Négy komédiát és egy családi musicalt állít színpadra a veszprémi Pannon Várszínház a 2024/2025-ös évadban – jelentette be Vándorfi László, a színház igazgatója a bakonyi vármegyeszékhelyen tartott pénteki...
Május 19-én a Szállj fel, szabad madár! című koncertshow nyitja meg a szezont a fertőrákosi barlangszínházban, ahol szeptember közepéig mintegy harminc előadást mutatnak be
Az egyik legismertebb, A só című népmesét viszi színre a kecskeméti Ciróka Bábszínház. Az előadáshoz egy játékos feladatsort is összeállítottak
Ezüst díjat nyert a Buti Olivér és Jagudits András artista páros ugródeszka produkciójával Párizsban a 43. alkalommal megrendezett Festival Mondial du Cirque de Demain versenyen
Venekei Marianna A csodálatos mandarin és Várnagy Kristóf Táncszvit című koreográfiáit is bemutatják Velekei László tavaly színre vitt A fából faragott királyfi című alkotása mellett a Magyar Nemzeti Balett...
Két saját produkcióval várja a közönséget a téli-tavaszi kamaratermi sorozatban a Gyulai Várszínház
Egy emelkedő nemzet sikerét kultúrája gazdagságában lehet leginkább lemérni – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Békéscsabán, ahol átadta a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetéseket
Az MDTistanbul Rosegarden és Dance Adrenaline című kortárs táncelőadása látható a Nemzeti Táncszínházban január 24-én és 25-én a 2024-es magyar-török kulturális évad keretében
A világhírű magyar operaszerző, aki a napokban ünnepelte 80. születésnapját, a Magyar Állami Operaház megbízásából írt első magyar nyelvű operájának közvetítésével folytatódik a budapesti dalszínház együttműködése a népszerű internetes...
Tóth Péter zeneszerző Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című műve alapján készült operájának ősbemutatóját tartják január 19-én a szegedi Regionális Összművészeti Központban
Méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedd reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész
Avantgárd Klasszikus a Színpadon Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház összefogásában született új előadás, John Blondell rendezésében, egy rendhagyó Hamlet élményt ígér a közönség számára. A produkciót december...
Kultúrszösz elnevezéssel felnőtteknek szóló előadássorozatot indít a Békéscsabai Napsugár Bábszínház
A Legénybúcsú napjaink egyik sikersztorija, nem csak a színpadon, hanem a színházi életben is: kevés olyan kortárs és magyar darab van, amelyik 500 előadást ért volna meg létének mindössze...
A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján 2023-ban Waskovics Andrea nyerte el a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt Az üvegcipő és a Pinokkió című előadásokban nyújtott alakításaiért