadása biztonsági okokból elmarad.
Valcz Péter rendezésében, zenés ifjúsági előadás formájában a Csokonai Színház színre vitte Arany János klasszikusát. A 2020 decemberében, a Hallban szűk szakmai közönség előtt bemutatott előadásról filmfelvétel készült, azzal...
Első alkalommal hirdetett műfordítói pályázatot a Debreceni Egyetemi Színház (DESzínház); az “egy sima – egy fordított” pályázatra 120 pályamű érkezett
Újabb öt évre Őze Áron színművészt nevezte ki a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatójának Pintér Tamás polgármester
Március 21-ét, a bábművészet világnapját a magyarországi és a határon túli magyar nyelvű bábosok immár hetedik éve ünneplik
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház online közvetíti a Nagyvárad Táncegyüttes Katonaének című előadását március 15-én az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regényének színpadi adaptációját tűzi műsorra a Vígszínház: az ősbemutatót szombaton láthatja online a közönség Márkus Luca, Balázsovits Edit és Kiss Mari...
Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a fennállásának 16. évfordulóját ünneplő Müpa